2025. március 27. csütörtök

márc. 27
15:33
NNGYK: megállt a felső légúti fertőzések terjedése (Infostart)
A múlt héten stagnált az influenza és a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
márc. 27
15:48
A megengedett sebesség négyszeresével száguldott egy autós Nyíregyházán, félmilliós bírsággal sújtották (hirado.hu)
A sofőrre súlyos következmények vártak: 468 ezer forintos pénzbírság mellett nyolc büntetőpontot is kiosztottak neki.
márc. 27
15:54
Mutogatós férfi okozott közbotrányt Veszprémben (hirado.hu)
A járőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, és azonosították, majd elfogták a 20 éves helyi lakost.
márc. 27
15:54
MNB-botrány: "Nem gondolták, hogy a család ráugrik a koncra" (ATV)
Levélben kérte Varga Mihály MNB-elnök Orbán Viktort, hogy tekintsék át az MNB-alapítványok ügyét, miután az Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat tárt fel az alapítványi vagyonnal kapcsolatban. A többszázmilliárd forintot érintő botrány kapcsán Pogátsa Zoltán és Baka. F. Zoltán mondta el véleményét az ATV-ben.
márc. 27
15:54
Elő az ernyőket! Nagy zuhé jön a hétvégén, mutatjuk, kik áznak majd meg nagyon (Pénzcentrum)
A hétvégén is folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. A szél élénk, olykor erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig szombaton 9 és 16, vasárnap 12 és 17 Celsius-fok között várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
márc. 27
15:54
Hadházy Ákos újabb tüntetést hirdetett az Erzsébet hídra (SzMo)
A politikus Gulyás Gergely Kormányinfón elhangzott szavaira reagálva úgy fogalmazott: "a kormány törvényben tiltaná meg a hídtüntetéseket".
márc. 27
15:54
Hatékony kommunikáció nélkül nincs professzionális vállalati válságkezelés (vasárnap.hu)
A válsághelyzetek egy vállalat életének természetes velejárói. Érdemes elfogadni, hogy bármikor bekövetkezhetnek, hiszen megfelelő előkészületekkel, jól megtervezett belső-, valamint külső kommunikációval hatékonyan kezelhetők, sőt, akár előnnyé is kovácsolhatók. Katasztrófa vagy lehetőség? A válságok jellemzően váratlanul érkeznek, és jelentős hat
márc. 27
16:09
Távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója (Infostart)
Szinte egy hónappal azután, hogy távozott Mager Andrea a vezérigazgatói pozícióból, Bánhegyi Zsófia kereskedelmi igazgató is elhagyja a Szerencsejáték Zrt.-t.
márc. 27
16:12
Új híd épül Budapesten – Brutális fejlesztés indul az Óbudai-szigeten (Telex)
Zöld utat kapott az új gyaloghíd terve az Óbudai-szigeten: a fejlesztés összeköti az egykori Hajógyári-szigeti iparterületet és a Waterfront City lakónegyedét a közparkként működő északi résszel. Új gyaloghíd épül az Óbudai-szigeten – Végre összekapcsolódik a sziget északi és déli része Zöld utat kapott az Óbudai-szigetet átszelő gyaloghíd terve, a
márc. 27
16:14
Aggodalmak merültek fel az OTP lehetséges bankvásárlásával kapcsolatban - Reagált a bank (Telex)
Máltai lapértesülések alapján az OTP az egyik elsőszámú esélyes az HSBC eladósorba került máltai bankjának a megvásárlására. A hírt közlő Times of Malta szerint aggodalmak merülhetnek fel az OTP reputációjával kapcsolatban, annak oroszországi jelenléte miatt. A témában a máltai pénzügyminiszter és az OTP is megszólalt.
márc. 27
16:16
Anya, hagyjál már, náci vagyok! (Telex)
Az úgynevezett náci mémek évek óta virágoznak az interneten, a kérdés az, hogy ezek a tartalmak képesek-e radikalizálni egyes csoportokat és hogy a szélsőséges ideológiákat indirekt terjesztő mémek milyen hatással vannak a fiatalabb generációkra.
márc. 27
16:18
Hadházy Ákos fontos bejelentést tett, miután Gulyás Gergely megfenyegette a tüntetőket (Telex)
Jövő hét kedden ismét tüntetés lesz az Erzsébet hídon.
márc. 27
16:20
A DK megoldhatatlan feladata (Telex)
NAPI Kommentár. Mégiscsak mulatságos, ha valaki olyan párt nevében vádaskodik, amelynek vaj van a fején, amelynek a polgármestere éppen korrupció gyanúja miatt börtönben ül.
márc. 27
16:22
Szállodatűzben vesztette életét a 2022-es olimpián résztvevő síelő (Telex)
A 24 éves Berkin Usta mellett édesapja is elhunyt.
márc. 27
16:24
Kijevben többször is rálőttek egy férfira (Telex)
Március 26-án, szerdán, Kijev obolonyi kerületében lövöldözés történt. Egy férfi többször is rálőtt egy másik személyre, majd elmenekült.
márc. 27
16:26
75 milliárdos pénzcsap nyílik meg a KKV-knak (Telex)
Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csütörtökön az MTI-vel.
márc. 27
16:28
Birodalom címen új közös podcastet indít a 24.hu és a Partizán (Telex)
Az adásokban Feledy Botond, Kerner Zsolt és Pap Szilárd István beszéli át az átalakuló világ új viszonyait.
márc. 27
16:30
NIÜ: ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra (Telex)
Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló Ginop Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra – közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, az
márc. 27
16:30
A Fidesz az Európai Ombudsmanhoz fordul (Demokrata)
A Fidesz EP-képviselőcsoportja az Európai Ombudsmanhoz fordul a nem kormányzati szervezetek finanszírozásának ügyében, jelentette be Dömötör Csaba.
márc. 27
16:33
Lomtalanítás – Újabb "mikor, hol" vált ismertté (Infostart)
A XXII. és a VIII. kerület lakói készülhetnek most.
márc. 27
16:36
Durva zuhé jön, ez az országrész viszont eső nélkül marad (ATV)
Pénteken lesz olyan rész az országban, ahol 20 mm közelében alakulhat a napi esőmennyiség.
márc. 27
16:36
Óbuda díszpolgára lesz Iványi Gábor (Telex)
Az önkormányzat közleményében azt írja, hogy az egyházvezető akaratlanul is az elnyomó hatalom elleni küzdelem jelképévé vált.
márc. 27
16:38
Sára Botond már bontaná a házát, de Tordai szerint semmilyen fejlemény nincs az ügyben (Telex)
A Párbeszéd korábbi politikusa decemberben kapott jogvédelmet a bíróságtól. A főispán szerint ez bevett bírósági gyakorlat, a lényegen azonban nem változtat.
márc. 27
16:48
"Így is lehet Krisztus-hívőnek lenni" – átadták a katolikus iskola új tornacsarnokát Gyulán (vasárnap.hu)
Átadták a Karácsony János Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 927 millió forintból megépült új tornacsarnokát csütörtökön Gyulán. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepélyes átadón úgy fogalmazott, a szeged-csanádi egyházmegye a Békés vármegyei városban a Szent G
márc. 27
16:48
Biztonságban otthon – új témakör a nyugdíjas akadémián (Gyulatelevízió)
A biztonsággal, azon belül is az otthonok védelmével foglalkozott szerdán a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán a nyugdíjas akadémia. Az új kurzus első állomásán számos hasznos tudnivalót ismerhettek meg a résztvevők. A Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán működő nyugdíjas akadémia szerdán egy új témakörrel, a biztonsággal foglalkozott. Beke Szilvia
márc. 27
16:51
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus (Infostart)
Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmaz
márc. 27
16:54
Jön a kiegészítő nyugdíjemelés, folytatódik az infláció elleni harc (hirado.hu)
Az emelés egy átlagos nyugdíj esetében körülbelül 40 ezer forintot tesz ki.
márc. 27
16:54
Átadták a gyulai Szent Gellért Tornacsarnokot (Gyulatelevízió)
927 millió forintból épült meg a Karácsonyi iskola új létesítménye, melyet csütörtök délután adtak át.
márc. 27
17:03
Árrésstop: van olyan áruházlánc, amelyik épp megszünteti a mennyiségkorlátozást (Infostart)
Közeleg a húsvét, vajon veszélyben lehet a nagybevásárlás a szupermarketek által bevezetett mennyiségi korlátozások miatt?
márc. 27
17:12
Összesen kilenc fejlesztési pályázat benyújtásáról döntött a gyulai képviselő-testület (Gyulatelevízió)
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium elfogadta a beszámolót a Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2024.évi tevékenységéről. Zanócz István parancsnok kiemelte, a tavalyi évben 2023-hoz képest 20 százalékkal csökkent az esetek száma. Május elsejétől változnak a menetjegyárak a helyi autóbusz já
márc. 27
17:18
Ez az ország legkisebb települése, ahová 13 ember miatt tesznek ATM-et (ATV)
Az érett középkor óta létező falu hazánk legkisebb települése, ahol ugyancsak lesz ATM.
márc. 27
17:24
Elhunyt Tamás Menyhért, Bukovina költője (hirado.hu)
Bukovina költője itt hagyott minket: élete 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
márc. 27
17:24
Lemondott a teljes Munkácsy-díj bizottság, mert szerintük egy amatőr, vásári szintű festőt tüntetett ki a miniszter (SzMo)
Lemondott a Munkácsy-díj bizottság teljes tagsága, miután szerintük egy szakmailag elfogadhatatlan festő, Vészabó Noémi is megkapta az elismerést – még a jelöltek között sem volt.
márc. 27
17:24
Nem adják ki az NGO-k adatait, az Európai Ombudsmanhoz fordul a Fidesz – jelentette ki Dömötör Csaba (vasárnap.hu)
A Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja az Európai Ombudsmanhoz fordul a nem kormányzati szervezetek (NGO) finanszírozásának ügyében, mert az Európai Bizottság a jelek szerint nem hajlandó kiadni a politikai aktivistákkal kötött szerződések listáját – nyilatkozta Dömötör Csaba a Fidesz EP-képviselője csütörtökön az MTI-nek. A képviselő elmondt
márc. 27
18:00
Majka élő műsorban szállt bele a TV2-be (ATV)
A műsorvezető a Televíziós Újságírók Díja gáláján beszélt, miután díjazták.
márc. 27
18:00
Tilos Ráckevén inni a vízből, mert túl sok benne az arzén (Telex)
A helyieket arra kérik, hogy csak mosásra vagy fürdésre használják a csapvizet.
márc. 27
18:12
Sára Botond: Tordai Bence házát előbb-utóbb le kell bontani (SzMo)
A főispán szerint Tordai Bence házát szabálytalanul építették, és le kell bontani. A politikus egyelőre bírósági védelemmel él, de Sára Botond szerint ez csak idő kérdése.
márc. 27
18:15
Ennyi pénzt jelenthet a csed és a gyed adómentessége (Infostart)
Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár bejelentése szerint a két- és háromgyerekes anyák adómentességéről szóló javaslaton is dolgoznak.
márc. 27
18:18
Egy békés tüntetés is zavarhat másokat, de ezt egy demokráciában el kell tudni viselni (Telex)
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely belengette, hogy a keddi hídfoglalások után tovább korlátozhatják a gyülekezési jogot, mert az a fővárosban élők közlekedését akadályozta. A TASZ jogásza szerint a keddi tüntetésen nem történt visszaélés a gyülekezési joggal, így nem érthető, miért szigorítaná a kormány a gyülekezési törvényt.
márc. 27
18:42
Hatalmas akciót hirdet a Spar, több száz terméket áraztak le (ATV)
A Spar nagy bejelentést tett húsvét előtt. Óriási akcióval várják a vásárlókat. Ezt követően a Tesco is lépett.
márc. 27
18:48
Sára Botond: a bíróság egyértelműen kimondta, hogy Tordai Bence házépítése szabálytalan, ezért mindenképpen le kell bontania (vasárnap.hu)
A bíróság is kimondta, hogy Tordai Bence házépítése szabálytalan, ezért el kell bontania előbb vagy utóbb a házát – közölte Budapest főispánja csütörtökön a közösségi oldalán megosztott videójában. Sára Botond azt mondta: Tordai Bence parlamenti képviselő (Párbeszéd) szabálytalan házépítésével kapcsolatban két dolog biztosan eldőlt: ez egyik, hogy
márc. 27
18:54
Magyar otthontulajok tízezrei rettegnek ettől: még fizetnének is, csak múljon el végre (Pénzcentrum)
A magyar vásárlók 85 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy modern, biztonságos ivóvíz- és lefolyórendszerrel rendelkező otthonért, derül ki egy friss kutatásból. A válaszadók 59 százaléka a vízkártól félti leginkább az otthonát - nem véletlenül, hiszen legalább minden harmadik magyar életét nehezítette már meg csőtörés vagy csapadék okozta ká
márc. 27
18:57
Arzénnal szennyezett az egyik Pest vármegyei város ivóvize, tilos a fogyasztás (Infostart)
Azonnali ivóvízfogyasztási tilalmat rendelt el a Pest vármegyei Ráckevére Budapest Főváros Kormányhivatala a lakosság védelme érdekében, miután a településen végzett hatósági vizsgálatok határérték felett előforduló arzént mutattak ki a vízhálózatban – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
márc. 27
19:06
Volt ukrán menekült, akit a harkivi orvosa keresett fel, hogy hallja, milyen rossz a magyar egészségügy (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 27
19:18
Három évre ítélték a férfit, aki Egerben felrúgta a Tisza Párt standját, de különben senki sem sérült meg (vasárnap.hu)
Három év szabadságvesztésre ítélte az Egri Járásbíróság azt a férfit, aki rátámadt a Tisza Párt aktivistáira a párt országos szavazási kampánya nyitónapján, hétfőn Egerben. A Heves Vármegyei Főügyészség csütörtökön azt közölte: az Egri Járási Ügyészség gyorsított eljárásban – a cselekmény elkövetésétől számított 72 órán belül – bíróság elé állított
márc. 27
19:30
Elképesztő, amit az időjárás tesz a szervezeteddel - így vészelheted át a következő napokat (BorsOnline)
Az időjárás megkeseríti az életünket.
márc. 27
19:48
Figyelem! Ebben a magyar városban tilos inni a csapból, rengeteg arzént találtak a vízben (Pénzcentrum)
A ráckevei ivóvízhálózatban határérték feletti arzénkoncentrációt észleltek, ezért a hatóságok az ivóvíz fogyasztásának tilalmát rendelték el a településen. A lakosok csak palackozott vagy bevizsgált vizet használhatnak ivásra és főzésre, míg a csapvíz továbbra is alkalmas tisztálkodásra és mosásra. Az illetékes szervek és a szolgáltató már dolgozn
márc. 27
19:48
Még Putyin is arra figyelmeztetett, komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt (vasárnap.hu)
Az Egyesült Államok régóta tervezi Grönland annektálását, az erre vonatkozó igényt komolyan kell venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Murmanszkban, egy a sarkvidék jövőjéről tartott fórum plenáris ülésén. "Csak első pillantásra lehet ez meglepő valaki számára, és súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy ezek valamiféle extrava
márc. 27
20:00
Távozik a Blikk főszerkesztője – a közlemény szerint új korszak indul (ATV)
Kolossváry Balázs, Magyarország egyik legnépszerűbb hírportáljának főszerkesztője bejelentette távozását.
márc. 27
20:24
Úgy tömik ide a pénzt a magyarok, mintha nem lenne holnap: itt a leglátványosabb a változás (Pénzcentrum)
Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, amitől az ingatlanpiac is sokat várt. Az első tapasztalatok alapján el is indult az élénkülés, az érdekesség, hogy nem az egész országban egyformán, hanem egyelőre viszonylag jelentősek a regionális eltérések.

Keresés