Témák: Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési terveit az ott élők számára. A Szent László utcai Menyhárt híd és a Városház utcai Kapus híd rehabilitációjára is vonatkozó pályázat benyújtásáról március végén születik döntés. 15 országból érkeztek négylábú
Ukrajna EU-tagságáról ugyanúgy lehet majd szavazni, mint egy országgyűlési választáson - mondta a Facebook videóban az államtitkár, és be is mutatta a papírost.
Az Eurostat friss jelentése szerint az uniós állampolgárok születéskor várható élettartama 2023-ban 81,4 évre emelkedett, ami 0,8 évvel több az előző évhez képest. Ez az adat már meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet, ami az EU demográfiai helyzetének javulását jelzi. Ennek fényében pláne lekeserítő, hogy Magyarország nagyon rosszul telje
Árrésstopot jelentett be a kormány 30 alapvető élelmiszerre, így próbálnak harcolni a növekvő inflációval. A listán túlsúlyban vannak a húsok és tejtermékek, zöldségekből viszont alig találni. Dietetikusokat kérdeztünk arról, mit gondolnak a listán szereplő élelmiszerekről, és hogyan befolyásolhatja mindez a magyarok étrendjét és egészségét.
Orbán Viktor beszéde és a Nemzeti Múzeum előtt megjelent tömeg mérete sem volt átütő erejű tavaly, zászlóbontó rendezvényével Magyar Péter ellopta a show-t a Fidesz elől. Azóta gyökeresen megváltozott a belpolitikai helyzet, már nem fér bele, hogy a Fidesz megint elveszítse a mozgósítási versenyt az első számú kihívójával szemben.
Jövőre elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – olvasható a MÁV honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban. Az állomásmegújítási pályázat nyerteseit még idén kihirdetik. A hét nagyállomáshoz kapcsolódóan külön-külön gazdasági társaság
Akik részt vettek a múzeum létrehozásában, azok "ezúttal sem falakat, tereket, tetőszerkezetet építettek, hanem ennél sokkal fontosabbat, közösséget" – közölte Vitályos Eszter.
Március 15. alkalmából tartottak ünnepséget pénteken Makón, ahol a miniszter azt mondta, ma is meg akarják mondani a magyaroknak, hogy mit tegyenek, csak nem Bécsből vagy Moszkvából, hanem Brüsszelből.
Fénysebességgel fognak közlekedni a budapesti villamosok? Költői túlzás - mindenesetre a városfejlesztési és közlekedési bizottság elfogadott egy javaslatot, amely a budapesti villamosok sebességének növelésére vonatkozik. A tervek kidolgozására májusig van idő. A főváros közlekedése új lendületet kaphat ezután, amire - mindamellett, hogy a város j
Aggályosnak, jogilag problémásnak nevezte saját alkotmánymódosítási javaslatukat Kocsis Máté a kettős állampolgárságúak kiutasíthatóságáról. A Fidesz frakcióvezetője az állami televíziónak nyilatkozva azt mondta, elképzelhető, hogy vissza kell lépni a benyújtott javaslattól.
Boltbezárás, munkavállalók elbocsátása és az árrésstoppal nem érintett termékek árának emelkedése – ilyen válaszlépésekre kényszerülhetnek szakértők szerint azok az élelmiszerüzletek, amelyek éves forgalma nem sokkal haladja meg az egymilliárd forintot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, szombaton közúti korlátozásokra és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban.
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott, többek között Pokorni Zoltánnak és Palkovics Lászlónak.
Az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) közlése szerint a 4,7-es erősségű földrengés fészke Puglia olaszországi régió partjai közelében volt. A 20:35 körül regisztrált földmozgást a regionális székhelyen, Bariban és Foggiában, valamint a környező térségekben is érezni lehetett.
Az építési és közlekedési miniszter Karcagon tartott ünnepi beszédében az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján élesen bírálta a liberális elitet, amely szerinte a nemzetek jogait és a polgárok akaratát semmibe véve diktálja saját elképzeléseit. Lázár János szerint napjainkban forradalom zajlik világszerte a nemzeti önrendelkezésért é
"Árad felénk a szeretet" – mondta ottjártunkkor, beszélgetésünk végén Hermann Vera, a székesfehérvári Hatpöttyös Étterem tulajdonosa, ügyvezetője. A vendéglátóhelyen szinte csak fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak, ám ez nem érződik az ételeken. Vagyis miket mondunk!? Persze, hogy érződik: szívük-lelkük benne
Így nézett ki a politikai felállás 2024. március 15-én, pár hónappal az önkormányzati és EP-választások előtt, nem sokkal a kegyelmi botrány kirobbanása után.