Az idősotthont működtető szervezet igazgatója szerint megalázó helyzet visszaküldözgetni a betegeket. Márki-Zay Péter főpolgármester korábbi osztálybezárásokra vezeti vissza a történteket.
Egy év alatt több mint 5 ezren nyitottak nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) a Magyar Államkincstárnál. Mint kiderült, a számlaérték átlagosan 650 ezer forint.
A NAIH szerint az incidens egészségügyi személyes adatokat nem érintett, mivel az esetlapon nem volt konkrét beteggel kétséget kizáróan összefüggésbe hozható személyes adat, viszont az OMSZ munkatársainak a személyes adatai jogellenesen kerültek ki a rendszerből. De bírságra a kamuzás után sincs szükség.
Péntek hajnalban Matolcsy György is leadta a vagyonnyilatkozatát, amelyből kiderült, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a vagyona. Az MNB leköszönő elnöke már csak egyetlen bankszámlakövetelést tüntetett fel, sem ingatlanja, sem befektetése nincs.
A háború által érintett gyermekek és családok számára reményt és tartós változást hozni – ez a célkitűzése az újonnan létrehozott Unbroken Kids Alliance (‘Törhetetlen Gyerekek Szövetsége’) elnevezésű szervezetnek, amely humanitárius csoportok együttműködése révén igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak. A nemzetközi kezdeményezés küldetése, h
A Soros György tulajdonában lévő rádióállomás beszámolt a bevándorlási vámügyi és végrehajtási ( ICE ) titkos ügynökeinek élő helyeiről a kaliforniai San Joséban.
Az idei nyártól pénzvisszatérítés jár majd a 20 percet meghaladó késés után. Ilyen mértékű késésben azonban eddig az összes vonatnak csak körülbelül a 6%-a volt érintett. A késések mögött a MÁV szerint részben az áll, hogy a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására jóval többen utaznak vonattal, ami nagyobb igénybevételt
Kálmán szerint Orbán Viktor "újabb vörös vonalat lépett át, amikor rendőrökkel vitette el a Telex kérdezni akaró újságíróit". Majd megszólalt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is.
A humorista is kemény véleményt fogalmazott meg a szélsőjobbos politikus által meghirdetett versenyről. Nemcsak szavakkal, hanem egy mesterséges intelligenciával generált fotóval is reagált a pályázatra.
A kétéves magyar májbeteg kislány, Luna életét egy németországi transzplantáció mentheti meg. A családja eddig úgy tudta, hogy a kislányt a hamburgi kórház magángépével szállítják majd oda, de a héten értesítették őket, hogy egyedül kell megoldaniuk az utazást. A család egyelőre nem tudja, hogyan fogják finanszírozni az utazást, valamint az ott tar
A 2025-ös évtől a sportolók születésnapjához igazítják a sportorvosi engedélyek érvényességi idejét, de az átmeneti évben még lehetnek kisebb kellemetlenségek. Kiss Marianna, az Országos Sportorvosi Hálózat vezető főorvosa az InfoRádióban elmondta: az újításoknak köszönhetően könnyebben, elosztott ütemben tudja majd fogadni a sportolókat az ellátór
A politikus szerint méltatlan, hogy a koronavírus-járvány csaknem 50 ezer magyar áldozatának nincs hivatalos emlékműve. Ezért kezdeményezi egy méltó emlékhely létrehozását – miközben a Demokratikus Koalíció március 4-ét hivatalos emléknappá tenné.
A lelkek üdvösségét szolgálja a Rota Romana bíróság munkája, amely mérlegeli, hogy érvényes házasságról van-e szó, melynek célja az, hogy segítsék megtisztítani és helyreállítani az emberi kapcsolatokat. Ferenc pápa a Kelemen-teremben találkozott pénteken délelőtt a vatikáni fellebviteli bíróság tagjaival a bírósági évad megkezdése alkalmából.
Erdély református magyarságának megmaradása természetes vágyunk, hiszen minket is meghatároz az, hogy mi lesz a református gyülekezetekkel Kalotaszegtől Székelyföldig, a Zsil völgyétől a Mezőségig – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton Kolozsváron Kolumbán Vilmosnak, az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének beiktatási ceremóniá
A Kisbért elárasztó bűzre még egy német újságíró is felfigyelt, egy civil szervezet pedig most kisfilmet forgatott róla. Évek óta tartó problémáról van szó.
Erdély református magyarságának megmaradása természetes vágyunk, hiszen minket is meghatároz az, hogy mi lesz a református gyülekezetekkel Kalotaszegtől Székelyföldig, a Zsil völgyétől a Mezőségig - mondta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
De nemcsak a csokik, hanem sajtok, chipsek és konzervek is kisebbek lettek januárban. Az új szabályozás miatt erről már részletesen tudhatnak a vásárlók is.
A szervezők szerint nincs jobboldali és baloldali asztma vagy koporsó, csak az akkumulátorgyár, ami veszélyes a helyiek egészségére. A Tisza Párthoz igazolt humorista a Fidesznek és az ellenzéknek is üzent.
Egy fiatal nő a Szabadság hídtól haladt a Bálna felé, amikor a Fővám térnél behajtott a villamos sínek közé, beakadt a kereke és nekiütközött a sínek melletti falnak.
Járványügyi nyomozást is elrendeltek az esetek miatt. A betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza.
A kínai újév kapcsán az ázsiai ország egyik legismertebb hazai nagykövete látta vendégül a főpolgármestert, aki alaposan elhagyta gasztronómiai komfortzónáját.
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szervezet erről szombaton közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Újabb lakók szólaltak meg a szombathelyi fekvőrendőrös ügyben, egyikük videót is készített a dudáló járművekről. Mint ismert, egy nemrégiben megjelent fekvőrendőr miatt dudálnak a kamionosok egy utcában. Az ott lakók kérték a fekvőrendőr kihelyezését, mert sokan felháborodtak a száguldozó járművek miatt. A kamionosok azonban nem szívlelik az új meg
Illegálisan vágták ki azt a fát, amelyik agyonütött egy 57 éves dobozi férfit a pósteleki erdőben. Négyen mentek oda gallyakat gyűjteni, amire engedélyük volt, azonban egyikük láncfűrésszel elkezdett kivágni egy tölgyfát, amely rádőlt a férfira. A helyszínre mentőhelikoptert is küldtek, de már nem tudták megmenteni Károly életét.
Édesapja mentette meg három hónapos kisfiának életét. A rémült szülők azért hívták a segélyhívót, mert leállt a kis Bence légzése, de az apa a diszpécser segítségével már a mentők kiérkezése előtt megkezdte az újraélesztést, így már stabil állapotban sikerült kórházba szállítani a kisfiút. Bence azóta már jól van.
Vállalkozók és a környéken lakók feszültek egymásnak egy szűk utcában telepített forgalomfigyelő és fekvőrendőr miatt – a járművek azóta hosszú dudálásokkal zavarják az ott élőket.