Donald Trump amerikai elnök pénteken megvonta elődje, Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát, és egyben leállította, hogy az előző elnök hozzájusson a napi hírszerzési összefoglalókhoz. Az elnök döntését közösségi oldalán jelentette be, amit részben azzal indokolt, hogy semmi szükség arra, hogy Joe Biden hozzáférjen minősített kormányzati informá
Az 1929-33-as gazdasági válságot is megelőzte egy nagyon erős vámháborús időszak '26 és '29 között, emlékeztetett az ATV-ben Csillag István. A korábbi miniszterrel a rossz ipari adatok kapcsán beszélgettünk.
Márciusban elkezdődik a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő Flórián téri felüljárók felújítása, ezt megelőzően burkolatjavítási munkák indulnak a csatlakozó útszakaszokon.
Mi sem volt kézenfekvőbb a középkori magyar szakácsok számára, mint előkapni egy szikkadt cipót és isteni desszertté, édes főétellé varázsolni? A kenyértorta a legegyszerűbb régi magyar receptek közé tartozik, sós és édes verzióban is gyakran került az asztalra, és ha hiszed, ha nem, a mai napig sokan készítik nem csak Magyarországon, hanem egész E
Idén elkezdődne a pribékfalvi Teleki-kastély felújítása Máramaros megyében, melyet egy 61 millió lej (közel 5 milliárd forint) értékű uniós alapokból finanszírozott projekt keretében korszerűsítenek – közölte az MTI-vel Pintér Zsolt Máramaros megyei önkormányzati képviselő. Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök egykori erdélyi otthonának felújít
Raskó György számításai szerint a 2020-és 2025 közötti öt év során várhatóan 80 százalékra emelkedik az élelmiszerinfláció Magyarországon, miközben az Európai Unió átlaga 45 százalék.
Az iskolai lövöldözők esetében akár már óvodáskorban is megfigyelhetők figyelmeztető jelek, de ezek sokszor csak utólag, túl későn tudatosulnak még a gyerek közvetlen környezetében is – vélekedik Bojti Andrea, az InfoRádió által megkérdezett klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, a Gyermekpszichológus blog szerzője.
A Soros-hálózat Washingtonból Brüsszelbe helyezi át a székhelyét. A Patrióták európai szinten küzdenek majd a Soros-hálózat térnyerése ellen, mi pedig Magyarországról is kisöpörjük őket! – írta a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-bejegyzésében szombaton. Orbán Balázs úgy fogalmazott: minden idők egyik legnagyobb nemzetközi liberális botr
A Direkt36 közel egyórás filmjében még Tiborcz István zártkörű elitklubjába is bepillanthatunk. Menczer Tamás szerint a film az ukrán állam lejárató kampányának első eleme, Vitályos Eszter pedig egyenesen a Fico és Trump elleni merényletekhez hasonlította.
Elkerülhetetlenné vált, és nem tűrt halasztást a több mint 40 éves Flórián téri felüljárók felújítása. A felújítások első üteme március 1-jén kezdődik, de február 10-én, hétfőtől a felújítást megelőzően burkolatjavítási munkák kezdődnek a Flórián téri felüljárók környezetében. Ezért érdemes egy kicsit korábban elindulnia, aki erre közlekedik.
A szomorú hírt a Tolna Vármegyei Kormányhivatal közölte szombaton, Facebook-bejegyzésében. Amint kiemelik, dr. Horváth Kálmán 2014 óta vezette Tolna Vármegye Kormányhivatalát. Munkásságával, személyes példamutatásával és önzetlen közéleti szerepvállalásával mindvégig a térség fejlődését, kulturális értékeinek megőrzését, valamint Tolna vármegye egé
Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér. Ez közvetlenül nagyjából egymillió munkavállalót érint, és közvetve pedig legalább még ennyit – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szombaton, a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban.
Szombaton hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Tolna vármegye főispánja. Horváth Kálmán 2014 óta kormánymegbízottként, majd 2022-től mint főispán töltötte be hivatalát.
Mint korábban beszámoltunk, február 8-án Madridban tart nagygyűlést a Patrióták Európáért frakció, amely a megalakítása óta a harmadik legnagyobb erővé küzdötte fel magát az Európai Parlamentben. Kövesse élőben a találkozót! Változás sürget az Európai Unió vezetésében a Patrióták Európáért pártcsalád, amely kétnapos madridi csúcstalálkozóján a köve
Kiderült, hogy beomlott az egyik munkagödör fala, az Atomenergia Hivatal leállította a munkát az érintett területen. Csárdi Antal csütörtökön járt a területen, de fényképezni nem engedték.
A kórház azt közölte, hogy náluk nincs VIP-osztály, de könnyen lehet, hogy egy telefonközpontos elszólta magát. Egy nem létező részleg is bekavart a történetbe.
Néhány éve még nem is létezett, ma pedig már a mindennapjaink része a mesterséges intelligencia. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az AI befolyásolja mindennapjainkat, de eddig nem létezett ezzel kapcsolatban semmiféle szabályozás. Ám február elejétől Európa-szerte kötelező minden AI-t használó cégnek közzétenni, hogy milyen kockázatot jelent ez ügyfe
Súlyos elmezavarban szenved a férfi, aki felmászott a Szent Péter-bazilika főoltárára, és megrongálta a gyertyatartókat – közölte a szentszéki szóvivő. A közösségi oldalakon péntek este terjedtek el a bazilikában tartózkodóktól rögzített felvételek. Egy férfi, hátizsákkal a vállán, felmászott a főoltárra, letépte az oltárt borító fehér terítőt, maj
Ha desszertre vágysz, és nem akarsz órákig a konyhában ácsorogni, és az összetevők hosszú listájával vacakolni, akkor itt van a számodra tökéletes recept! Omlós, pihe-puha csokis süti, amihez nem kell se tojás, se vaj, se olaj. 5 perc alatt kész, és 4 hozzávaló kell csak hozzá!
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész "alkut kötni" az amerikai elnökkel, és az ásványianyagok területén partnerséget ajánl Donald Trumpnak az Oroszország elleni háborúban kapott amerikai katonai segítség ellentételezéseként. Volodimir Zelenszkij a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy "ha alkuról beszélünk, akkor kössünk alkut." Han
Egy magyar férfi utánajárt, mire futja ma egy magyar nyugdíjasnak a magyar medián nyugdíjból az élelmiszerboltban. Szívszorító következtetéseket vont le.
Hatalmas filmforgatás zajlik Budapesten, amely miatt komoly közlekedési változások lépnek életbe. A Lánchidat és a Pesti alsó rakpart egy szakaszát több napra lezárják.
Egy korszak véget ért. Tegnap mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream. Tegnap azt mondták, mi vagyunk a múlt. Mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő – fogalmazott Orbán Viktor a Patrióták Európáért pártcsalád nagygyűlésén Madridban. A miniszterelnök, akinek beszédét állva tapsolták meg a résztvevők, többek közt arról beszélt, Brüsszel m
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja – tudatta a Tolna Vármegyei Kormányhivatal szombaton a közösségi oldalán. Horváth Kálmán 2014 óta vezette Tolna vármegye kormányhivatalát. Munkásságával, személyes példamutatásával és önzetlen közéleti szerepvállalásával mindvégig a térség fejlődését, kulturális értékeinek meg
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre. Donald Trump fehér házi dolgozószobájában a japán miniszterelnökkel tartott kétoldalú megbeszélést megelőzően tért ki az ukrajnai helyzetre és úgy fo
Márciusban kezdődik és bő egy éven át tart majd a Flórián téri felüljáró felújítása. A várható korlátozásokról és forgalmi változásokról az InfoRádió Kovács Bendegúzt, a BKK szóvivőjét kérdezte.
Az ATV stúdiójában vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy valóban listázni fogják a tüntető bírákat, vagy ez csak hergelés, és ha listázzák őket, lesz-e annak bármi következménye.
Európa nagysága népei nagyságát jelenti, mi megígértük, hogy Európát ismét naggyá tesszük, és megmutatjuk, hogy betartjuk ígéreteinket – jelentette ki Santiago Abascal, a Patrióták Európáért elnöke a pártcsalád madridi csúcstalálkozójának alkalmából megtartott nagygyűlésen. Európa nagysága népei nagyságát jelenti, mi megígértük, hogy Európát ismét
Kora reggel helikopterek ébresztették a Lánchíd környékén élőket, olvasó-riporterünk fotót is küldött róla. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, több hollywoodi sztár is Budapesten van – köztük Keanu Reeves és Emilia Clarke is –, így megvan rá az esély, hogy valaki közülük forgat az impozáns helyszínen.
Antifasiszták tüntettek szombaton a budai vár környékén, ahol szélsőjobboldali és hagyományőrző csoportok a nyilasok és nácik 80 évvel ezelőtti kitörésére emlékeztek. A két csoport között nem alakult ki konfliktus.