A kormányfő szerint a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagynak az emberek zsebében. A brüsszeli bürokraták, a bankárok és a multik vezérei nem ezt vallják.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: Trumppal megvitatják, hogyan tudnánk az orosz energiabehozatalra vonatkozó szankciók alól valamilyen felmentést kapni.
Az ELTE Politikatudományi Kutatóintézetének kérdezőbiztosai interjúkat készítettek és kérdőívet töltettek ki a vonulókkal, hogy feltárják a résztvevők társadalmi hátterét.
Az előzetes adatok szerint 2025 szeptemberében 6172 gyermek született és 8758 ember halt meg; az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,3, a halálozásoké 12 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 17 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
"A Tisza nyugdíjszakértője újra támadásban. Elvenné a nyugdíjprémiumot, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait, a 13. havi nyugdíjat. ... A ballibek szerint az a jó gazdaságpolitika, ami sok pénzt vesz el az emberektől... Ezzel szemben szerintünk a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagyunk az emberek zsebében" – írta Orbán Viktor új Faceb
Dömsödön sokan már költöznének, annyira elviselhetetlen a bűz. A helyiek szerint a közeli biogázüzem okozza a szagot, az üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művek viszont azt állítja: több fejlesztést is bevezettek, hogy megszűnjön a probléma.
Vezetékkarbantartás miatt december közepéig változik az éjszakai menetrend a kelenföldi vonalakon, így a győri, székesfehérvári-balatoni és dunaújvárosi-pusztaszabolcsi vonalon is.
November 1-je, mindenszentek ünnepe állami ünnepnek számít Magyarországon, így a legtöbb kereskedelmi egység zárva tart, miközben a temetők és a tömegközlekedés felkészült a megnövekedett forgalomra.
2025 szeptemberében kevesebb gyermek született és kevesebben is haltak meg, mint egy évvel korábban, miközben a házasságkötések száma jelentősen emelkedett. Az év első kilenc hónapjában tovább csökkent a születések száma, miközben mérséklődött a halálozás, így a természetes fogyás mértéke enyhén nőtt.
Október végétől az Indamediához kerül a Ringier legtöbb magyarországi kiadványa, a Blikk mellett többek között a Kiskegyed és a Glamour. A felvásárlást forrásaink szerint az Indamedia kezdeményezte.
Az előttünk álló hétvégén sokan keresik fel elhunyt szeretteik nyughelyét és emlékeznek. Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja szorosan összefonódik, az egyik nap az örömről, a másik az imádkozásról szól. A keresztény hit alapja kapcsolja össze Mindenszentek ünnepét a Halottak napjával, fogalmazott Kovács Péter plébános. A Mindenszentek ünnepe
A napokban újra olyan videók és hirdetések jelentek meg az interneten, amelyekben Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzorának nevével és képmásával élnek vissza - közölte az érintett.
A Ringier Hungary Kft. és vele együtt a portfóliójába tartozó kiadványok az Indamedia Csoport tulajdonába kerültek. Az értékesítés többek között olyan médiamárkákat érint, mint a Blikk, Kiskegyed, EgészségKalauz.hu. A tranzakciót csütörtökön zárta le a két fél. A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonába
A per során a minisztérium azzal érvelt, hogy nem ők bonyolították le az ügyletet, ezért nem is rendelkeznek az információkkal. A bíróság ezt nem fogadta el.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol leginkább az Ukrajnában zajló háború volt a fő téma, de mellette beszélt a 13. és 14. havi nyugdíjról is.
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak - szögezte le közleményében a szervezet.
A Tisza elnöke szerint "Orbánék közpénz százmilliárdokat költenek propagandára és a független sajtó bedarálására". Magyar szolidáris a független sajtó munkatársaival.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) tárgyalást kezdeményez Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternél a kulturális ágazat csütörtökön bejelentett béremeléséről, mivel annak mértékével nem értenek egyet.
A jogszabályok szerint az ünnepnapon is nyitva lehetnek bizonyos boltok. Ide tartoznak például a benzinkutak üzletei, az ügyeletes gyógyszertárak, az éjjel-nappali boltok, valamint az újságárusok és édességboltok.