Rekordszámú nevezés érkezett a középiskolai tudományos és innovációs tevékenységet fejlesztő 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (Otio), az érdeklődés kiemelkedő – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Magyar Innovációs Szövetség (Misz) közös sajtótájékoztatóján szerdán
Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.
Tavaly ötvenöttel több lakástűzhöz riasztották Békésben a tűzoltókat, mint 2023-ban, tájékoztatott kedden a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A kétszáznyolcvan otthon egyikében sem volt füstérzékelő. 2024-ben összesen kétszáznyolcvan lakástűz keletkezett a vármegyében, ami ötvenöttel több, mint az előző évben, tájékoztatott Várszegi
"Nincs olyan eleme ennek a projektnek, ami ne lenne teljesen ellentétes azzal, ami ennek a városnak az érdeke"– mondta Karácsony Gergely a rákosrendezői terület felvásárlása kapcsán.
László Attila, Pilis polgármestere feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt, a település ivóvízszennyezésével kapcsolatban. A polgármester szerdai közleményében tájékoztatott az esetről, amely január 19-én válságmegbeszélést követően derült ki.
A török átoknál több annak a győri háznak az utcájában élni, ahol hetente legalább egyszer rendőri intézkedés történt 2024-ben. A családi házból munkásszállót csináltak, a hivatal legfeljebb ellenőrizni tud, az utca lakói panaszkodnak. A probléma nem egyedi a városban.
A Gyulai Várfürdő újabb részlegei újulnak és szépülnek meg 2025 folyamán. A vízgyógyászat kivitelezési munkálatai január 6-án kezdődtek, és várhatóan április közepén fejeződnek be. Ez idő alatt egyes vízgyógyászati kezelések ideiglenesen szünetelnek, úgy, mint az iszappakolás, a súlyfürdő, a szénsavas kádfürdő, a tangentor kezelés, valamint a kom
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Facebook oldalán osztott meg bejegyzést arról, mennyire fontos, hogy a tanárokat emberileg és anyagilag is meg tudják már becsülni. Posztjában arról is beszámolt, hogy jelenleg a legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint. Rétvári Bence a bejegyzéséhez fűzött hozzászólásában azt írta: "Fontos, ho
Legalábbis ezt állítja a téma miniszteri biztosa. Petri Bernadett az ATV-ben azt mondta, semmi nem tiltja a tárgyalások újrakezdését. Az Európai Bizottság ugyanakkor decemberben azt közölte: végleg elveszítettük ezt a pénzt.
Nyugat-Európa partjainál kialakult az IVO nevű ciklon, amely viharos szelet eredményez a térségben. Bár Magyarországot nem éri el a ciklon, a következményeit érezzük, ugyanis enyhébb levegő áramlik hozzánk - írja a HungaroMet.
Mariann Edgar Budde (aki a woke mozgalom idején azzal volt elfoglalva, hogy egy templom üvegablakait ideológiai megfontolások mentén kicseréltesse - természetesen csak a jó ügy érdekében) most az Lmbtq személyek és a bevándorlók iránti irgalmat szorgalmazta az amerikai elnöknél beszédében.
Rétvári Bence megköszönte a tanárok kitartó munkáját és azt írta: folytatják a fejlesztéseket, mert az oktatásban – mint fogalmazott – "mindig van tennivaló".
"Szüneteltetik" a magyar utcanevekre vonatkozó önkormányzati döntést Nagybányán, miután a liberális párti tanácsosok és az átnevezésre váró utcákban lakók ellenezték azt – közölte Pap Zsolt István alpolgármester a kronikaonline.ro hírportálnak nyilatkozva. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) politikusa felidézte, hogy a nagybányai közgyűl
A sajtót megkerülve ment be Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés tanácstermébe, hogy aztán a Tisza Párttól a Demokratikus Koalícióig az összes baloldali szereplővel összezárjon.
Miután átadták a javaslatot arról, hogy legyen név szerinti szavazás Rákosrendezőről, Bujdosó Andrea közölte, a mutyiban tovább nem vesznek részt, majd kivonult a Tisza Párt fővárosi frakciója az ülésről.
Az Európai Bizottság Cerv programja a Soros-szervezetek brüsszeli lába, a programot a politikai nyomásgyakorlás finanszírozására használják – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerdán. Azt írták: az Európai Bizottság Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programjáról (Cerv) készült vizsgálat elemzésekor megvizsgálták a Soros-hálózat brüsszeli
Várhatóan a Vigyázz rám című dal is felcsendül majd Hevesi Tamás Valentin napi koncertjén, melyen a gyulai gyökerekkel rendelkező énekes szólókarrierének 30 éves évfordulóját ünnepli. 1994-ben jelent meg az Ezt egy életen át kell játszani című sláger, mely nemcsak platina lemez lett, hanem több héten át vezette a slágerlistákat, és még az amerika
"Ideológiai indíttatású feltételek helyett olyan valódi segítségre van szükség Szíriában, amely lehetővé teszi a menekültek hosszú távú hazatérését"- jelentette ki Hölvényi György az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságának (Deve) keddi ülésén. A képviselők Hadja Lahbib humanitárius segélyezésért felelős, valamint Jozef Síkela nemzetközi partner
A szokatlanul enyhe, tavaszias időben sok kerttulajdonos tapasztalhatta, hogy nemcsak a hagymás növények kezdenek éledezni, hanem a fügefa is rügyezésnek indult. A hétvégére azonban hidegfront érkezik, februárban pedig a tél visszatérését jósolják. Mit tehetünk, ha a fügefánk már felébredt, hogyan előzhetjük meg a komolyabb fagykárokat? A HelloVidé
A XIX. század végi magyar szőlőtermesztést sújtó válság nemcsak a borászati hagyományok védelmében, hanem az ország első tudományos kutatótelepének létrejöttében is mérföldkőnek számított. A gyorsan terjedő járvány akkora pusztítást végzett, hogy Tisza Kálmán kormánya 1880-ban, Herman Ottó javaslatára, megalapította az Országos Filoxéra Kísérleti Á
Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője kismama-szépségversenyt hirdetett a közösségi oldalán. A pályázat egyik kitétele azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, mivel akár titokban is be lehet küldeni várandós nőkről készült fotókat.
A kereszt mindig a békére hívja fel a figyelmet, és szemlélteti, jelképezi azt az értékrendet, arra az értékrendre épülő kultúrát, amely lehetővé tette azt, hogy Európa mindig a béke útjára találjon – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára szerdán a Bács-Kiskun vármegyei Kecelen. Latorcai Csaba
Azért a végéig még biztosan sok jogászkodás következik, de a Fővárosi Közgyűlés megtette az első lépést: a fideszesek kivételével mindenki megszavazta, hogy gyakorolják az elővásárlási jogot Rákosrendezőn.
A hollandiai műkincsrablás fényében újra megfontolja a Buzau Megyei Múzeum, hogy kölcsönadja-e a gheraseni-i diadémot egy magyarországi kiállításhoz – mondta Daniel Costache igazgató az Agerpres hírügynökségnek. Az igazgató szerint a Buzau megyei közgyűjteményben őrzött értékes műkincset az év végén Magyarországon megrendezendő, Attila, a hun című
Nagyon hosszú vita előzte meg a szavazást, végül csak a Fidesz-KDNP nem fogadta el a javaslatot. A Tisza Párt kérésére a képviselők név szerint szavaztak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Coca-Cola HBC Magyarország három év alatt 15 személyzet és pénztár nélküli bolt nyitására készül összesen több mint 250 millió forint értékű beruházással, emellett a vállalat azt tervezi, hogy 2026 végéig megháromszorozza az ebből a kereskedelmi megoldásból származó bevételét – közölte a cég szerdán. A tájékoztatás szerint a beruházással új üzlet
Három pad, néhány bicikli-tároló és pár tucat fa - a sümegi ellenzék szerint: erre költött 6 és fél-millió forintot az önkormányzat. Az ellenzéki képviselők azt mondják, az uniós támogatásból épülő park nem kerülhetett többe másfél millió forintnál, ezért feljelentést tettek. A polgármester viszont híradónknak azt mondta: minden szabályos volt.
Új választást kell kiírni, hogy végre olyan emberek kezébe kerüljön a kerület sorsa, akik az itt élőkért akarnak dolgozni, és nem a saját zsebüket tömködik – mondta a hirado.hu-nak Puskás Péter, a III. kerületi képviselő-testület kormánypárti frakcióvezetője.