2025. január 23. csütörtök

jan. 23
10:09
Itt a fenyegető levél: ezt küldték ki rengeteg magyar iskolába, súlyos, ami áll benne (Pénzcentrum)
Kikerült az a fenyegető levél, amelyet a magyar iskolák kaptak. A szöveg szerint egy muszlim szervezet hirdetett háborút Magyarország ellen.
jan. 23
10:09
3Téma – Ancsin Péter (Gyulatelevízió)
A növénytermesztési ágazatban néhány százalékos visszaesés, az állattenyésztésben enyhe emelkedés jellemezte tavaly a Gyula Agrár Zrt gazdálkodását. A 3Témában Ancsin Péter ügyvezetővel a jövő terveiről is szó esett, amelyek között az állattartó telep korszerűsítése is szerepel.
jan. 23
10:09
Mi a bombariadó jelentése? (Most Hír)
Magyarország több iskolájában is bombariadó volt 2025. január 23-án, ennek kapcsán járjuk körbe, mi a jelentése.
jan. 23
10:15
Eladna egy iskolaépületet a hódmezővásárhelyi önkormányzat (Infostart)
Értékesítésre jelölt ki egy önkormányzati tulajdonú iskolaépületet a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén. A Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség korábban az ingatlan átadását kérte, a képviselő-testület azonban ezt megtagadta.
jan. 23
10:15
Kormányinfó - élőben a HírTV műsorán (HírTV)
Csütörtökön 10 órától Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, akik beszámolnak a kormány legújabb döntéseiről. Az eseményt a HírTV, Facebook- és YouTube, valamint videa-csatornánk is élőben közvetíti.
jan. 23
10:15
Egész Magyarország imádta, mégis másodállásra kényszerült a TV2 sztárja, hogy megéljen (Most Hír)
Két évtizeden át játszotta dr. Pongrácz Péter szerepét Gazdag Tibor a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában. A sorozat három éve véget ért, Gazdag Tibor pedig másodállást kényszerült vállalni a megélhetése érdekében.
jan. 23
10:21
Nem játszhatják az Őrült nők ketrecét Győrben, a polgármester is választ vár arra, hogy miért (Telex)
Már a májusra tervezett időpont is megvolt az Alföldi Róbert által rendezett előadásra, de amikor az üzemeltető megtudta, mit játszanak, azt a választ adta: egyeztetnie kell a feletteseivel.
jan. 23
10:23
Gulyás Gergely: Allah nevében fenyegettek bombával 121 iskolát (Telex)
Már 121 iskolát érint a fenyegetés, ami mindenhova ugyanarról az emailcímről érkezett. A fenyegetés miatt nem függesztették fel az oktatást az érintett iskolákban, de az igazgatók dönthetnek ennek ellenkezőjéről. A miniszter nem lát szuverenitásvédelmi problémákat Rákosrendezőnél. Kormányinfó percről percre.
jan. 23
10:27
Kormányinfó - Délután értékeli a bombariadó következményeit a biztonsági kabinet (Infostart)
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő tájékoztatott a kormányzati döntésekről, de a reggeli iskolai fenyegetésekről is. "Mindenki őrizze meg a nyugalmát, az elkövetőt be fogjuk azonosítani" - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az újságírókat a bombariadó mellett jelentős mértékben érdekelték a mini-Dubaj
jan. 23
10:27
Bombariadó a magyar iskolákban: 5 évet is kaphat az elkövető (Pénzcentrum)
Ma reggel több magyarországi állami iskolában bombariadó miatt állt le az oktatás, és bár a tanítás lassan újraindul, továbbra sem tudni, hogy valódi fenyegetésről van-e szó, vagy csupán félelemkeltő szándékról. Akárhogy is, a hatóságok komolyan veszik az ügyet, hiszen a köznyugalom megzavarása is súlyos bűncselekmény. A Büntető Törvénykönyv értelm
jan. 23
10:27
Hankó Balázs: A demográfiai kérdéseket nem migrációval kell megoldani (vasárnap.hu)
A nemzeti konzultációban elsöprő a támogatottsága annak, hogy a családokat minden élethelyzetben segíteni kell, hiszen a demográfiai kérdéseket nem migrációval kell megoldani – közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel. Hankó Balázs a családi adókedvezmény kétütemű megduplázásáról elmondta:
jan. 23
10:33
Bombariadó a magyar iskolákban: rendkívüli bejelentést tett Gulyás Gergely, azonnal lépett a kormány (Pénzcentrum)
Ma délelőtt tízkor kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő - ezt abból a meghívóból tudtuk meg, amelyet a sajtónak küldtek körbe a tegnapi nap folyamán. Annyi biztos, hogy jó nagy szünet után kerül sor a tájékoztatásra: az utolsó kormányinfót még december közepén tartották. A tájékozta
jan. 23
10:33
Gulyás Gergely: Allah nevében fenyegették meg az iskolákat, a titkosszolgálat és a rendőrség nyomoz (SzMo)
Budapesti és egy hódmezővásárhelyi iskolák kaptaj fenyegető levelet csütörtök hajnalban. A példátlan eset miatt a rendőrség nyomozást indított.
jan. 23
10:39
Bombariadó, Tisza Párt, mini-Dubaj: ez történt a Kormányinfón (Menedzsment Fórum)
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Olvassa el, hogy miket jelentettek be!
jan. 23
10:39
Kormányinfó: Már 121 iskolát fenyegettek meg, korábban 29 iskoláról tudtak (SzMo)
A Belügyminisztérium ezt azután közölte, hogy minden iskolába körlevelet küldtek, hogy megtudják, kaptak-e a fenyegető e-mailből. Központi tanítási szünetet nem rendeltek el.
jan. 23
10:45
A vármegyében egyedülálló 3D-s szkenneres szolgáltatás működik a Ladics-házban (Gyulatelevízió)
Szerdán a Ladics-házban folytatódott a Magyar Kultúra Napja programsorozat Gyulán. Itt Temesváry-Kovács Anett történész tematikus tárlatvezetése várta az érdeklődőket “Így laktak Ladicsék” címmel. Az épületben tett séta végére a résztvevők számára is egyértelművé vált, hogyan jellemezhető a 19-20. század fordulójának polgári otthona, valamint az,
jan. 23
10:45
Itt a friss adat: Sokkal több iskola érintett a bombariadóban, mint először hitték (Most Hír)
Valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe csütörtök reggel - írta az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon a Bombariadók országszerte című közleményében. Vitályos Eszter közölte, már 121 iskolát érint a fenyegetés.
jan. 23
10:51
Legalább 121 magyarországi iskolát fenyegettek meg (ATV)
Egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe csütörtök reggel.
jan. 23
10:57
Bezárták az érzékenyítő irodákat az amerikai kormányintézményekben (vasárnap.hu)
Az Egyesült Államok szövetségi ügynökségeinél és minisztériumainál bezárták az úgynevezett diverzitás-egyenlősítés-inkluzivitás-hozzáférhetőség irodákat (Deia) Donald Trump elnök kedden aláírt rendelete alapján. A szövetségi Személyi Ügyek Irodája (Office of Personnel Management – OPM) a kormányzati ügynökségek és minisztériumok számára szerdán kül
jan. 23
11:03
Bombariadó a magyar iskolákban: rendkívüli bejelentést tett Gulyás Gergely, azonnal lépett a kormány (Pénzcentrum)
Ma délelőtt tízkor kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A tájékoztatót az iskolai bombariadókat érintő friss adatok ismertetésével kezdték. Az adást a Pénzcentrum élőben követte.
jan. 23
11:03
Gulyás Gergely Majka klipjéről: Nincs véleménye a kormánynak zenékről, dalokról, festményekről (SzMo)
A kormányinfón azt kérdezték Miniszterelnökséget vezető minisztertől, mit gondol Majka rendkívül népszerű számáról, a Csurran, cseppenről, amiben egy korrupt, pénzéhes miniszterelnököt alakít.
jan. 23
11:09
Két óránk lesz szavazni, ha dolgozunk a választás napján? Átírják a Munka törvénykönyvét! (Blikk)
Átírják a Munka törvénykönyvét a választások miatt. Ha a munkavállaló munkaideje a szavazás napján meghaladja a 8 órát, akkor a munkáltatónak két órát biztosítania kell alkalmazottainak, hogy gyakorolja állampolgári jogát; hogy senkinek ne kelljen csak azért kimaradnia a részvételi demokráciából, mert éppen dolgozik. Ez a két óra munkával töltött i
jan. 23
11:09
Megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport, amelynek a pannonhalmi főapát mellett 444-es újságíró is tagja (444.hu)
Katolikus vezetők, egy pap áldozata és Urfi Péter kollégánk is része a civil kezdeményezésnek, amely az egyházon belüli visszaélésekről szóló országjelentés előkészítésén dolgozik.
jan. 23
11:09
Karácsony Gergely a bombariadókról: A Bkk melegedő buszokat indít az érintett iskolákhoz (SzMo)
"Tesszük a dolgunkat a rendőrség kéréseinek megfelelően, a fővárosi ügyeleti és irányító központ követi az eseményeket" – írta Karácsony.
jan. 23
11:09
A szentévben is útnak indulnak a zarándokvonatok (Demokrata)
A Csíksomlyói pünkösdi búcsúba, a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba, valamint Bodajkra indulnak idén zarándokvonatok.
jan. 23
11:15
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt, mi a véleménye Majka daláról (ATV)
Az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta: az veszélyeztetné a művészeti szabadságot, hogyha a kormány rendelné meg a zeneszámokat Magyarországon.
jan. 23
11:15
Magyar Péter: A titkosszolgálatokért felelős miniszter és a belügyminiszter felelőssége, ha egy ilyen összehangolt akcióról előzetesen fogalmuk sem volt (444.hu)
A Tisza Párt elnöke szerint "a mostani fenyegetés egy újabb jel arra, hogy Orbán Viktornak fel kell hagynia a bukott diktátorok, bűnözők befogadásával és más országok belügyeibe való beavatkozással."
jan. 23
11:21
Bombariadó a magyar iskolákban: ezek az intézmények érintettek - itt a teljes lista! (Pénzcentrum)
Friss hírek szerint országszerte már 240 magyar iskolában van bombariadó. Cikkünkben igyekszünk összeszedni az összes olyan intézményt, amelyet érint a bomba fenyegetés.
jan. 23
11:21
Karácsony Gergely a bombariadókról: A Bkk melegedő buszokat indít az érintett iskolákhoz (SzMo)
"Tesszük a dolgunkat a rendőrség kéréseinek megfelelően, a fővárosi ügyeleti és irányító központ követi az eseményeket" – írta Karácsony.
jan. 23
11:21
Szijjártó Péter: Benjámin Netanjahu meghívása továbbra is fennáll (Demokrata)
Videó! A külgazdasági és külügyminiszter Gideon Szaár izraeli külügyminisztert fogadta Budapesten.
jan. 23
11:21
Már 695 ezret keres egy átlagos magyar (Most Hír)
Kijött a friss adat! A hírek szerint 2024. novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 478 000 forint volt Magyarországon. A bruttó átlagkereset 11,9, a nettó átlagkereset 11,8, a reálkereset pedig 7,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit -
jan. 23
11:27
Kocsis Máté felszólítást intézett a német igazságügyi szervek felé (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra szólította fel a német igazságügyi szerveket, hogy adják át Magyarországnak az antifa támadókat.
jan. 23
11:27
Most közölte a rendőrség az iskolai bombariadókról: ezt lehet eddig tudni a fenyegetésekről (Pénzcentrum)
Valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe csütörtök reggel - írta az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon a Bombariadók országszerte című közleményében.
jan. 23
11:33
Gulyás Gergely kijelentette, be fogják azonosítani és el fogják fogni az elkövetőt (hirado.hu)
A rendőrség és a szolgálatok be fogják azonosítani és el fogják fogni az elkövetőt – mondta Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti Kormányinfón.
jan. 23
11:33
Iskolai bombariadók: fontos bejelentés érkezett, erről minden szülőnek tudnia kell (Pénzcentrum)
Egyre több iskola jelenti be, hogy elhalasztják a központi írásbeli felvételi dolgozatok megtekintését a bombariadó miatt.
jan. 23
11:33
Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a gázai megállapodás végrehajtása (Demokrata)
Videó! A tűzszüneti és túszmegállapodás jelentősen javítja az egész világ és benne Európa biztonsági helyzetét, mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 23
11:33
Eddig 75 gyermekvédelmi dolgozó életvitelét találta kifogásolhatónak a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Telex)
13 464 kifogástalan életvitel ellenőrzést fejeztek be mostanáig.
jan. 23
11:39
Megkérdeztük a Kormányinfón, hogy megvétózza-e Orbán az Oroszország elleni szankciókat (ATV)
Az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, új amerikai kormány le akarja zárni a háborút. Tárgyalni akar Putyinnal, szemben az eddigivel, amely a szankciós politikát erőltette Európára is.
jan. 23
11:39
Kocsis Máté az antifa támadók kiadatásáról üzent a német igazságügyi szerveknek (HírTV)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebookon tette közzé üzenetét.
jan. 23
11:39
Magyar Péter: A titkosszolgálatokért felelős miniszter és a belügyminiszter felelőssége, ha egy ilyen összehangolt akcióról előzetesen fogalmuk sem volt (SzMo)
A TISZA Párt elnöke 11 pontban reagált az eseményekre.
jan. 23
11:39
Kocsis Máté: Adják át az antifa támadókat a német igazságügyi szervek! (Demokrata)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra szólította fel a német igazságügyi szerveket, hogy adják át Magyarországnak az antifa támadókat.
jan. 23
11:45
Lépett a főváros és a BKK az iskolai bombariadók miatt (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszokat indít az érintett iskolákhoz, a fővárosi rendészet is kapcsolatban van a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.
jan. 23
11:51
Friss hírek az iskolai bombariadókról: már 240 intézmény érintett, megszólalt a rendőrség (Pénzcentrum)
A jelenlegi adatok szerint a fenyegetéssel országszerte több mint 240 iskola érintett - közölte a rendőrség.
jan. 23
11:51
Sulyok Tamás: Az Alkotmánybíróság megalapítása a jogállamiság győzelme volt (Demokrata)
A köztársasági elnök az Alkotmánybíróság alapításának 35. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián mondott beszédet.
jan. 23
11:57
Gulyás Gergely: Saját, szuverén akaratunkból döntöttünk így Rákosrendezőről (SzMo)
A miniszter megmagyarázta, szerinte miért veszett el a főváros elővásárlási joga. Ugyanakkor azt ő sem támogatja, hogy 400 méter magas toronyházat húzzanak fel a területre a dubaji beruházók.
jan. 23
12:03
Mini-Dubaj: Gulyás Gergely szerint kérdéses, hogy van-e elővásárlási jog (ATV)
Az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, senki nem előzhet be senkit, az a kérdés, hogy van-e egyáltalán elővásárlási jog a Rákosrendezői területre.
jan. 23
12:03
Korábbi áldozattal és a pannonhalmi főapáttal alakult új gyerekvédelmi munkacsoport (Telex)
A munkacsoport tagja többek között Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó és Feledy Botond külpolitikai szakértő is.
jan. 23
12:09
"Robbanószerkezetet ültettek" - itt a teljes bombafenyegetéses levél (Infostart)
A rendőrök tudomása szerint már több mint 240 iskola kapta meg a fenyegető levelet.
jan. 23
12:15
Rendőrök lepik el az iskolákat, üzent a minisztérium (Infostart)
Bombafenyegetés: levelet kaptak az iskolaigazgatók.
jan. 23
12:21
A bombariadók érintik a központi írásbeli felvételiket is (Infostart)
Az iskolai bombariadók sora miatt elhalaszthatják a központi írásbeli felvételi dolgozatok megtekintését az iskolákban.

Keresés