Magyar azt válaszolta, Kövér helyében "lelkes Mszmp tagként, KISZ vezetőként és hithű kommunista család sarjaként, óvatosabban kun béláznék és károlyi mihályoznék".
Elkezdődött az új CAF-villamos éles tesztelése: ezer kilométeres próbafutás és a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után állhat forgalomba a jármű. A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a korszerű, alacsony padlós járművet utasok nélkül tesztelik, és ha a villamos ezt sikeresen teljesíti,
A személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a november derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált legfrissebb adataiból. Az októberi 80,61 milliárd forinttal szemben a tavalyi év utolsó előtti hónapjában mindössze 73,16 milliárd forint került kihelyezésre, amely 2024 első 11 hónapjának negyedik legerősebb eredménye. Ugyanakkor a csökk
A konyhában, napközben 12 Celsius-fokot mutat a hőmérő. Az Egyetem téri társasház földszintjén gázszivárgás volt, ezért a szolgáltató az egész házban lezárta a gázt, majd leszerelték a mérőórákat is. Az új csövek beszerelésére még várni kell, de tanulságok már bőven vannak.
Január 12-én vasárnap 16 órakor a Március 15. téren tüntetünk Rogán Antal lemondásáért, a haza becsületéért – olvasható a Facebookon létrehozott esemény leírásában. A tüntetést azután szervezte Vona Gábor pártja, hogy Rogán Antal felkerült az USA szankciós listájára, ami egy az amerikai kormányzat által fenntartott szankciós feketelista, ahol azok
Vida Ildikót 2014-ben hatodmagával kitiltottak az USA-ból, most Magyarország egyik legnagyobb agrárcégénél, a Talentis Agro Zrt.-nél tölt be vezető pozíciót.
Van az úgy, hogy a testen ottmarad egy párkapcsolat nyoma, jobb esetben egy tetoválás képében. Így járt Tóth Gabi híres sztárséf exe is, akinek a szakítás után egy darabig még egy Tóth Gabi tetoválás virított a karján. Krausz Gábor, aki Mikes Anna mellett megtalálta a szerelmet, óriási dologra szánta el magát. Fotót mutatunk róla, mi történt az omi
Útnak indult Budapesten az új CAF-villamos: a korszerű, alacsonypadlós járművet utasok nélkül tesztelik, és majd akkor állhat utasforgalomba, ha a mostani vizsgálatok után kifogástalanul teljesíti a közlekedési hatóságok által előírt 1000 kilométeres próbafutását. A villamos annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő 51 járműből
Tűzvész pusztít Kaliforniában, ami Los Angeles előkelő negyedeit is veszélyezteti. Eddig körülbelül harmoncezer embert kellett kitelepíteni. Az Amerikában élő Vajna Tímea (vagyis mostani nevén Palácsik Ráthonyi Tímea) igencsak kifakadt a helyzet kapcsán, és feltette a nagy kérdést.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter neve kedden került fel az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájára. A Szergej Magnyickijról elnevezett Emberi Jogi Számonkérési Törvény és az erre vonatkozóan kiadott elnöki határozat alapján tették fel egy erre listára, amelyen több száz, az emberi jogok megsértésével és korrupc
A házelnök Bonyhádon tartott beszédet, amire a Tisza Párt elnöke éles kritikával reagált közösségi oldalán személyes és politikai támadásokat sem mellőzve.
Szabó Szabolcs, a Momentum parlamenti frakciójának a tagja a Facebookon reagált Magyar Péter azon kijelentéseire, amelyeket az elmúlt napokban tett a Momentumról.
A kormány tárgyalásokat kezd a hallgatói ösztöndíjakról a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával ((HÖOK) - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
A miniszter tízpontos vasúti ígéreteit Vitézy Dávid éles kritikával illette: naiv, kivitelezhetetlen tervek, leállított fejlesztések, miközben a MÁV legnagyobb projektje egy üvegpalota.
Somogyi András az Indiában pihenő miniszterelnök egyik fotóját úgy kommentálta: "családlátogatás is volt?", majd dakotának és patkánynak nevezte Orbánt.
Az árak emelkedését a növekvő kereslet hajtja, miközben a belvárosi lakásokat főként befektetők vásárolják fel. A külvárosok és az agglomeráció marad a legelérhetőbb opció.
A fővárosi kormányhivatal törvényességi felhívással követeli vissza a jogalap nélkül kifizetett pénzeket, és bírósági útra is készül lépni, ha szükséges.
Hirtelen megállt a szíve egy 16 éves lánynak a szarvasi iskola bejáratánál. A tanárok azonnal elkezdték a lány újraélesztését, és hívták a mentőket- írja a Blikk.
Influenza-járvány van Magyarországon, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz érkezett minták többségéből kimutatható az influenzavírus – mondta az InfoRádióban Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos.
A Magyar Narancs szerint a Máltai Szeretetszolgálat kezelésében lévő otthonban észlelt fertőzés ügyében csak azután indult vizsgálat, hogy érdeklődtek a megyei tiszti főorvosnál.
A paksi szerződést visszacsinálni nem lehet, részben újratárgyalni viszont igen, így gondolkodik a kínaiakkal kötött megállapodásokról is. Magyar Péter a Reuters hírügynökségnek beszélt arról, mit tenne győzelme esetén.
Lehűlés érkezik a hétvégére: napközben a csúcshőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakul majd, hajnalban pedig akár mínusz 8 Celsius-fok is lehet. Pénteken még lehet csapadék, majd napos időre van kilátás, de a szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből,
A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.
A mesterséges intelligenciáról szólt tavaly térségünk egyik jelentős tudományos eseménye, a Gyulai Felsőoktatás Napja. Az idei programok előkészítése javában zajlik – mondta el Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának dékánhelyettese. A konferenciára olyan előadókat hívtak meg, akiknek a személye garancia arra, hogy az érdeklődő közönség é
Az év végi, ünnepi időszak utáni megszokott tevékenység a Gyulai Közüzemi Kft dolgozói számára a fenyőfák elszállítása. A korábbi évekhez képest jelentős változás 2025-ben sincs, azonban a tapasztalatok azt mutatják, vannak olyan részletek, melyeket nem árt tudatosítani. Bányai György azt kérte, hogy a lakosság figyelje, milyen időpontban van a zöl