2025. január 8. szerda

jan. 8
12:32
Késési biztosítástól klímagaranciáig – ez Lázár 10 nagy közlekedési vállalása (Telex)
Felújítják a vécéket, takarítókat raknak az IC-vonatokra és ezer új buszt vesznek – így rakná rendbe Lázár János a MÁV-ot és a Volánt.
jan. 8
12:34
A TV2-s katonai reality miatt honvédségi menetoszlop szeli át Budapestet (Telex)
Csütörtökön a délutáni órákban mennek a különböző harcjárművek a Budaörsi úti laktanyától a Bálnához, majd vissza.
jan. 8
12:36
Lázár bejelentéseket tett: Visszafizetik 20 perces késésnél a jegy árának a felét (ATV)
Tíz pontos vállalást jelentett be Lázár János 2025-re a KözlekedésInfón; ezek közül talán a legfontosabb, hogy június 1-től a menetjegyár 50 százalékát visszafizetik, 20 perce késésnél a vonat és a busz esetében is. Ez automatikusan jár majd az utasoknak, a bérleteseknél ha 20 percet késik a tömegközlekedési eszköz legalább 5-ször, akkor 10 százalé
jan. 8
12:54
Elmondta az államtitkár, miért nem adják oda Magyar Péter ajándékait a gyerekeknek (ATV)
Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott: nem jó szívvel teszik, amit tesznek, de szerintük Magyar Péteréknél pattog a labda.
jan. 8
12:54
Magyar Péter: Miközben Orbán Viktor a többhetes indiai nyaralását tölti, összeomlott az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszere (SzMo)
"Ki a politikai felelőse annak, hogy tegnap a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét?" - kérdezte a politikus.
jan. 8
12:54
Katonai járművek lepik el a Bálnát (vasárnap.hu)
A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán. A közlemény szerint rövid időre katonai járművek
jan. 8
12:56
Szégyellje magát Pressman a Rogánra kivetett szankció miatt az amerikai nagykövet állítólagos utóda szerint (SzMo)
Bryan E. Leib a magyar kormányhoz erős szálakon köthető Alapjogokért Központ főmunkatársa, akit David Pressman lehetséges utódaként is emlegetnek.
jan. 8
13:00
Választás vár az orosháziakra (Infostart)
Január 31-ig küldik ki az értesítőket a választópolgároknak, a kampány februárban indul, jelölteket bejelenteni legkésőbb február 17-ig lehet - közölte Tatár Zoltán jegyző.
jan. 8
13:00
Új gyermeksürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház (Demokrata)
A kórház az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül – emlékeztetett Velkey György főigazgató.
jan. 8
13:00
Az elsőbbségadás elmulasztása áll az első helyen Békésben (Gyulatelevízió)
A szakmai összegzések még készülnek, és később értékel évet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, de már az elmondható, hogy az online bűncselekmények száma, valamint a károk összege is magas a vármegyében. Sokszor azt tapasztalják, hogy egy-egy sértett esetében több millió forint a kár. Olyan utalások történnek meg, melyek néhány perc alatt kü
jan. 8
13:06
Lázár János tíz vállalást tett új év alkalmával (hirado.hu)
Ha húsz percnél többet késik a MÁV vagy a Volán, akkor június elsejétől az utasok visszakapják a jegy árának a felét – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter az idei első Közlekedésinfó címmel tartott sajtótájékoztatón.
jan. 8
13:12
Baleset érte Schmuck Andort, nincs gyógymód a sérülésére (ATV)
A Tisztelet Társaságának elnöke segíteni próbált valakinek, amikor elesett és megsérült a bordája.
jan. 8
13:24
Nem szűnik a magyarok lakáshitel-őrülete: talicskával hordják haza a pénzt a bankokból (Pénzcentrum)
2024 novemberében némileg csökkent az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege, ám az még így is jelentős mértékben meghaladta a 110 milliárd forintot derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban publikált friss adataiból. A tavalyi év első 11 hónapjában tehát mindössze háromszor fordult elő, hogy az új szerződések összege nem érte el
jan. 8
13:30
Érdekes dolgok derültek ki az üvegvisszaváltásról (Infostart)
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot – közölte a vállalat.
jan. 8
13:30
Lázár: A kormány és a Fidesz kiáll Rogán Antal mellett (ATV)
Szemenszedett hazugságról van szó, ezért mind a kormány, mind a Fidesz kiáll Rogán Antal mellett - jelentette ki Lázár János miniszter egy mai sajtótájékoztatóján.
jan. 8
13:42
Új gyermeksürgősségi osztályt indít a Bethesda (Telex)
Modern ultrahanggéppel és sokktalanító helyiséggel is készül a Bethesda új osztálya.
jan. 8
13:48
Mostantól a fő kérdés az, milyen gyorsan sikerül Rogánt levetetni az amerikai szankciós listáról (Telex)
Ha Orbánék gyorsan el tudják érni, hogy Rogán lekerüljön a szankciós listáról, akkor annak a politikai üzenete a NER felé erősebb lesz, mint az, amit Bidenék akartak üzenni magával a szankcióval. Ha viszont Rogán neve sokáig a listán marad, bajos lesz az amerikai-magyar kapcsolatok javulásáról beszélni.
jan. 8
13:54
Tüntetésre készülnek a budapesti taxisok a jövő héten (Infostart)
A jövő hétre újabb demonstrációt hirdettek taxisok Budapesten, többek között tarifaemelést szeretnének elérni.
jan. 8
13:54
Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon (hirado.hu)
Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolásoknál.
jan. 8
13:54
Két hét alatt több mint félmillió zarándok lépte át a Szent Péter-bazilika szentkapuját (vasárnap.hu)
Az Evangelizálási Dikasztérium közzétette az első adatokat a vatikáni bazilika szentkapuját felkereső zarándokok számáról: mindössze két hét alatt több, mint félmillióan lépték át a szentkaput. Fisichella érsek jelentősnek nevezte az indulást, és a zarándokcsoportok előzetes regisztrációjára buzdít a jubileum év során. Az olasz rendfenntartó erőkke
jan. 8
14:00
Új műsorvezetővel bővült az M2 Petőfi TV csapata (hirado.hu)
Ismert színművész a közmédia fiataloknak szóló csatornája, az M2 Petőfi TV új arca.
jan. 8
14:06
Aczél Petra: az ember a jövő kulcsa, nem a technológia (Infostart)
Az elmúlt 25 év fejlődéséről, a következő negyedszázad várható kihívásairól és a jövőbelátás nehézségeiről is beszélt Aczél Petra kommunikációs szakértő, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 8
14:24
Teret nyert a régóta hangoztatott magyar álláspont az ENSZ-ben (Infostart)
Teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
jan. 8
14:24
Lázár: Azonnal lemondok, ha vasúti balesetben meghal valaki Magyarországon (444.hu)
Politikusok gyerekei ne kapjanak állami pozíciókat - erről beszélt Lázár János a 444-nek, aki Orbán Ráhel esetében mégsem lát összeférhetetlenséget.
jan. 8
14:24
Idén elkezdődhetnek a magyar kutatók és diákok brüsszeli diszkriminációja miatti perek – nyilatkozta Hankó Balázs (vasárnap.hu)
Brüsszel lábbal tiporja az egyetemi és kutatási szabadságot – hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője a Demokrata című hetilap legújabb számában megjelent interjúban. A Büszkeség és brüsszeli balítélet című interjúban a miniszter elmondta: a felsőoktatás jogi szabályozása és működtetése nemzeti hatáskörbe tartozi
jan. 8
14:30
Centiken múlt a baleset egy autós eszelős előzési kísérlete után a 3-as főúton (Telex)
Nem tudta befejezni az Opel Corsa sofőrje az előzést, szembement a forgalommal, az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt, hogy elkerülje az ütközést.
jan. 8
14:36
Szijjártó kiposztolta, mit értek el az ENSZ történetében először… (ATV)
A magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált - írja Szijjártó Péter a Facebook oldalán, hangsúlyozva: az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van.
jan. 8
14:36
A gyerekeknek szánt ajándékok még mindig a raktárban állnak, mert az államtitkár szerint Magyar Péterék nem írták alá az adományozási szerződéseket (444.hu)
Fülöp Attila szerint "nem jó szívvel tesszük, amit tesszük."
jan. 8
14:48
Harcászati gyakorlat zajlik Gerla és Doboz között (Gyulatelevízió)
Felázott, sáros terep fogadta szerdán a harcászati foglalkozáson résztvevőket a Gerla és Doboz között elterülő Marói erdőben. A tizennégy hetes altiszti alapkiképzés részeként ötvenhárman vettek részt a kiképzés egyik leglátványosabb részén. Itt nagyerejű ellenség támadására reagált egy raj. Mivel túlerővel álltak szemben, nem folytatták a támadá
jan. 8
14:54
Lázár János tízpontos vállalást tett a közösségi közlekedés színvonalának javítására (Demokrata)
Visszafizetik a jegy árának felét, ha húsz percet késik a vonat vagy a busz.
jan. 8
14:54
A terroristák fenyegetése ellenére virágoznak az afrikai ország papnevelő intézetei (vasárnap.hu)
Miközben a nyugati világ nagy része ki van éhezve a papi szolgálatra való elhívottakra, Burkina Fasóban egyre több fiatal férfi lép be a szemináriumba, akár saját biztonságuk kockáztatásával is. Az Aleteiae.org beszámolója szerint Burkina Faso fiataljai nem hagyják, hogy a terrorizmus fenyegetése visszatartsa őket elhivatottságuktól. Az Aid to the
jan. 8
15:12
MSZP-s nagyágyúkat küldenének börtönbe – itt a pártelnök reakciója (ATV)
"Akiket ilyen helyzetbe hoz az élet, háttérbe kell húzódniuk", felelte többek között az atv.hu megkeresésére Komjáthi Imre pártelnök, miután tegnap kiderült, hogy az ügyészség több emblematikus szocialista politikusra is börtönbüntetést kért a zuglói parkolási ügyben.
jan. 8
15:18
Mészáros Lőrinc vett egy óbudai éttermet, Prokopp Dóra Pastramija is az övé már (SzMo)
Sőt, még egy értékes ingatlanvagyon is Mészárosé lett.
jan. 8
15:24
Menczer Tamás: David Pressman Soros György helytartója volt! (vasárnap.hu)
A Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója közösségi oldalán fejtette ki véleményét a távozó amerikai nagykövet szankciós ténykedésével kapcsolatban: Soros György kitüntetést, Rogán Antal kitiltást kap a 12 nap múlva búcsúzó amerikai kormánytól, és az éppen csomagoló David Pressman nagykövettől. Bejegyzésében kifejtette, Soros pontosan azért kap kitünt
jan. 8
15:30
Havas Henrik: Mától én is támogatom Magyar Pétert (SzMo)
Megnézte a TISZA Párt elnökének beszélgetését az ATV-n, és leszámolt az eddigi fenntartásaival. Már úgy látja: Magyar nem a Fidesz agytrösztjének találmánya.
jan. 8
15:42
787 EU-vonatbérletet osztanak ki magyar fiataloknak - részletek (Infostart)
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán.
jan. 8
15:48
Szijjártó Péter: A földgáz- és a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan (hirado.hu)
Szijjártó Péter kiemelte: Ukrajna külügyminisztériuma "meglehetősen agresszíven" reagált azokra a keddi hírekre, melyek az ukrán gáztranzit leállítása következtében megemelkedő földgázárakról szóltak.
jan. 8
15:54
Lázár János fontos bejelentést tett (Metropol)
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán tett bejelentést.
jan. 8
15:54
Szívszorító: még mindig 260 elhagyott csecsemő él magyar kórházakban (ATV)
Alig csökkent a kórházakban élő, magukra hagyott csecsemők száma az elmúlt időszakban.
jan. 8
15:54
Lázár János bejelentése: új rendszert vezet be a MÁV, kis késés után is visszaadják a pénzt (Pénzcentrum)
Késési biztosítást vezetünk be, 20 perc után visszafizetjük a jegyár 50 százalékát- jelenetette ki Lázár János.
jan. 8
15:54
Mutatjuk Lázár János 10 vállalását a 2025-ös évre (Ripost)
Közlekedési infó címmel tartott sajtótájékoztatót.
jan. 8
15:54
Visszafizetik a jegy árának felét, ha húsz percet késik a vonat vagy a busz. (HírTV)
Fontos vállalásokat ismertetett Lázár János.
jan. 8
15:54
Téli madárlesre hív az MME (Demokrata)
Nagy közösségi akcióra, vagyis téli madárlesre hívja a természetet szerető és tisztelő embereket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
jan. 8
16:00
Reagáltak a kínaiak: Amerikai feketelistára került a Debrecenben is építkező akkugyár (SzMo)
Az amerikai védelmi minisztérium azt feltételezi, hogy a cég együttműködik a hadsereggel, de Kína tagadja ezt a vádat. A vádak nem befolyásolják a debreceni gyár építését sem.
jan. 8
16:06
Ezeket a szankciókat alkalmazhatja Amerika Rogán Antal ellen (Infostart)
Pénzügyi és gazdasági intézkedések, illetve tilalmak érvényesek a listán lévőkre.
jan. 8
16:18
Legyőzhetetlen Miskolc adventi villamosa (Infostart)
Nyolc éve nem tudja letaszítani egy város sem a trónról Miskolc csoda villamosát. A csehországi villamos szépségversenyen a budapesti is előkelő helyen végzett.
jan. 8
16:24
"Meglátjuk, mennyire lesz érdeke lehúzatni a listáról Rogán Antalt Orbán Viktornak" – szakértő a szankciós botrányról (Menedzsment Fórum)
Nem olyan biztos, hogy Trump hivatalba lépése után azonnal lekerül a szankciós listáról Rogán Antal. És mi van akkor, ha Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter nem is bánja ezt annyira? Érdekes felvetéssel állt elő Yaro Patrice külpolitikai szakértő.
jan. 8
16:24
Vége a Facebook cenzúrának, avagy: Zuckerberg megtért és barátkozni próbál Trumppal (vasárnap.hu)
Mindenki felkapta a fejét arra a hírre, amely szerint a Facebook (Meta) befejezi tényellenőrző programját az Egyesült Államokban, és közösségi jegyzetekre cseréli, hasonlóan az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi médiaplatform által használt rendszerhez. Különösen azok lehetnek boldogok, akiket a "tényellenőrök" jelentése alapján rövidebb vagy
jan. 8
16:24
Kilőttek az üzemanyagárak, már a sokadik emelés jön 2025-ben, ennyivel drágul a benzin csütörtökön (Most Hír)
Friss hír, hogy január 9-én tovább szipolyozzák az autósok pénztárcáját. A Mol döntésének értelmében ugyanis 2025-ben harmadjára is nőnek az üzemanyagárak, igaz most csak a benzinesek szomorkodhatnak.
jan. 8
16:30
Szívszorító részletek, ez történt valójában a férfival, aki a reptéren lett öngyilkos (Most Hír)
Az öngyilkosság előtt egy kórházból szökött meg, ahová egy házibulit követően került.

Keresés