A nemrégiben megjelent hangfelvételen a Tisza párt elnöke és korábbi barátnője, Vogel Evelin beszélgetése hallható, ahol Vogel éppen azt kifogásolja, hogy miért kellett korán érkezni a szavazás helyszínére.
A rákosrendezői fejlesztési terület kármentesítési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítették, így a terület a jelenlegi állapotában kerülhet értékesítésre - közölte honlapján a MÁV.
Növényzetápolási munkát és fakivágást végez Kétegyháza és Medgyesegyháza között a Magyar Közút. Ezen a területen várhatóan idén tavasszal, a jó idő beáltával kezdődik a burkolatjavítás. A jelenlegi folyamat ennek az előkészítése, hogy ne csak az út, hanem a környezete is rendbe legyen téve. Hunya Péter üzemeltetési és fenntartási osztályvezető kiem
Hamarosan megalakul a Magyar Nemzeti Hiphopot Alapítvány - közölte Dopeman, vagyis Pityinger László. Még interjút is adott az ügyben. Később egy rádióműsorban közölte, hogy nem igaz a sztori.
A korrupció elleni harc ellen életre hívott hatóság vezetőjét korrupcióval vádolják. Biró Ferenc azt elismerte, hogy a felesége használta a hivatali autóját, de szerinte ez megfelelt a belső szabályzatuknak.
A Rákosrendező fejlesztési terület kármentesítési és hulladékelszállítási feladatainak ellátására kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítette a MÁV.
Tavaly hasonlóan alakult a véradók száma Békés vármegyében, mint az előző évben, tájékoztatott csütörtökön a Magyar Vöröskereszt területi szervezete. A kilencszáz szervezett véradáson, közel tizenkilencezer önkéntes, ötvenötezer embernek tudott segíteni. 2024-ben hatvanöt településen kilencszáz véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt Békés várm
A MÁV bejelentette, hogy Rákosrendezőt kármentesítés, bontás és hulladékelszállítás nélkül értékesíti, mert nincs pénz a rendbetételére. A területre tervezett "Mini-Dubaj"-projekt így a szemétkupacok árnyékában indulhatna el.
A MÁV bejelentette, hogy Rákosrendezőt kármentesítés, bontás és hulladékelszállítás nélkül értékesíti, mert nincs pénz a rendbetételére. A területre tervezett "Mini-Dubaj"-projekt így a szemétkupacok árnyékában indulhatna el.
A nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) alapítói joggyakorlójaként 2025 februárjától Hoffmann Mihályt, az Exim eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettesét nevezi ki a társaság vezetői feladatainak ellátására.
újabb nagy lépést tehet a város akadálymentesítésében. Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés januári, következő ülése elé terjeszti azt a javaslatot, amely szerint európai finanszírozás bevonásával megvalósulhat az M2 metró teljes szakaszának akadálymentesítése: a felújításra szoruló mozgólépcsőket újakra, valamint ferdeliftekre cse
Újszászi dílereket, köztük egy úgynevezett felsőterjesztőt vettek őrizetbe a szolnoki rendőrök január 15-én, miközben 18 kilogramm új pszichoaktív drogot is találtak - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
A Csongrád-Csanád vármegyei U17-es futsalbajnokság újabb fordulója nem várt fordulatot vett, amikor egy edző és egy fiatal játékos közötti konfliktus tettlegességig fajult. A balástyai sportcsarnokban lebonyolított mérkőzésen az indulatok hamarosan elszabadultak, és a játék helyett a verekedés került a középpontba. Sajtóértesülések szerint az egyik
A január 17-én tartott plenáris ülésen a munkáltatói és munkavállói oldal képviselői megállapodtak a 2025-ös béremelés mértékéről, megszületett a BKV-s bérmegállapodás.
Érdekes időzítésnek tartja a korrupciós ügyek feltárására létrehozott Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc, hogy pont azután vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységével kapcsolatban eljárást indítottak. Azon állami szerv ellen, amely csak az elmúlt ké
Vasárnap időközi önkormányzati képviselő-választás lesz a III. kerületben, miután a vesztegetéssel gyanúsított Czeglédy Gergő lemondott mandátumáról. Kilencen mérettetik meg magukat.
Egyikük sem tett vallomást, mind a ketten panaszt tettek a gyanúsítás ellen. Bíró Ferenc elismerte: a felesége valóban használta a hivatali autóját, például elment vele a boltba.
Izgalmas programokkal készül a Magyar Kultúra Napjára Gyula három kiállítóhelye. Muzeológiai tevékenysége mellett turisztikai szerepe miatt is a fürdőváros legfontosabb kiállítóhelye a Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és – a tavaly áprilisi megnyitását követően – a Ladics-ház. Ezek az attrakciók tárlataikkal és programjaikkal is
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2025. január 16-án 15 óra 45 perc körül arról, hogy Gyulán, a Kossuth Lajos téren fiatalok hangoskodnak és pillangókést is látott náluk. A rendőrök a helyszínen öt, 14 és 16 év közötti fiatalt igazoltattak, akiknél a közbiztonságra veszélyes eszközöket, kés és boxert is találtak. A fiúkat előállították a rendőr
A kormányfő hazatért az indiai vakációról, péntek reggel már a Kossuth Rádión adott interjút. Azt mondta, hogy ebben az évben érzékelhető előrelépést vár a társadalom minden rétegében.
Hétfőtől jelentős változás áll be az Orosházához tartozó gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő életében. A komplexumból csak a gyógyászati részleg üzemel majd egész évben, míg a többi átmenetileg bezár. Raffai János polgármester ugyanakkor elmondta, hogy szerinte senkinek sem érdeke, hogy Gyopárosfürdő bezárjon, mivel a létesítmény egy kincs.
Mindennapi alapfeladataik mellett rendszeresen nagy erőket mozgósítanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai. Folyamatos és fokozott együttműködésük magában foglalja a kiemelt járat-, buszsáv- és taxiellenőrzéseket is, és célja többek között, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék maguka
Elöregedik az orvostársadalom, és nincs utánpótlás. Egyre kevesebb háziorvos lát el egyre több beteget. Egy friss adatok alapján készült elemzés szerint riasztó a hazai egészségügy állapota, de vajon mi a helyzet a világ szerencsésebb, gazdagabb felén? Erről kérdeztünk külföldön élő magyarokat.
Életének 86. évében, csütörtökön Budapesten elhunyt Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a fényművészet és a magyar késői avantgárd kiemelkedő alkotója és szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a köztestület volt alelnöke – közölte az MMA pénteken az MTI-vel.
A megállapodás főbb irányvonalait a főváros és 15 szakszervezet között létrejött, a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, öt évre szóló bér- és foglalkoztatáspolitikai megállapodás határozza meg, és 8+1 százalékos mértékű emelést tartalmaz.
A férfi a vezetői beosztásával visszaélve jogosulatlanul vett fel pénzeket, valamint hamis papírokkal számolt el állami támogatásokat éveken át. Pénzbüntetést és felfüggesztett börtönt kaphat, ha beismeri a bűnösségét.
Veszprém, Tiszakécske és Budakalász egy-egy választókerületében tartanak önkormányzati választást vasárnap. Júniusban még mindhárom körzetben szép számmal voltak pártos jelöltek, mára a logók nagy része eltűnt.
Nagy reményeket fűz Orbán Viktor Donald Trump amerikai elnökkel való kapcsolatukhoz, "egy nagyon komoly gazdasági együttműködési csomagot fogadhatnak el rövid távon". Még 2025-ben aláírják a kettös adóztatás tilalmáról a megállapodást?
A Gondosóra központból érkezett a jelzés január 16-án hajnali egy óra után nem sokkal, hogy egy készülék bajt jelzett, egy sárospataki nő feltehetőleg veszélyben van. A riasztás alapján a Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei haladéktalanul megérkeztek az adott címre. Bejutni nem lehetett, jelzésre gyenge reakció érkezett. Feltételezhető volt, hogy