Immár 16 éve él boldog párkapcsolatban 44 éves feleségével a 82 éves Ernyey Béla, de eddig nem sokszor engedtek bepillantást a magánéletükbe. Most Balaton Dórával közösen adtak interjút az otthonuk melegéből, ezzel meg is mutatva a szerelmi fészküket. Kiderült, miért nem vállaltak közös gyermeket.
Az Országgyűlés elnökének hétfőn este, a vallásszabadság napja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten adták át az elismerést. Az erdélyi országgyűlés 1568-ban hozott tordai határozatának emlékére – amely Európában először foglalta törvénybe a lelkiismeret szabadságát – a belvárosi unitárius templomban tartott ünnepségen Kövér László elsőként ve
Már az elmúlt években is számos nagy tűz tombolt Kalifornia területén. A 2025-ös tűzvész azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott, mert a lángok Los Angeles külvárosában csaptak fel, számos hollywoodi híresség otthonát is érintve.
Menczer Tamás az új amerikai elnök terveiről és Grönland megszerzésének lehetőségéről is beszélt az ATV-ben. Szerinte Trump az ukrajnai háborút is békés úton rendezhetné.
Bár az éves átlagos infláció csak a Covid előtt volt alacsonyabb, mint 2024-ben, mégis más az érzetünk. Alapvető szolgáltatások mellett ugyanis a mindennapi megélhetési szükségleteinket fedező termékek, közülük is elsősorban az élelmiszerek továbbra is tudnak drágulni. Ráadásul nem is kis mértékben.
A görögkatolikus és a római katolikus egyház részt vállalt a családtámogatási rendszer egyik fontos részében, az óvodaépítési programban – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Geszteréden. Soltész Miklós a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által felépített új
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete január 15-re tüntetést szervez, hogy felhívja a figyelmet a taxisok megélhetési problémáira. Bár a pontos helyszínt még nem közölték, sajtóértesülések szerint a demonstráció a Hősök terén lesz. A taxisok többek között azt követelik, Budapesten is vezessék be a taxislétszám-korlátozást, ahogy azt más nagyobb magyaro
A hetedik leggazdagabb magyar vállalkozónak 250 millió forintos pénzbírságot kell fizetnie költségvetési csalás miatt, miután a bíróságon teljes körűen elismerte a rá rótt bűncselekményt. Jellinek Dániel magára vállalta a csalást, amellyel apját és munkatársát vádolták meg.
Hétfőn átadták a gyulai Almásy-kastély báltermében rendezett szilveszteri gálavacsorán összegyűlt adományt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Gyula legnagyobb szálláshelye és az Almásy-kastély összefogásából 125 ezer forint gyűlt össze a legkisebbeknek. Egy új évet az új életek segítésével kezdeni különösen fontos és meghatározó a gyula
A magyar államiság ezeréves történelmét végigkíséri a szentföldi keresztényeket és a keresztény helyszíneket támogató nemzeti küldetés – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Azbej Tristan azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a magyar kormány t
A két évvel ezelőtt kezdődött és karácsonyra befejeződött Szentháromság kápolna toronyfelújításáról számoltak be a hétfői, helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A kormányzati, egyházmegyei és önkormányzati összefogással megvalósult beruházás városképi szempontból is jelentős. Karácsonyra egy különleges ajándékot, a Szentháromság kápolna felújítot
Miskolc és a vármegye arra is példát mutatott, hogyan lehet talpra állni, megerősödni és erőssé válni – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A Országfásítási program részeként 2020-ban meghirdetett Településfásítási programnak idén az ötödik üteme kezdődik. 2025-ben újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok.
A január a vizsgák teljesítésének időszaka, illetve a beiskolázási időszak hajrája is. A Gál Ferenc Egyetem gyulai kara a képzési lehetőségeket igyekszik bemutatni az érdeklődők számára. Az elmúlt két év kifejezetten erős volt, és hasonlóban bíznak idén is. Beke Szilvia azt mondta, az elmúlt években sokat léptek előre az ismertség terén is, és álta
Az Amerigo Vespucci nevét viselő olasz hadihajó a 2025-ös szentév templomának lett nyilvánítva. Santo Marcianò, az olasz katonai ordinariátus érseke nyilvánította a szentév templomává a hajót 2025-re – olvasható az Amerigo Vespucci sajtójával foglalkozó kommunikációs iroda januári közleményében. Az érsek elmondta, hogy a hajó káplánja, Don Mauro Me
Arra kíváncsiak, hogy konkrétan milyen adatokra hivatkozva tették a minisztert szankciós listára Washingtonban. Egyebek mellett erről is szó volt a parlament nemzetbiztonsági ülésén.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője nem vett részt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mai ülésén, ahol az amerikai szankciós listára kerülése lett volna az egyik téma. Egy ellenzéki politikus többek között arról kérdezte volna, hogy mi volt az a korrupciós ügy, amely a kitiltás alapjául szolgált. Az USA Pénzügyminisztér
Két lépésben megduplázza a családi adókedvezményt a kormány 2026. január 1-ig – közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden a közösségi oldalára feltett videóban. Ez azt jelenti, hogy jövő év január elsején az egy gyerekeseknél 10-ről 20 ezer forintra, a kétgyerekeseknél 40-ről 80 ezer forintra, a háromgyerekesek esetében pedig 9
Még nem nyilvános a demonstráció helyszíne, de értesülések szerint a Hősök terén gyűlnek majd a taxisok. A jobb adózásért és a biztonságosabb közlekedésért is demonstrálnak.
A január 1-jén elindult Versenyképes Járások Program évtizedek óta először teszi lehetővé, hogy térségi szinten megfogalmazott projektekkel nyújtsanak támogatást fejlesztéshez - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki szerint a feladat most az, hogy a polgármesterek és a közösségek közösen fogalmazzák meg projektj
"Eljön majd egy fordulópont, amikor a mai, nyugat-európai kereszténydemokrácia liberális eltolódása megáll, sőt visszafordul" – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a kdnp.hu-nak adott interjúban. A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) országgyűlési frakciójában dolgozó politikus szerint ma már Nyugat-Európában is egy
Szomorú, mégis hasznos adatokat közöltek a nagy kárókatonák balatoni gyérítéséről. A legtöbb példányt Balatonőszödön lőtték ki. Állítólag a Baltikumból érkeznek ezrével a kárókatonák, nincs mese, lépni kellett.
Négy hónappal a pusztító tűzeset után jó hír érkezett: már idén nyáron újranyílhat a miskolctapolcai barlangfürdő. A helyreállítás során ideiglenes megoldásokkal igyekeznek biztosítani a látogatók számára a fürdőélményt, miközben a teljes felújítás további forrásokat igényel. A környék idegenforgalma és a helyi vállalkozások számára ez hatalmas jel