2024. április 18. csütörtök

ápr. 18
5:48
Külföldiek lapátolják a pénzt magyar állampapírokba: nagy üzlet, vagy végül megisszuk a levét? (Pénzcentrum)
Az elmúlt negyedév során tovább emelkedett a külföldiek állampapír-állománya, a forint állampapírokon belüli részarány mostanra 20,6 százalék körüli szinten áll. Azaz a papírok majdnem negyede külföldi kézben van. Érdemes ugyanakkor tudni azt is, hogy a magyarok valósággal megőrülnek az állampapírokért, a jelenlegi adatok szerint több ezer milliárd
ápr. 18
6:03
Egyre több település vezeti be a fizetős parkolást a Balatonnál (Infostart)
Érdemes előre tájékozódni a parkolódíjakról.
ápr. 18
6:06
"Hallgatás nehezedik az egész gyülekezetre" - Tovább dagad a botrány Balog Zoltán körül (ATV)
Már 106 református értelmiségi írta alá azt a nyilatkozatot, amely lemondásra szólítja fel Balog Zoltán református püspököt a kegyelmi ügyben betöltött szerepe miatt. Az aláírók a református egyház tagjai, és mindannyian úgy gondolják: az egyház egészen addig veszít hiteléből, míg Balog Zoltán ragaszkodik püspöki hivatalához. Balog Zoltán püspöki h
ápr. 18
6:30
Arra ébredtünk, hogy Orbán Viktor átírta a költségvetést (Menedzsment Fórum)
A szerda éjjel megjelent kormányhatározatok értelmében az állam többet fog költeni egészségügyre és nemzetpolitikára is.
ápr. 18
6:36
Fontos bejelentést tett a Nemzeti Választási Iroda (ATV)
Péntekig befejeződik az értesítők postázása az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választásról.
ápr. 18
6:36
Erzsébetvárosban is elindul a Kutyapárt (444.hu)
A VII. kerületi polgármesterjelölt Terdik Roland, a párt kommunikációs vezetője lesz.
ápr. 18
6:57
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik (SzMo)
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.
ápr. 18
7:15
Magyar Péter: Kocsis Máté nem tölt sok időt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 18
7:24
Orbán átcsoportosította a költségvetést (444.hu)
8,2 milliárd forintot.
ápr. 18
7:45
Ha szeret autózni, akkor ennek a hírnek nagyon fog örülni (Infostart)
Felújítják az Eger és Szilvásvárad közötti, éles kanyarokkal tűzdelt 25-ös főutat.
ápr. 18
7:48
Napokon belül kezdődik a kampányidőszak, kiderült, mikortól lehet jelölteket ajánlani (ATV)
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.
ápr. 18
8:00
De hol állunk meg? Folyamatosan terjed a fizetős parkolás a Balatonnál (Blikk)
Egyre több balatoni településen vezetik be a fizetős parkolást, néhány városban viszont továbbra is ingyenesen lehet majd helyet találni.
ápr. 18
8:00
Ne menekülhetett tovább: több millió forint értékű ékszert találtak egy férfinél (Pénzcentrum)
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a Vas vármegyei férfit, aki egy szombathelyi ékszerboltba is betört tegnap hajnalban.
ápr. 18
8:03
Harckocsik miatt állították le a forgalmat Budapesten szerda este (SzMo)
A honvédségi konvoj elhaladásának idejére leállították a forgalmat és hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől.
ápr. 18
8:12
Miért tette? 98 éves nő ugrott ki egy ablakon a Ferenc körútnál (Blikk)
Egy 98 éves asszony kivetette magát egy társasház negyedik emeletéről szerda este a budapesti Ferenc körúton.
ápr. 18
8:21
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány (Demokrata)
Szombattól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.
ápr. 18
8:27
Minden felírt gyógyszer betegtájékoztatója elérhető az EgészségAblak alkalmazásban (Demokrata)
Így minden beteg egyszerűbben fér hozzá a gyógyszer szedésével kapcsolatos információkhoz.
ápr. 18
8:33
"Utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben" - elkísértük Magyar Pétert vidékre (SzMo)
A politikus országjárásának első állomásáról az egyik résztvevő szerint a többség úgy ment haza, hogy meggyőzte őket Magyar Péter.
ápr. 18
8:33
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
ápr. 18
8:35
Szijjártó Péter: A horvátországi magyarok ismételten erőt mutattak (Demokrata)
Jankovics Róbert lesz a harmadik legnagyobb legitimációval rendelkező képviselő a horvát parlamentben.
ápr. 18
8:51
A nyomozók lefoglalták az állami milliárdos bizniszben érintett, túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szerződéseit (Telex)
A gyanús szerződések dokumentációját Ujhelyi István kérte ki, az OKFŐ szerint a nyomozás miatt nem áll módjukban azokat kiadni.
ápr. 18
8:54
Ön is 17,6 százalékkal többet fog költeni az adójából kormánypropagandára (Menedzsment Fórum)
A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal jóváhagyta Balásy Gyuláék kérését, hogy a tavalyi gigainfláció mértékével emelhessenek árat.
ápr. 18
8:54
Rogán engedélyezte Balásy Gyula cégcsoportjának, hogy 17,6 százalékkal megemelje árait (444.hu)
Az áremelés mértéke megegyezik a tavalyi éves átlagos inflációéval.
ápr. 18
9:00
Végre fellélegezhetünk? Jó híreket kaptunk a forintról (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
ápr. 18
9:03
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést és egyébként semmit nem… (SzMo)
A politikus szerint érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
ápr. 18
9:12
Változások az Orbán-kormányban: a miniszterelnök aláírta, már a Magyar Közlönyben is megjelent a határozat (ATV)
Felmentett, majd kinevezett egy helyettes államtitkárt a miniszterelnök.
ápr. 18
9:21
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni (SzMo)
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
ápr. 18
9:27
Hatvanmillió forintos segítséget nyújt a Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ (Demokrata)
Március elején égett le a hotel legfelső szintje és a tetőszerkezete.
ápr. 18
9:33
Dr. Kulja András mindkét munkahelyén felmondott, mielőtt jelentkezett Magyar Péter pártjába EP-képviselőnek, most elmondta, miért (SzMo)
Az egészségügyi influenszernek elege van abból, hogy mi történik a magyar kórházakkal, és abból is, hogy mennyire nem prioritás itthon az emberek egészsége.
ápr. 18
9:36
Brutális drogfogás Budapesten: csaknem egymilliárdnyi szerre csaptak le (ATV)
.
ápr. 18
9:36
Választási autokrácia lett Magyarország az EP határozattervezete szerint (444.hu)
A szövegben azt is írják, hogy a szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét.
ápr. 18
9:45
Ezt érdemes tudni: új lehetőséggel bővült az EgészségAblak (Infostart)
Mostantól az EgészségAblak mobilalkalmazásban minden felírt gyógyszer betegtájékoztatója is digitálisan elérhető a ‘Receptek’ menüpontban – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
ápr. 18
9:45
Hatvanmilliárdos pluszforrást biztosít a kormány a kórházak adósságrendezésére (Demokrata)
A kórházak adósságrendezésére 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány.
ápr. 18
9:45
60 milliót ad a visegrádi Silvanus Hotel helyreállítására az állami turisztikai ügynökség (Telex)
Várhatóan késő ősszel nyit újra.
ápr. 18
9:48
100 nap múlva kezdődik az olimpia (Nyíregyháza)
Nyíregyházi sportolóknak is szurkolhatunk.
ápr. 18
9:51
Rendkívüli feladatokat kapott Orbán Viktortól Varga Mihály (SzMo)
Határidő: azonnal. Forrás: találja meg. Varga Mihály feladata azt is megtalálni, honnan vegyen el pénzt erre a célra, mert az Orbán Viktor által jegyzett határozat forrást nem jelöl meg.
ápr. 18
9:54
Így alakulnak a parkolási díjak a Balatonon (ATV)
A legtöbb Balaton környéki településen fizetős a parkolás, de van egy jó hírünk: sok helyen nem fognak emelni a tavalyi évhez képest.
ápr. 18
9:57
Ereszjavítással akartak kicsalni közel kétmillió forintot egy 89 éves debreceni nőtől (Telex)
A banki alkalmazottnak viszont gyanús lett az idős asszony sztorija.
ápr. 18
10:06
60 milliárddal több jut a kórházak adósságrendezésére (ATV)
.
ápr. 18
10:09
Vadonatúj gyorstöltőket helyez ki az MVM (Infostart)
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz pályázati támogatásával újabb 20 helyszínre kerülnek Mobiliti töltőállomások.
ápr. 18
10:09
Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek (Demokrata)
Legtöbben az 1+1 százalékot gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják.
ápr. 18
10:09
Velünk ki egyeztetett? – hiába az ellenállás, Lázárék már eldönthették, hogy a Palotanegyedben lesz az új Pázmány Campus (Telex)
Sem a Palotanegyedben élők, sem a civilek nem értik, hogy miért csak a kész tervekről kezdett egyeztetni velük a minisztérium, amibe beleszólást is alig engednek. Most sokan tartanak a túlzsúfoltságtól, míg mások azt nem értik, hogy miért kell lebontani a Magyar Rádió jó állapotú épületeit is.
ápr. 18
10:18
Megmentik a visegrádi Silvanus Hotelt: az állam 60 millió forinttal járul hozzá a leégett szálloda felújításához (Blikk)
A Silvanus Hotel helyreállításához a magyar állam segítséget ad. A turisztikai ügynökség szerint az egész térség szempontjából fontos, hogy a szálloda újra a régi legyen, miután márciusban leégett.
ápr. 18
10:18
Fókuszban a területfejlesztés (Gyulatelevízió)
Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. A hagyományos rendezvényen a vármegyei területfejlesztések álltak a középpontban. Hétfőn, a Csabagyöngyében tartotta hagyományos tavaszi rendezvényét, az Információs Napot a Békés Vármegyei Önkormányzat. A rendezvényen szá
ápr. 18
10:21
Késnek a Kőbánya és az Örs vezér tér felé tartó buszok (Infostart)
Baleset miatt a 161-es, a 161A, a 161E, a 162-es, a 169E, a 202E és a 262-es autóbusszal utazóknak hosszabb menetidővel kell számolniuk - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök reggel a honlapján.
ápr. 18
10:33
Lányok Napja - csajos programok segítik a pályaválasztást (Infostart)
Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.
ápr. 18
10:33
Ötpárti javaslat: fel kell függeszteni a Magyarországnak szóló pénzek kifizetését (SzMo)
Az Európai Parlament képviselői aggódnak amiatt is, hogy júliustól Magyarország lesz az EU soros elnöke.
ápr. 18
10:36
Hiányzó pótkerekek (Gyulatelevízió)
Egy rutinellenőrzésen buktak le a magyar autósok, akiknek járműveit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőrizték. A pénzügyőrök Békés vármegye egyik útján kezdeményeztek intézkedést egy magyar autóssal szemben. Az egyenruhások kérdésére, mely szerint van-e nála jövedéki termék, azonnal igent mondott. Az autó átvizsgálásakor a pótke
ápr. 18
10:42
2024.04.18. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Legyen szelídségünk példa minden ember előtt!
ápr. 18
10:44
Hormon- és szteroidkészítményeket találtak a pénzügyőrök Gyulánál (Gyulatelevízió)
Az egyenruhások átvizsgáltak Gyulán egy olyan bolgár kamiont, ami különféle gyűjtőárut szállított Angliába. A méretes teherautóban kialakított gyári rekesz rejtekéből összesen ötszáz darab tablettával és ampullával teletömött nejlonzacskó került elő. Rendellenes betegtájékoztató társult hozzá, ugyanis egy kézzel írott, bolgár nyelvű útmutató tartoz

Keresés