2024. április 17. szerda

ápr. 17
11:24
Dagad az Orbán-kormány korrupciós botránya (Menedzsment Fórum)
Távozott cégvezetői posztjáról Barta-Eke Gyula, aki Palkovics László volt innovációs és technológiai miniszter bizalmasa volt.
ápr. 17
11:33
Akár három mandátumot is szerezhet Magyar Péter pártja az EP-választáson (SzMo)
Azonban nem a Fidesztől, hanem az ellenzéktől veszi el a helyeket. A DK hasonló eredményre számíthat.
ápr. 17
11:42
Vitézy visszahozná a régi Budapest-zászlót (ATV)
Vitézy Dávid egy interjúban arról beszélt, hogy vissza kellene állítani Budapest történelmi zászlaját.
ápr. 17
11:42
Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt (Gyulatelevízió)
A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között helyszíni szemlét tart a 4219-es számú úton, Sarkad és Gyula között, a körforgalom után Sarkad irányába. A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a szemle ideje alatt a rendőrség részlegesen, vagy egy rövid időre teljes szélességében lezárja az útszakaszt, í
ápr. 17
11:45
Ütött az óra több tízezer magyarországi szárnyasnak (Infostart)
Pár hetes fertőzésmentes időszak után ismét megjelent a madárinfluenza Magyarországon. A vadmadarak terjesztette vírust két, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatták.
ápr. 17
11:45
Lehallgatási botrány Gyulán: "Ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet" (SzMo)
A 2019-es hangfelvételen a polgármester próbálja rávenni a posta helyi vezetőjét, hogy megszerezzen tőle egy bizalmas információt, amit legálisan nem adhat ki.
ápr. 17
11:45
Zsigmond Barna Pál: A migrációs paktum olaj a tűzre (Demokrata)
Az államtitkár a röszkei határátkelőhelyen elmondta, a tíz jogszabályból álló paktum nyílt meghívót jelent az illegális migránsok számára.
ápr. 17
11:54
Orbán Viktor üzent a minden erővel betiltani próbált brüsszeli konzervatív konferenciáról (Blikk)
A Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) egy szimbolikus esemény, amely jól írja le Európa helyzetét - mondta Orbán Viktor újságíróknak nyilatkozva szerdán Brüsszelben. A miniszterelnök szerint Európa a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén egyensúlyoz.
ápr. 17
11:54
Feltettek neki egy normális kérdést, mire az államtitkár lényegében azt válaszolta, hogy nyuszika, **szd meg a porszívódat (444.hu)
Ha kíváncsi vagy a Fidesz-kormány politikusainak pillanatnyi idegállapotára, olvasd el Koncz Zsófia fantasztikus reakcióját.
ápr. 17
11:57
Orbán Viktor: Európa a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén egyensúlyoz (Demokrata)
"Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
ápr. 17
12:00
Elege van a háttéralkukból a Párbeszéd politikusának, ezért kilép a pártból (ATV)
Berki Sándor országgyűlési képviselő most jelentette be, hogy kilép a Párbeszédből.
ápr. 17
12:03
Cseh Katalin: Orbán Viktort és társaságát nyugodtan hallgassák, akik szeretnék (Telex)
A Momentum EP-képviselője szerint rossz döntés volt lefújni a NatCont Brüsszelben.
ápr. 17
12:06
Tudja milyen kerékpáros örökségtúrákat talál Nyíregyházán és a térségben? (Nyíregyháza)
Idén ismét széles palettán kínál aktív, kerékpáros túralehetőségeket a Nyíregyházi Turisztikai Iroda és a Középkori Templomok Útja Egyesület. A kirándulások a Nyírségben és a Felső-Tisza vidéken, valamint a Biharban nyújtanak kikapcsolódást a bicikliseknek, sokszor kevésbé ismert, de rendkívül jelentős és látványos örökséghelyszíneken barangolva.
ápr. 17
12:09
Hídpénzbotrány: Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést (Demokrata)
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanújával tett feljelentést a hídpénzbotrányban Budai Gyula.
ápr. 17
12:12
Novák Katalin és Balog Zoltán kimerítik a "rendszerbántalmazás" fogalmát az MSZP szerint (ATV)
A gyermekvédelmi rendszer egészének megújítása mellett érvelt az MSZP alelnöke szerdán.
ápr. 17
12:15
Már 106 református értelmiségi követeli Balog Zoltán lemondását (Telex)
Az aláírók között van Bod Péter Ákos és Szabó T. Anna is.
ápr. 17
12:18
Augusztus után megint többe fog kerüli a benzin, mint a dízel (444.hu)
Jelentősen változnak péntektől az üzemanyagárak.
ápr. 17
12:30
Orbán Viktor Brüsszelben tűnt fel (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) volt jelenése.
ápr. 17
12:36
A benzinesek nagyon pórul járnak a héten, a dízelesek azonban örülhetnek (ATV)
A benzin nagyot drágul pénteken.
ápr. 17
12:36
A járás legjobb vers- és prózamondói versenyeztek (Gyulatelevízió)
Huszonhárom felső tagozatos diák mérte össze tudását a kedd délutáni, a könyvtárban megrendezett járási vers- és prózamondó versenyen. Ők egy, szabadon választott mű részletét adták elő. Vers kategóriában 26 diák jelentkezett, ők a szabadon választott mű mellett egy kötelezőt is előadtak. Az esemény megnyitóján Kónya István gyulai alpolgármester
ápr. 17
12:39
Durván felpörgött a vendégmunkások érkezése Magyarországra (SzMo)
120 ezer vendégmunkás dolgozik az országban. Egyre többen jönnek a Fülöp-szigetekről, de Vietnámból és Kirgizisztánból is nagy számmal érkeznek Magyarországra. Ezzel párhuzamosan az ukrán, a szlovák és a román dolgozók száma csökken.
ápr. 17
12:42
133 bonbont bírált a szakmai zsűri Gyulán (Gyulatelevízió)
2023-ban hívták életre először azt a bonbon versenyt, mely a májusi pálinkafesztivál egyik fontos kísérő rendezvénye. Idén egy 13 tagból álló szakmai zsűri négy különböző asztalnál bírált a nap folyamán. Így a tavalyihoz képest sokkal részletesebben tudtak dolgozni. Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke kiemelte, elsődleges
ápr. 17
12:57
Az Euractiv szerint az ellenzékre lehet veszélyes Varga Judit volt férje (Infostart)
Az Euractiv európai médiaszervezet úgy látja, Magyar Péter pátja a választáson nem a kormánypártoktól, hanem az ellenzéktől "vesz el" mandátumokat.
ápr. 17
13:09
Lánchíd-felújítás: Budai Gyula feljelentést tett, miután levelet kapott (Infostart)
A fideszes országgyűlési képviselő a közösségi oldalán számot be a részletekről.
ápr. 17
13:09
Orbán Viktor: Magyarországon a határ az határ (Demokrata)
Magyarországon az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűnelkövetésnek számít. Orbán Viktor a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián mondott beszédet Brüsszelben.
ápr. 17
13:27
Feljelentést tett a Lánchíd felújításával kapcsolatban Budai Gyula (Telex)
A fideszes képviselő kapott egy levelet, ami szerint Vig Mór a Mammutba járt be elszámolni egy biztonsági cég irodájába, amely kapcsolatban áll az A-Híd Zrt.-vel.
ápr. 17
13:39
Elhagyta a pártot a Párbeszéd országgyűlési képviselője (Infostart)
A képviselő már nem érezte úgy, hogy a párt abba az irányba halad, amerre eredetileg elindult. Célja, hogy "terepmunkával" szerezze vissza a vidéki ellenzéki bázist.
ápr. 17
13:54
Íme a Tisza Párt EP-jelöltjei, többmilliós nézettségű videókat posztoló orvos-influenszer is van köztük (444.hu)
Pályázat útján választották ki a 6 nőt és 4 férfit, rajtuk kívül maga Magyar, illetve Tarr Zoltán lelkész szerepelnek a párt EP-listáján. A jelöltek többsége külföldön él vagy élt korábban.
ápr. 17
14:00
Nem tervez ünnepséget a kormány az uniós csatlakozás huszadik évfordulójára (444.hu)
Pedig a féléves magyar EU-elnökség is közeleg.
ápr. 17
14:02
Orbán szerint az EU vezetői kudarcot vallottak, ezért le kell őket váltani (444.hu)
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete.
ápr. 17
14:06
A húgyúti fertőzések kezelése (Gyulatelevízió)
A húgyúti fertőzés a második leggyakoribb fertőzés gyermekkorban. Általában baktériumok okozzák, de vírusok, vagy gombák is okozhatják ezeket a fertőzéseket. A témában Dr. Győri Lilla, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos ad hasznos információkat.
ápr. 17
14:12
Bár gazdasági témájúnak tervezték, a külpolitika dominálja majd a ciklus utolsó EU-csúcsát (444.hu)
Iránról, Izraelről, Gázáról és Ukrajnáról tárgyalnak az uniós állam- és kormányfők az EP-választás előtti utolsó csúcstalálkozójukon. De az uniós gazdaság versenyképessége is szóba kerül majd.
ápr. 17
14:18
Elegük van a magyar autósoknak, egyre kevesebbet tankolnak (ATV)
Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fog
ápr. 17
14:18
Több mint másfél évnyi eső esett egyetlen nap alatt: halálos áldozat is van (Pénzcentrum)
Halálos áldozatot is követeltek az Egyesült Arab Emírségekre lesújtó heves esők.
ápr. 17
14:21
A szakképzőintézmény-fejlesztési program a minőségi oktatást segíti (Demokrata)
A program beruházásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakképzési rendszer megfelelően képzett fiatalokat adjon a munkaerőpiacnak, mondta Pölöskei Gáborné.
ápr. 17
14:27
Belefulladt az oroszlányi Malom-tóba egy férfi (Infostart)
Az esetben az a különös, hogy a tó vize körülbelül derékig ér, valószínűleg az okozhatta a tragédiát, ami alatta található.
ápr. 17
14:27
Sikertörténet a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat (Demokrata)
A Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-Segítő szolgálata jó példa az állam és az egyház együttműködésére, mondta Fülöp Attila.
ápr. 17
14:30
A digitalizációról szólt a GFE konferenciája (Gyulatelevízió)
Kedden a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán rendeztek konferenciát a Technológia lehetőségei, az ember az új világban címmel. A hagyományteremtő programon többek között a digitalizáció térhódításáról, a mesterséges intelligenciáról és a genomikáról is szó esett. Gyakorlati helyként és együttműködő partnerként van jelen a Nemzeti Adó- és Vámhivata
ápr. 17
14:51
Beállt az ellenzék az MSZP-s polgármesterjelölt mögé a XVI. kerületben (Telex)
Csizmazia Ferenc 12 önkormányzati képviselőjelöltet is bemutatott.
ápr. 17
14:57
Íme Magyar Péter pártjának jelöltjei az EP-választási listára – szavazni lehet rájuk, hogy ki hova kerüljön (SzMo)
Az első és a harmadik megvan, a lista többi helyére lehet beszavazni embereket a 10 jelöltből. Lényegében a második és a negyedik hely az érdekes a listán, annak van igazán tétje, mert jelenleg 3 mandátumot jósolnak a TISZA pártnak.
ápr. 17
14:57
Kelemen Hunor: Meg kell akadályozni a kisebbségellenesek hatalomra jutását (Demokrata)
Az idei romániai választásokon nem szabad megengedni, hogy a kisebbségek ellen gyűlöletet szító politikai erők hatalomra jussanak, mondta az Rmdsz elnöke.
ápr. 17
15:06
Nem tud elegendő aláírást gyűjteni a Jobbik a kötelező kamarai tagságról szóló népszavazás kiírásához (444.hu)
A gyűjtést a választások miatt fel is kellett függeszteni.
ápr. 17
15:15
Elkezdődött a szavazás Magyar Péter EP-jelöltjeiről, TikTok-sztár orvos, uniós szakértő és fizikus is van köztük (Telex)
A Tisza Párt 538 jelentkezőből kiválasztott 10 jelöltjének többsége nő.
ápr. 17
15:18
Ez az új slágermegtakarítás? Pillanatok alatt több tízmilliárdot raktak ide a magyarok (Pénzcentrum)
Népszerű az online értékpapírszámla-nyitás, négy hónap alatt 40 ezren nyitottak így számlát és 60 milliárd forintért vásároltak állampapírt - jelentette be szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
ápr. 17
15:24
45 és 65 méteres toronyházakat építenek az Újpesti-öböl partjára (444.hu)
Az utóbbi évek legnagyobb budapesti ingatlanfejlesztése kezdődik Újpesten.
ápr. 17
15:24
Nyíregyházán nyílt meg az első éjjel-nappal működő posta! (Nyíregyháza)
A Magyar Posta közleményben jelentette be, hogy az első 0-24 órás, postai ügyintézésre alkalmas ügyfélteret a Bethlen Gábor utca 4. szám alatt az "1"-es postán nyitotta meg.  Itt csomagfeladásra és -átvételre, Atm-ből történő készpénzfelvételre és egy speciális Kiosk ügyintézési automatán keresztül hivatalos okmány- és járműügyek intézésére is lehe
ápr. 17
15:27
Pénzükért könyörgő szülők, londoni út, meg egy óriásplakát, amiről a politikusok lökték le a gyerekeket (Telex)
A gyerekszépségversenyekben is utazó B. Ildikó ellen visszaélés miatt zajlik per, a vádirat szerint legalább 20 sértett lehet. Két tanút hallgattak meg a perben szerdán: beszéltek például lemondott londoni útról, készpénzes visszafizetésről és óriásplakátokról is.
ápr. 17
15:36
Kiderült, ki lesz az ellenzéki pártok XVI. kerületi polgármesterjelöltje (ATV)
Bemutatkozott az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd, valamint több civil szervezet közös XVI. kerületi polgármesterjelöltje, Csizmazia Ferenc szerdán.
ápr. 17
15:39
Orbán Brüsszelben: Magyarország nem akar kevert társadalmat, meg akarja védeni a határait (SzMo)
Az egyes tagországoknak kell önálló módon dönteniük arról, hogyan kívánják megoldani a migráció kérdését. Nincs szükség közös uniós migrációs politikára, a migráció kérdésének nemzeti hatáskörbe kell tartoznia - szögezte le a magyar kormányfő.
ápr. 17
15:39
CT- és MR-készülékkel gazdagodott a Budai Irgalmasrendi Kórház (Demokrata)
"Lelkiség nélkül nincs gyógyítás" – fogalmazott Soltész Miklós államtitkár.

Keresés