A független képviselő szerint nem csak a Balásy Gyula cégeivel kötött szerződésekkel van probléma, Magyar Péter rágalmazásról és rogáni propagandáról beszél.
Visszatér a jellemzően napos, száraz, kora nyárias idő április utolsó hétvégéjén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 25 Celsius-fok körül alakul, de a szél sokfelé lesz élénk - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön.
Történelmi hagyományokra épít az a program, amelyet szombaton, Szent György-napja alkalmából szerveznek a gyulai várban és várkertben. Az egésznapos eseményen a régi idők vásári hangulatát idézik fel. Tavaly indította útjára az Erkel Ferenc Nonprofit Kft azt a kezdeményezést, amely a jeles-napokhoz köthetően kínál színes programokat a városba érk
Nehezen tudnak nyugovóra térni pár hete a 14. kerületi, Rákos patak melletti társasházak lakói. A Paskál lakópark melletti kis tó partját ellepték a békák, a kétéltűek esti éneke pedig nem mindenki számára kifejezett altatódal. Ám a békák már csak ilyenek, brekegnek, s mivel most van a párzási időszak, az eszeveszett, figyelemfelkeltő kuruttyolás v
Kubatov Gábor hozzátette, ezért nincsenek Magyarországon terrortámadások, nem alakul ki párhuzamos társadalom, nincsenek lemészárolt papok, szétvert templomok, éjjel szabadon lehet sétálni az utcákon, béke van, nem kell a keresztet leszedni az iskolák faláról.
Holtan találtak egy nőt csütörtökön délután Szentesen, a rendőrség vizsgálja a történteket - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az EU-US Forum olyan nonprofit szervezet, amelyet azért hoztak létre, hogy rávilágítson az EU-ból érkező káros politikákra, és elejét vegye annak, hogy ezek az Egyesült Államokban elterjedjenek.
A valósághoz kell igazítani a szabályozást. 1990 óta egyetlen alkalom volt, hogy az igazságügyi miniszter nem ellenjegyzett egy döntést. Ezzel indokolta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy a kormány miért javasolja a miniszteri ellenjegyzés megszüntetését a kegyelmi döntéseknél. Ön szerint miért törli el a kormány az miniszteri ellenjegyzést az e
A valósághoz kell igazítani a szabályozást. 1990 óta egyetlen alkalom volt, hogy az igazságügyi miniszter nem ellenjegyzett egy döntést. Ezzel indokolta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy a kormány miért javasolja a miniszteri ellenjegyzés megszüntetését a kegyelmi döntéseknél. Ön szerint miért törli el a kormány az miniszteri ellenjegyzést az e
Egy friss tanulmány kimutatta, hogy az agyunk valóban egyre nagyobb lesz az idő múlásával. A jó hír pedig az, hogy ezek az új eredmények segíthetnek csökkenteni az időskori demencia kockázatát is.
Befogadta az Európai Unió Bírósága azt a keresetet, amit az Erasmus ügyben indított hat alapítványi egyetem. Azért fordultak az uniós szervhez, mert nehezményezik kizárásukat az Erasmus és a Horizon programokból. A témában Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és volt oktatási miniszter szólalt meg szerda este az ATV Egyenes Beszéd című műsorá
Az egyik közösségi médiafelületen terjedő álhírrel szemben banki betéteihez most és az önkormányzati választások után is mindenki korlátlanul, szabadon hozzáférhet. A bankbetét biztonságos, több piaci szereplő most 10 százalék feletti ajánlatokat is kínál, s a hitelintézeteknél számos egyéb kedvező megtakarítási forma is elérhető.
Az államtitkár kifejtette, hogy a közérdekű munka büntetés olyan közösségben végrehajtott büntetés, amely értéket teremt és amelynek során az elítélt nem passzív elszenvedője a büntetésnek, hanem az aktív szerepvállalásával valósul meg.
A pécsi református kollégium végzős diákjainak: kötelezően szerepeltetniük kell az érettségi tablóikon Hoppál Péter fényképét is, pedig a fideszes országgyűlési képviselő nem tanára és nem is igazgatója az intézménynek. Az iskola szerint viszont jogos a kérésük. Arra hivatkoznak, hogy Hoppál Péter a fenntartó igazgatótanácsának elnöke. A szülők köz
Több dolog kellett ahhoz, hogy Varga Judit volt férje így berobbanjon. Lazsált a Fidesz, lazsált az ellenzék, az emberek azonban nem szeretik az unalmas, tét nélküli választásokat. Az izgalmat és a tétet pedig most Magyar Péter biztosítja.
A főpolgármester a Partizánban beszélt arról, hogy szerinte börtönben lenne, ha azt művelte volna a közpénzzel, amit Vitézy Dávid, illetve hogy Magyar Péternél most van egy politikai vonat, amire mindenki fel akar szállni.