Országjárásra indult Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke; a kampánykörút első állomásaként hétfőn a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben gazdákkal találkozott.
Hat bemutató, remek szerepek és kihívások jellemzik színművésznőnk évadát. Nyíregyházán rögtön mélyvízbe került, hat bemutató részese lett. A Delilában ő Ilonka, a cukrászlány; a Bogyó és Babócában Ugri, a szöcskelány; a Bolha a fülbe előadásban Raymonde Chandebise, a féltékeny feleség; a Don Juanban Donna Elvira és Laura; a Nők az idegösszeomlás s
Az Auchan Magyarország is csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek célja, hogy minél több, már nem használt mobilkészüléket, GPS-t, tabletet és ezekhez használt töltőt, kábelt gyűjtsenek vissza a magyar háztartásokból, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Az egyik rendőr a karjaiban cipelte a lakásáig az átfagyott, didergő idős asszonyt, ahová már jöhettek érte a mentők. Szerencse, hogy a keresőkutya végül szagot fogott.
Bár szombaton a Fidesz és Magyar Péter is bejelentette, hogy néhány óra alatt összegyűltek az aláírásaik az EP-induláshoz, a Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint hétfőn 14.30-ig egyedül a Fidesz-KDNP adta le az ajánlásait az irodához.
2024. április 24-én 13:00 órai kezdettel Szemléletformáló élménynap valósul meg a nyíregyházi Huszár Lakótelepen. A szemléletformáló programot a Föld Napja alkalmából, a lakótelepen jelenlévő és működő intézmények, civil szervezetek, valamint a lakosság összefogásánk köszönhetően valósul meg.
Jelezte, az idei tanévben is az egész Kárpát-medencéből fogadták az iskolai regisztrációkat, így a határon túli iskolák is be tudtak kapcsolódni a Fenntarthatósági Témahét programjaiba.
Elképesztő ámokfutásba kezdett egy sofőr Szigetszentmiklós mellett: gátlástalan módon előzgetett és tolta le a többi autóst az útról. Az egyik autóval össze is ütközött, ám továbbhajtott, mintha mi sem történt volna.
A klímakutató szerint idén az a legfontosabb üzenet, hogy a klímapániknak nincs értelme, viszont mindenkinek okosabban kell fogyasztania, sokaknak pedig kevesebbet, ha meg akarjuk állítani a globális felmelegedést.
Ezernyi tiltakozó képviseletében írt nyílt levelet 10 elkötelezett református személy, köztük az a kántor, akit a Balog Zoltán kapcsán közölt véleménye miatt rúgtak ki. Levelükben azt kérik, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondott püspök ne maradhasson egyházi vezető.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztálya rablás miatt folytat nyomozást három budapesti férfi ellen - írja a Police.hu
Országjárásra indult Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke; a kampánykörút első állomásaként hétfőn a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben gazdákkal találkozott –
A ferencvárosi polgármester a Magyar Kétfarkú Kutyapártot választotta, amely szerinte már nem viccpárt, ráadásul nem kért tőle sem szavazási fegyelmet, sem azt, hogy lépjen be a frakciójába.
A nyíregyházi önkormányzat fenntartásában lévő temetőkben fejlesztések valósulnak meg a modernizálás és fenntarthatóság jegyében. A komplex beruházások során megújul az Északi temető Pazonyi úti bejárata, emellett több temetőben kamerarendszert és napelemes térvilágítást is telepítenek. A munkálatok várhatóan május közepéig tartanak.
A Závecz Research vezetője szerint a budapesti kerületek többségében az ellenzéki polgármesterek újrázhatnak, Magyar Péter pedig máshol okozhat meglepetést.
A főváros 1,4 milliárd forintot tud fordítani az elkövetkező években természetvédelmi területek megőrzésére egy elnyert európai uniós pályázat keretében – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn, a Föld napján, Budapesten.
A Závecz Research vezetője szerint a budapesti kerületek többségében az ellenzéki polgármesterek újrázhatnak, Magyar Péter pedig máshol okozhat meglepetést.
Országjárásra indult Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke; a kampánykörút első állomásaként hétfőn a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben gazdákkal találkozott - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Megnyílt az 51. Gyermekkönyvhónap a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Hétfőn délelőtt kihirdették a Mesélő Móricz rajzpályázat eredményeit, és a Tánctanoda pedagógusai mulattatták táncházban a gyerekeket. A május 24-ig tartó programsorozatban találkozhatnak a gyerekek kedvenc íróikkal.
Országjárásra indult Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke; a kampánykörút első állomásaként hétfőn a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben gazdákkal találkozott - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Miért nem jó, ha csak összeszerelő várost csinál a kormány Debrecenből? Mit lép ez ellen a helyi nagymúltú egyetem? Mire panaszkodnak ma leginkább az ott megtelepedett külföldi nagyvállalatok és mennyi új lakás és szociális létesítmény kellene az egyre növekvő lakosságnak? Erről is beszélt felelős szerkesztőnk, Mester Nándor a Trend FM Reggeli moni
A nagyobb hitelesség elérése és a gyanútlan ügyfél bizalmának elnyerése érdekében a csalók a jegybank nevét, céglogóját, valamint hazánk címerét is felhasználják.
Az Első Nyíregyházi Lions Club április 23-án, kedden 9 órától rendezi meg a hagyományos Tehetségnapot és konferenciát, amelyre szeretettel várunk benneteket. A szervezők kérésére csatolom a meghívót és a részletes programot.
A magyar városlakók túlnyomó többsége további óvintézkedéseket sürget az extrém csapadékcsúcsok és a villámárvizek ellen derült ki egy friss kutatásából. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mit is kezdjünk az égi áldással: míg a válaszadók 37 százaléka a csatornázás segítségével egyszerűen megszabadulna az értékes esővíztől, addig mind
A jótékonysági rendezvényre közel ezer résztvevő érkezett, az összegyűlt több mint 2 millió forint összeget a Jósa András Tagkórház Onkológiai Osztályának ajánlották fel a szervezők. A Csillagfutást, az Omnis Forte Egyesület szervezte.
Az aláírók szerint a püspök "magatartásával rossz hírét keltette az egyháznak, viszálykodást, közössége megosztottságát eredményezte, magatartása megbotránkoztatást váltott ki“.