Giorgia Meloni olasz kormányfő a hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt szerda délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár Rómából. A két kormányfő megállapodott abban, hogy intenzívebbé teszik a politikai párbeszédet. Mindketten megállapították, hogy az uniós és a nemzetk
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bő másfél éve indult el az a folyamat, mely mára eljutott odáig, hogy jelentős iskolafejlesztések valósulhatnak meg Békés vármegyében. Kónya István a 3Témában arról beszélt, hogy a közgyűlés valamennyi tagja támogatta az Integrált Területi Program módosítását, így a Gyulai és a Békéscsabai Tankerületi Központ területén is új programokat valósíthatn
Az év egyik legnagyobb szenzációja még hátra van: az idei GLAMOUR-napok X-Mas Weeken most több mint 180 kupon közül válogathat! Vészesen fogy az idő az ünnepekig, de a karácsonyi shoppingünnep idején beszerezheti a még hiányzó ajándékokat, vagy akár magát is meglepheti valamivel. A GLAMOUR-napok X-Mas Week december 5-től 8-ig, azaz csütörtöktől vas
A Fidesz kommunikációs vezetője újságírói kérdésre értékelte a keddi vitáját Magyar Péterrel. Szerinte nem kérdés, hogy melyikük jött ki jobban a pécsi gyermekotthon előtt történtekből.
Témák: Jelentős források érkeznek a köznevelés területére, Gyulán ezekből valósíthatják meg a lila iskola rég várt fejlesztését több, mint 700 millió forintból – mondta Kónya István a 3Témában. A gyulai alpolgármester, vármegyei térségi tanácsnok a műsorban arról is beszélt, hogy egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően jelentős, közel 2 milliá
A kiszivárgott sajtóhírek szerint a felsős fiú a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola egyik vécéjében akasztotta fel magát, de a gondnok időben megtalálta, és így kórházba szállították.
A kiskorúak nemváltó beavatkozásának tilalmáról kezdett eljárást az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerdán. Az Egyesült Államok legfőbb jogi fórumán az ellentétes érvek meghallgatásával indult az eljárás, amelyben a szövetségi adminisztráció képviseli a transznemű közösséget Tennessee állammal szemben, ahol tavaly törvényben tiltották meg a k
Felvette a csárdás tánc hagyományát az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára szerdán az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága a paraguayi Asunciónban zajló ülésszakán.
A francia nemzetgyűlés szerda este megbuktatta Michel Barnier kormányát. Az Új Népfront nevű baloldali pártszövetség és a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány 331 szavazatot kapott az 577 fős alsóházban. A kormány megbuktatásához legalább 288 szavazatra volt szükség. Az alkotmánynak megfelelően M
Elindult a Média a Családért, valamint a Külhoni Média a Családért díj közönségszavazása. Január 10-ig lehet voksolni a családok életét, örömeit és kihívásait, legboldogabb és legnehezebb pillanatait feldolgozó cikkekre, rádió- és televízió-műsorokra. A szakmai és közönségdíjakat 2025 januárjában ünnepélyes keretek közt adják át. Hogyan zajlanak a
Az olasz és a magyar kormányfő az illegális migráció elleni fellépés jelentőségét hangsúlyozta római találkozóján – olvasható a Giorgia Meloni és Orbán Viktor találkozóját követően kiadott közös nyilatkozatban, amelyet a római miniszterelnöki hivatal tett közzé szerda este. A két kormányfő a származási és tranzitországokkal való együttműködés erősí
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán. Vitályos Eszter a bejegyzéshez csatolt videóban azt mondta, most éppen azt próbálja az Európai Bizottság magyarországi képviselete elhitetni mindenkivel, hogy az Európai Unió Bírósága nem kötelezi Magyarországot sem illegális migránsok befogadására, se