A törökök keddi döntésével Magyarország a nemzetközi figyelem fókuszába került, mivel is foglalkozhatna a magyar diplomácia vezetője ezekben az időkben? Megnéztük.
Februártól Pest megyében is megváltozik az orvosi ügyeleti rendszer. A pomázi orvosi ügyelet 36 év után megszűnik, a településen már több mint egy hete tiltakoznak a bezárás ellen. Budaörsön is változik a helyzet, a település Törökbálinttal közösen, saját pénzén üzemeltetné tovább február elseje után a háziorvosi ügyeletet.
Lakossági fórumot tartottak Üllőn, ahova lőteret terveznek, de azt jelenleg sem a lakosok, sem a tervezett helyszínnel szomszédos állatorvosi egyetem, sem az önkormányzat nem akarja. Van lakó, aki attól tart, hogy az eddigi madárcsicsergés helyett a lövéseket fogja hallani, az egyetem a beteg lovakat félti.
Vége a hosszúra nyúlt vitának: a Kúria kimondta, hogy a Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg Ryanair légitársaságra még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot. Ez azt jelenti, hogy a társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.
“Ez nem volt szép dolog tőlük, de nem változtat a jó magyar-török kapcsolatokon, és nem befolyásolja a stratégiai együttműködést a törökökkel" - értékelte Kiszelly Zoltán, hogy a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásával mégis mi leszünk “az utolsók". Novák Zoltán szerint a kormányoldal számára fontos, hogy “a saját tábor felé megfelelő keretezést kapj
Bayer Zsolt élethazugságai címmel tett közzé egy videót vasárnap reggel Ungváry Krisztián. A történész Bayer Zsolt nagyapjáról és a kormánypárti publicista hiányos múltfeldolgozásáról beszél.
Egy éve hunyt el Tamás Gáspár Miklós filozófus. Eredetileg egy dokumentumfilmhez rögzítették az interjút, ám az végül nem készült el. TGM elsősorban az Orbán-rendszer működését elemezte a beszélgetés során.
Nyílt levélben szólítja fel Soproni Tamás terézvárosi polgármestert, a Momentum politikusát Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke és Kovács Balázs Norbert, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke.
A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Balesetek oka jellemzően figyelmetlenség.
A környezetszennyezés megelőzésére a Tisza forrásvidékén és Kárpátalján valósultak meg a legjelentősebb környezetvédelmi programok, Magyarországon pedig a kiskörei vízlépcső szomszédságában jött létre az első folyómentő központ - mondta Gyulai Korpos Miklós, a PET Kupa innovációs csoportvezetője.
Nemrég számoltunk be arról, hogy egy ír turistanőt Budapest belvárosában több mint 40 ezer forintnak megfelelő összeggel húzta le egy taxis, és bár a hölgy esete szomorú, sajnos nem egyedüli. Egyre több ilyen bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, melyek alapján információink szerint a BRFK szabálysértési vagy büntetőeljárásokat fo
A Momentum Mozgalom vasárnap Budapesten tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Gelencsér Ferenc távozása után visszatért az elnöki pozícióba a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna.
Évente százezrek érkeznek Nyíregyházára, hogy megnézzék a legek állatkertjének is nevezett Nyíregyházi Állatparkot, hogy felkeressék Sóstógyógyfürdő fürdőkomplexumait, vagy hogy sétáljanak Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri múzeumában. Mára azonban már nem csak Sóstógyógyfürdő népszerű a turisták és a városlakók körében. Érdemes felfedezni a
A SZAKSZ a sztrájk első napját egy "jelmezes főpróbának" tekinti, úgymond, figyelmeztető sztrájknak – írja a szakszervezet a közösségi oldalán. Szerintük a holnapi akció inkább megbéníthatja a várost, amit azzal lehet elkerülni, ha ma éjfélig megállapodás születik a bérkövetelésükkel kapcsolatban. Nyílt levélben fordultak az építési és közlekedési
Megszólalt a Budapesten raboskodó antifasiszta olasz nő cellatársa, aki elmondta, hogy szerinte a magyar börtönökben embertelen körülmények uralkodnak. Ilaria Salis tárgyalása hétfőn fog elkezdődni.
Nap mint nap számtalan veszély leselkedik az internetes jelszavainkra, ám néhány nagyon egyszerű módszerrel ki lehet deríteni, hogy biztonságban vannak-e.
Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét. A hét elején még jellemzően 10 Celsius-fok alatti maximumok várhatók, majd a hét második felében már 10 Celsius-fok feletti maximumok is előfordulhatnak és az ország nagy részén megszűnik az éjszakai fagy
Továbbra is nagy a tömeg az ételosztásokon országszerte, így a hónap utolsó vasárnapjain tartott debreceni ételosztásokon is. Az akciót szervező egyesület több mint tíz éve kezdte a rászorulók megsegítését. Eleinte leginkább hajléktalanok érkeztek, de mára egyre többen vannak kisnyugdíjasok, vagy kisgyerekes családok is, akiknek jól jön a segítség.
Ez a felirat olvasható azon a táblán, amely 1969 óta Kiss Lajos emlékét hivatott hirdetni a vármegyeháza Egyház utcai oldalán. A hódmezővásárhelyi születésű néprajztudós dr. Jósa András hívására, 1912 novemberében érkezett Nyíregyházára, miután a belügyminiszter jóváhagyta a vármegyének a múzeumi segédire állás szervezésére vonatkozó határozatát.
A Honvédsuli Egyesület 2024-ben is megrendezte az "Emlékmenet a Doni Hősökért rendezvénysorozatát, amely hivatalos szakasza az országos Magyar Tartalékosok Szövetsége Don-81 megemlékezésnek.
Orosz Gergő Kevin szólótáncát elismerő szavakkal méltatta a neves szakemberekből álló zsűri, Ugyan Dorka és Fogas Domonkos pedig második alkalommal nyerték el az ifjúsági korosztály legmagasabb szólista elismerését: Dorka újra Gyöngygalléros Táncos, Domonkos pedig Ezüstpitykés Táncos címmel tért haza a közel 120 versenyzőt felvonultató döntőről.