Vasárnap délelőtt, a hetvenkilenc évvel ezelőtt “malenkij robot”-ra elhurcolt gyulaiakra emlékeztek a németvárosi Szent József templomban. A többségében német származású ötszázötven emberből hatvannégyen soha tértek haza. Hálaadó szentmisén emlékeztek vasárnap délelőtt a németvárosi Szent József templomban a szovjet kényszermunkára elhurcolt, töb
Egyre több agglomerációs település és önkormányzat sürgeti a Budapest-bérlet körüli vita lezárását. A kormány és a főváros lényegében hetek óta üzenget egymásnak, miközben fogy az idő, a korábbi szerződések határideje március végén lejár.
21 forinttal emelkedtek az üzemanyagárak hétfőtől. Ez volt a jövedékiadó-emelés második üteme, így a kutakon már 41 forinttal drágábban lehet tankolni mint tavaly év végén. A holtankoljak.hu azt írja: a héten már jelentősebb árváltozásokra nem kell számítanunk.
Január 15-étől indult el a lakossági regisztráció a Napenergia Plusz Programban. A 75,8 milliárd forintos keretből azok kaphatnak támogatást , akik 4-5 kWh-s teljesítményű napelemet létesítsenek, és hozzá 7,5-10 kWh kapacitású energiatárolót. A program azonban, ahogy azért sejteni lehetett, máris problémákba ütközött, hiszen nyilvánvalóan sokan vet
Huth Gergely szerint vállalható a megafonos influenszer írása, amiben kiállt a melegek gyerekvállalása mellett. A kommentelők között volt, aki elküldte a francba Trombitást.
Elájult és összeesett egy fotós Tatabányán, aki épp egy iskolai szalagavatót fényképezett. A mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre sietettek, ám így is egy órán keresztül küzdöttek az életéért.
Sorra vette a tavalyi év gyulai fejlesztéseit az újévi fogadáson Görgényi Ernő. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat nyertes pályázatainak köszönhetően 4 milliárd 400 millió forint összegű közcélú beruházást valósított meg 2023-ban, ezen felül a Gyulai Várfürdő állami pályázati támogatásból 1 milliárd forintos fejlesztést kezdett el. Az é
Bayer a talkshow-jában reagált Toroczkaiék videójára, miszerint indiai vendégmunkások laknak a Nagy-Magyarország Parkban. Bayer a 2006-os rendőri túlkapásokat is Toroczkai nyakába varrja némi lumpenprolizás mellett.
Holnap Budapestre látogat Robert Fico, a szlovák miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfővel találkozik. A kétoldalú megegyezések mellett, amelyek eddig is tudhatók voltak, lehetnek olyan témák, amelyekről zárt ajtók mögött egyeztet a két kormányfő.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta Kövér László házelnöknek a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját, melyben 18 törvényjavaslat/módosítás szerepel.
A Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete péntek délután a Magyar Királyi Ii. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred doni harcokban elesett hőseire emlékezett a vármegyeháza épületén elhelyezett két emléktáblánál, a Hősök terén. A megemlékezésen Dalmai Árpád, a szövetség nyíregyházi elnöke mellett dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza országgyűlési képvise
Változást hozhat a CSOK Plusz a lakásárakban. A KSH legfrissebb jelentése szerint az elmúlt nyolc év során több, mint két és félszeresére emelkedtek a lakásárak. Ez az arány európai viszonylatban is az egyik legmagasabb. A piacot a tavalyi évben hanyatló forgalom és általánosságban stagnáló árak jellemezték. A használt lakások értéke eleinte még 3,
Ha valaki ma Rákosrendezőre megy, mindjárt kedve lesz elszaladni onnan az évtizedes szeméthegyek, vállalkozások szanaszét hagyott dolgai, elhagyott vasúti sínek miatt, miközben a legkorszerűbb vonatok mennek keresztül a pályaudvaron. Erről Garay Klára, a Városvédő Egyesület környezetvédelmi csoportjának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában
Bár eddig is jó együttműködés jellemezte az önkormányzati világot és a területi államigazgatást, ezt a jövőben még fokozottabbá kell tennünk - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Miskolcon, országjárásának Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állomásán.
A nyáron létrehozott alapítványról a Sándor-palota korábban azt állította: magán- és jogi személyek támogatásaiból, pályázati forrásokból és az alapítványhoz csatlakozók vagyonrendeléseiből fogják finanszírozni.
Komoly fennakadásokat okoznak a Vörös-tengeren tapasztalható szállítási problémák - a Japánban gyártott motorok késése miatt felfüggesztik a munkát az esztergomi gyárban.
Rögtön az év elején többen is lebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei által végzett közúti ellenőrzéseken. Az adatbázisok alapján évek óta illegális fémkereskedelemből egészíti ki a családi kasszát három Hajdú-Bihar vármegyei férfi.
Munkácsy Mihály a Siralomházhoz készített két tanulmányképével bővült a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont időszaki kiállítása. A Szűrös legény és a Makrapipás férfi tanulmányképe január 16-tól látható a gyulai kastély Munkácsy: a sikersztori című időszaki tárlatában. A két alkotás 1869-ben készült, a festőművész a Siralomház című festményéhez
Ideiglenesen egy hétre leállítják a munkát az esztergomi Suzuki-gyárban január 15-től 21-ig. A társaság állítása szerint a motorok a Vörös-tengeren tapasztalható szállítási problémák miatt nem érkeznek meg időben.
A világ leghíresebb csábítójának történetét olvasták el ma a Móricz Zsigmond Színházban, ugyanis a Don Juan bemutatójára készülnek. Horváth Illés rendezése február 24-én kerül a közönség elé. A címszerepben Klem Viktor, de több szerepben is vendéget, egyetemi hallgatókat köszöntöttek az olvasópróbán.
Sikeres gazdasági évet zárt, pozitív mérleggel a Nyírtávhő. Köszönhető ez annak, hogy működik a támogatási rendszer, illetve igyekeztek költségcsökkentő módon működni, ahol arra lehetőség volt. A tavalyi fűtési idény elszámolásakor 90 millió forintnál is nagyobb összeget fizettek vissza a fogyasztóknak.
Egy sosem létezett kór, az X-betegség által okozott járvánnyal foglalkozik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. A Világgazdasági Fórum éves találkozóján, Davosban a témák közé felkerült "Felkészülés az X-betegségre" téma.
Hirtelen megdőlt a hajó, majd elment az áram és minden elsötétült – így emlékszik a Costa Concordia katasztrófájának kezdetére Daczi Barnabás, aki akkor utastársaival még nem is sejtette, hogy egy szikla mintegy 70 méteres léket vágott a luxushajó fémtestébe.
Négy hónapja látta meg a napvilágot Puskás Peti és Dallos Bogi közös gyermeke, Ábel, eddig azonban nagyon kevés dolgot osztottak meg az életükből. Dallos Bogi most kivételt tett, és szívmelengető videót osztott meg a kisfiúról.
A pályázati felületre való belépésben a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalán bekövetkezett rendszerhiba okoz fennakadást, a külső probléma elhárításán a teljes helyreállításig dolgoznak, több mint ezer előregisztrációs kérelem már beérkezett.