A 2023. év végi minimálbér változás miatt már decemberre magasabb adóval- és járulékkal kell számolniuk a cégeknek és a nem katás egyéni vállalkozóknak hívja fel a figyelmet a K&H. A vonatkozó befizetések teljesítéséhez ezért fontos tudni, hogy milyen tételeket érint a változás.
Bizonyítottság hiányában a bíróság elsőfokon felmentette azt az orvost, akit egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Az egyik család szerint a szülés után nemsokkal intenzív osztályra került az anyuka, ahol még azt mondták a párjának, hogy minden rendben van. Majd pár óra múlva az asszony meghalt.
Mindig fontos volt a jótékonyság az Almásy-kastély története során. Nemcsak a látogatóközpont menedzsmentje folytat rendszeres karitatív tevékenységet, hanem az épület régi urai is kifejezetten fontosnak tartották ezt a típusú szolidaritásvállalást. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető emlékeztetett, a Stefánia-szárny névadója 1839-ben a gyulai kórház meg
Az Országos Vérellátó Szolgálat állítása szerint 2022-ben egy alkalommal selejtezték le a PCR-teszteket, aminek összértéke körülbelül 3 milliárd forintra tehető.
Visszatért Magyarországra a disznóvágás-átverés, ami egyfajta befektetési csalás, amivel a tapasztalatlan és óvatlan befektetőket veszik célba a csalók. Az egyre inkább terjedő csalásra a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Horváth Péter, Dénes Ferenc, Kiss László, Velkey György, Zacher Gábor, Resperger István és Tari Annamária.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Témák: – Tavaly országos szinten a legmagasabb mértékű területalapú támogatás előleget hívták le a Békés vármegyei gazdálkozók. A mostani hideg, hómentes időjárás nem tesz jót a búzának és az őszi árpának. – 1922 januárjában először mentett gyermekéletet az inzulin, erre a napra emlékezve a figyelem a gyermekkori cukorbetegségre irányul. Békés várm
A főpolgármester és az érintett kerületvezetők szerint a kormánynak minden érintettel egyeztetnie kellene a Rákosrendező vasútállomás környékét érintő fejlesztések részleteiről. Karácsony Gergely közölte: világossá vált, mit kap az arab beruházó a magyar adófizetőktől és a magyar kormánytól, az viszont nem egyértelmű, mit ad cserébe.
Az Air China áprilistól heti háromra bővíti a Peking és Budapest közötti járatainak számát a jelenlegi kettőről, továbbá a China Southern Airlines-szal is egyeztetnek a két ország közötti összeköttetés további bővítéséről – tájékoztatta a Budapest Airport pénteken az MTI-t.