Németh Szilárd rezsibiztos, országgyűlési képviselő váratlan kétértelműséggel megszólalt a felújított, csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumba kihelyezett, majd levett Orbán Viktor-idézetekkel kapcsolatban.
A Fidesz alelnöke közösségi oldalán reagált az augusztus végén átadott csepeli gimnáziumban kihelyezett Orbán-idézetek ügyére: „pártpolitikának nincs helye az iskolában”.
Ma este indul a TV2-n a Séfek Séfe ötödik felvonása. A mesterszakácsok, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András elárulta, hogy milyen izgalmakkal várják az nézőket a következő évadban.
Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt emelte ki: az egyetemen nincs politikai befolyás, az alapítvány kuratóriuma szakemberekből áll.
Miközben az iszlám éppen fejlődési stádiumban van, a nyugati keresztény civilizáció az önfeladás útját járja – mondta Simicskó István. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint ennek a hanyatlásnak az eredményei a kereszténység legfontosabb szimbóluma, a kereszt ellen irányuló támadások sora, melyek mélyen sértik a keresztények l
A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitóján mondott beszédet.
Elmentünk Horthy Miklós újratemetésének megemlékezésére, ami kísértetiesen felidézte azt az óvatoskodást, ami 1993-ban az akkori kormány és Horthy aktuális viszonyát jellemezte. Fideszes képviselők is felbukkantak a koszorúzásnál, de a legerősebb fellépő Lázár János volt, aki szerint Horthy kivételes államfő volt, csak még nem tudják az emberek obj
A kormány a felsőoktatást nem költségvetési tételnek tekinti, hanem stratégiai befektetésnek, ugyanazon a "polcon" van, mint a családpolitika - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter az országos felsőoktatási tanévnyitón a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Az uniós intézmények oldják meg a problémákat, ahelyett, hogy válsággyárként működve újabbakat hoznának létre – szorgalmazza az EU-s ügyekért felelős miniszter.
Kivonta a forgalomból a népszerű fájdalomcsillapító és egy szívproblémák kezelésére használatos gyógyszer alábbi gyártási tételeit a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Hétfőn az évnyitóval egybekötött ünnepséggel a XII. kerületi Csörsz utcában hivatalosan is átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) új, Koltai Jenő Sportközpontját.
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elfogadta a kormány javaslatát a magyar jegybanktörvény módosítására. Mint írta, ennek lényege, hogy a jegybank veszteségét nem az adóbevételekből kell pótolni, hanem a jegybank középtávon várható nyereségéből.
Hajós András házassága nyolc évvel ezelőtt ért véget, ekkor lefotózták a tévést egy 20 évvel fiatalabb hölggyel, ezután közölte Hajós, hogy együtt van a nővel, viszont nem emiatt ért véget a házassága – írja a Femina.
Az ukrán hadsereg előretört Bahmut környékén, és az elmúlt héten három négyzetkilométernyi területet foglalt vissza a megszálló orosz csapatoktól - közölte hétfőn Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes a Telegramon.
A visegrádi országokat (V4) egy közös, pragmatikus megközelítés vezérli: az európai uniós intézmények oldják meg a problémákat, ahelyett, hogy válsággyárként működve újabbakat hoznának létre – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) a nyár elején bejelentette, hogy hivatalosan is elkezdődött az El Nio. Ez egy természetes, nem szabályosan, 2-7 évente ismétlődő természetes éghajlati jelenség, amely felerősíti az ember okozta globális felmelegedés következményeit - írja a 24.hu.
Portálunk is beszámolt Szoboszlai Dominik első góljáról a Liverpoolban. Szoboszlainak nem sok ideje volt ünnepelni az első Premier League-gólját, ugyanis hétfő kora délután már a Telki Edzőközpontban fogott kezet Marco Rossival. A magyar válogatott csütörtökön Szerbia ellen lép pályára az Európa-bajnokság selejtezőjében.
Margit néni az ATV Heti Napló című műsorában azt mondta, esze ágában sem volt otthonba menni, csak a férje döntése volt ez. Az idős asszony családja szerint Laci bácsi valótlanságokat állít, de a férfi szerint a családtagok azok, akik nem mondanak igazat.
Azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az elmúlt években látható volt, hogy minél szorosabb az együttműködés a két ország között, annál többet profitál abból hazánk az energiaellátás biztonságának és a gazdasági növekedés fenntartásának vonatkozásában.
Pályaelhagyó pedagógusok nevét fújta fel a Belügyminisztérium előtti járdára hétfőn reggel a Momentum. Az ellenzéki párt a tanárhiányra szerette volna felhívni a figyelmet ezzel az akcióval. A kormány szerint nincs országos probléma a pedagógusok létszámával. Novák Katalin a szigetszentmiklósi Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületát
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli az Európai Központi Bank (EKB) kedvező véleményét, amellyel támogatja a jegybanktörvény kormány által kezdeményezett módosítását - közölte a jegybank hétfőn.
Átlagosan 10-20 százalékos elmaradás van a hulladékgazdálkodásban dolgozó vállalatoknál a bérekben - mondta az InfoRádiónak a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Az érdekképviselet a főbb tennivalókról a közelmúltban egyeztetett a hulladékgazdálkodási feladatokat nyár közepe óta koncesszorként ellátó MOHU Mollal, a tárgy
Tovább folytatódott az átlagnál melegebb nyarak sorozata, az idei a 12. legmelegebb lett 1901 óta. Két nagyon száraz nyarat követően 2023 nyarán országos átlagban a sokéves átlagot kevéssel meghaladó mennyiségű csapadék hullott, az egyes országrészek csapadékösszegei között azonban nagy különbségek alakultak ki - írta az Országos Meteorológiai Szol