2023. szeptember 27. szerda

szept. 27
10:42
Rémült nő kiabálását hallotta egy férfi a XIII. kerületben, azonnal odarohant segíteni (ATV)
Ismét életet mentett a gyors segítségnyújtás.
szept. 27
10:54
Ön szerint is jobban járnánk, ha a mesterséges intelligencia írná a beszédet a politikusok helyett? (Blikk)
Hétfőn, a parlament őszi szezonjának nyitónapján szólalt fel Orbán Viktor beszédére reagálva Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. A politikusnak bekapcsolva maradt a mikrofonja, miközben Bedő Dávidnak, párt- és képviselőtársának azt mondta: - Hú, ezt nagyon elb.sztam.
szept. 27
10:54
A Mi Hazánk politikusa szerint a Carson Coma nem érdemel állami támogatást (444.hu)
Mert egy színpadra álltak a Böiler frontemberével.
szept. 27
11:00
Szomorú hírt kaptak az oroszlányiak az uszodájukról (Infostart)
A város nem kap állami támogatást a létesítmény üzemeltetéséhez.
szept. 27
11:00
Döbbenetes adat: Olyan sok élelmiszert pazarolnak a magyarok, hogy abból 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül (ATV)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint a magyar háztartásokban 2016 óta 27 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás.
szept. 27
11:00
Akciósan árult tévéket a Media Markt, miközben nem is voltak akciósak, most kompenzációt fizetnek (444.hu)
Valótlan árkedvezményekkel reklámoztak négyféle televíziókészüléket.
szept. 27
11:03
A felvidéki gazdaságfejlesztési program jó Szlovákiának és Magyarországnak is (Demokrata)
Videó! A program segíti a munkahelyteremtést, és ezáltal a helyi magyarság fogyásának megállítását – mondta Szijjártó Péter Gútán.
szept. 27
11:03
Meggondolta magát a Videoton Holding társ-vezérigazgatója, szerinte el kellene köteleződni az euró mellett (Telex)
Sinkó Ottó úgy véli, nagyon eltávolodtunk az európai értékektől.
szept. 27
11:36
Megvan a pontos dátum: ekkor lesz az őszi óraátállítás (Blikk)
Egyre közelebb kerül a 2023-as őszi óraátállítás, melynek célja, hogy jobban kihasználhassuk a természetes fényt és ezzel energiát spóroljunk.
szept. 27
11:42
Összetört a család, meghalt a fiatal édesanya, aki két hete motorbalesetet szenvedett Pilisvörösvárnál (ATV)
A nőt és a testvérét egy szemből jövő autós ütött el előzés közben.
szept. 27
11:45
Kidobja a tőzsdéről az egyik lélegeztetőgép-bizniszes céget a jegybank, a súlyos jogsértések miatt (SzMo)
A cég már hosszabb ideje nem tud megfelelni a tőzsdei nyilvános részvénytársaságok átlátható működési követelményeinek és a tőzsdei szereplésre vonatkozó minimális szakmai elvárásoknak sem.
szept. 27
11:54
Novák Katalin a világ megmentéséről beszélt (Infostart)
A gyermekvállalás menti meg a világot - hangoztatta Novák Katalin a Brigham Young University, az Egyesült Államok egyik vezető egyetemének diákjai előtt tartott előadásában a Utah állambeli Provo városban.
szept. 27
11:54
A Kaáli Intézet professzora szerint Novák Katalin Elon Musk mellett vele is beszélgethetne Magyarország demográfiájáról (444.hu)
Az államosított meddőségi centrum professzorát, Kaáli Nagy Gézát nem hívták meg a Budapesti Demográfiai Csúcsra.
szept. 27
11:57
Új időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban (Demokrata)
Sam Havadtoy képzőművész, festő munkáiból "NAGY Bűntetthez NAGY Eszme KELL!" címmel nyílt időszaki kiállítás 2023. szeptember 28-án, a Terror Háza Múzeumban.
szept. 27
12:03
Hadházy kiakadt: szerinte a honvédségi géppel repült Bécsbe Szijjártó Péter (SzMo)
Az ellenzéki képviselő szerint a külügyminiszter így körülbelül egy órát spórolhatott, az adófizetőknek viszont körülbelül 3-4 millió forintba került a repülőút.
szept. 27
12:03
A Mi Hazánk Csák Jánost vonta kérdőre a Carson Coma zenekar állami támogatásai miatt (Telex)
A párt nehezményezi, hogy a zenekar a Böiler nevű antifa együttes frontemberével lépett fel.
szept. 27
12:06
Újszülöttet hagytak a veszprémi kórházban (Blikk)
Egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a veszprémi kórház babamentő inkubátorában.
szept. 27
12:15
A magyarok háromnegyede kiáll az ország keresztény kultúrája mellett (Demokrata)
A választókorú magyarok 86 százaléka meg is van keresztelve – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából.
szept. 27
12:15
A soproni szállodások magyarázkodnak, a neonáci találkozó híre összehozta a Fideszt és az ellenzéket (Telex)
Egyelőre nem tudni, hol akarják megtartani a nemzetközi szélsőjobboldali találkozót a városban. A városháza elé már tiltakozások szerveződtek, helyi közösségek azt üzenik: náluk nincs helye újfasiszta gyülekezésnek. De ki az a Gerd Honsik, akiről a neonáci "kongresszust" elnevezték, és mi köze Sopronhoz?
szept. 27
12:18
Klímakutató: ha nem állítjuk meg a klímaváltozást, annak beláthatatlan következményei lehetnek (ATV)
A rendelkezésünkre álló mérések alapján kijelenthető, hogy az idei nyár volt a legmelegebb, legalábbis azóta, hogy az emberiség elkezdte ezt számontartani az 1800-as évek végétől. Az idei hőmérséklet 0,23 Celsius fokkal volt magasabb, mint korábban. Az ATV Start című műsorában Ürge-Vorsatz Diána klímakutató beszélt a jelenségről, a várható jövőről,
szept. 27
12:24
Magyar katonákat exhumáltak (Infostart)
Tizenkilenc, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Bács-Kiskun vármegyei Gátér község köztemetőjében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.
szept. 27
12:30
Szijjártó Péter: "Mindig legyen a lehető legjobb a kapcsolatunk a szomszédos államokkal" (ATV)
A kormány folytatni kívánja a felvidéki gazdaságfejlesztési programot, az ugyanis jó Szlovákiának és jó Magyarországnak is, segíti a munkahelyteremtést, és ezáltal a helyi magyarság fogyásának megállítását - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovákiai Gútán.
szept. 27
12:33
A kormányülésről jelentkezett Orbán Viktor (Demokrata)
"Azon dolgozunk, hogy megőrizzük Magyarország függetlenségét."
szept. 27
12:36
Gyurcsány Ferenc is téma a mai kormányülésen (Infostart)
Orbán Viktor a Facebookon posztolt.
szept. 27
12:39
Egészséges újszülöttet helyeztek el a veszprémi kórház inkubátorában (SzMo)
A teljesen egészséges kisfiú az Ábel nevet kapta a kórház dolgozóitól. A kórházban 2000 óta működik babamentő inkubátor, Ábel már a negyedik baba, akit ide helyeztek el.
szept. 27
12:42
Ön is vásárolt ebben az üzletben? Ha igen, akkor most sok pénzt kaphat vissza (ATV)
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. - ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió f
szept. 27
12:45
Gvh: 15 és 50 ezer forint közötti visszatérítést kaphat a Media Markttól ezer vásárló (SzMo)
A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait. A cég kompenzációként levásárolható ajándékkártyát ad az ügyfeleknek.
szept. 27
12:45
Kizárólag a Szövetség tudja képviselni a magyar érdekeket Szlovákiában (Demokrata)
Cziprusz Zoltán, a Szövetség képviselőjelöltje az M1-en mindenkit arra kért, vegyen részt a választáson, és a magyar pártra adja le a szavazatát.
szept. 27
12:54
Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni (444.hu)
Halálos beteg, 2022-ben diagnosztizáltak nála ALS-t, azt a betegséget, amiben Stephen Hawking is szenvedett.
szept. 27
13:03
Egy ALS-szel diagnosztizált alkotmányjogász Strasbourghoz fordul, hogy méltósággal fejezhesse be az életét (Telex)
A bíróság az ügyben november 28-án nyilvános tárgyalást fog tartani.
szept. 27
13:12
Újra benzinhiány fenyegeti Magyarországot? (ATV)
Ha újra árstopos lenne az üzemanyag, akkor szinte biztos, hogy komoly hiányok alakulnának ki a töltőállomásokon.
szept. 27
13:18
Egy Als-szel diagnosztizált magyar alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni (Blikk)
Dr. Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bíróságához fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni. Tavaly nyáron diagnosztizálták nála az ALS nevű végzetes betegséget.
szept. 27
13:21
Polt Péter átadta a Füzesabonyi Járási Ügyészség új épületét (Demokrata)
Az ügyészi munka eredményességéhez nélkülözhetetlen a méltó körülmények megteremtése – mondta a legfőbb ügyész.
szept. 27
13:27
Idén sem marad el az óraátállítás – ekkor fogunk egy órával többet aludni az éjjel (SzMo)
Nincs meglepetés a dátumban: idén is október végén lesz a nap, amikor hirtelen egy órával korábban fog sötétedni.
szept. 27
13:30
Karácsony: A bíróság azonnali jogvédelmet adott Budapestnek a kormányzattal szemben (444.hu)
A bírósági végzés értelmében nem vonhat el több pénzt a kormány az önkormányzattól, mint amennyi támogatást ad, közölte a főpolgármester.
szept. 27
13:33
Elfogadták a helyi népszavazás eredményét, nem épül bánya Pilismaróton (Telex)
A lakók tiltakozása 2020-ban kezdődött.
szept. 27
13:39
Itt a döntés: Azonnali jogvédelmet kapott Budapest a kormányzati elvonásokkal szemben (SzMo)
A Fővárosi Ítélőtábla végzése megtiltotta az államnak, hogy több pénzt emeljen le Budapest számlájáról, mint amit forrásként biztosít.
szept. 27
13:42
Halálos betegséggel küzdő magyar ügyvéd fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy hagyják méltósággal meghalni (ATV)
Dr. Karsai Dánielnél tavaly nyáron diagnosztizálták az ALS nevű végzetes betegséget.
szept. 27
13:57
A DK utcai kampányban mutatja be Orbánék 15 legnagyobb hazugságát (Telex)
Hagyományos, offline módszerekkel készülnek a kampányra, és elsősorban a vidékre fókuszálnak, mert Molnár Csaba szerint ott kell megnyerni a választást.
szept. 27
14:00
Fontos meccset nyert a főváros az Orbán-kormánnyal szemben (Menedzsment Fórum)
A bíróság azonnali jogvédelmet adott Budapestnek a kormányzattal szemben, közölte Karácsony Gergely Facebook oldalán.
szept. 27
14:03
Megújult óvodát adtak át Kazincbarcikán (Demokrata)
Az elmúlt évtizedben nagy mértékben nőtt az egyházak társadalmi szerepvállalása – mondta Soltész Miklós államtitkár.
szept. 27
14:06
Újabb állami üdülő lett eladó (Infostart)
Megválik a honvédség a mátraházai honvéd üdülőtől.
szept. 27
14:09
Egyedül laknak a magyarok (Telex)
Majdnem másfél millióan laknak egyedül egy háztartásban a népszámlálás adatai szerint; húsz éve még egymillióan sem voltak. 165 ezer háztartásban van napelem, ugyanennyiben nincs meleg víz se.
szept. 27
14:15
Július 1-je óta 14 aneszteziológus jelentette be távozási szándékát a Semmelweis Egyetemen (Telex)
Az egyetem tájékoztatása szerint a betegellátás folyamatos.
szept. 27
14:30
Kormányinfó ebédre csütörtökön (Infostart)
Nem szokványos időpontban lesz a hétközi kormányülés döntéseiről beszámoló tájékoztató.
szept. 27
14:30
Tóth Gabi segít Békefi Vikinek: az anyasággal kapcsolatban látja el tanácsokkal (Blikk)
Mint megírtuk, Békefi Viki és Feng Ya Ou közös kislánya júniusban látta meg a napvilágot.
szept. 27
14:30
Egészséges újszülöttet helyeztek a veszprémi kórház babamentő inkubátorába, ezt a gyönyörű nevet kapta (ATV)
A csecsemő gondos ápolásban és táplálásban részesül.
szept. 27
14:39
Tíz év alatt 50 százalékkal nőtt az angolul beszélő magyarok száma (Telex)
A kínaiul értők száma 2011 óta majdnem megkétszereződött Magyarországon.
szept. 27
14:45
Jogvédelmet kapott a főváros, az államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást (Telex)
A főváros milliárdokért vásárolta vissza, most milliárdokért újítaná fel a soha meg nem nyitott Rác fürdőt és szállodát. Rendelet készült arról, mikor lehet piros-fehér-zöld vagy más színű kivilágítása a Lánchídnak, de villigó fények nem lehetnek rajta.
szept. 27
15:00
Asztalra csapnak a kórházi beszállítók: azonnali adósságrendezést követelnek (Infostart)
Rekordszintre, 93,7 milliárd forintra nőtt a kórházak adóssága augusztus végére – mondta az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László szerint az egészségügyi intézmények ugyan kaptak pénzt a tartozásra, azt azonban főként bérköltségekre fordították.

Keresés