Ukrajna nem csatlakozhat úgy, hogy a területén élő kisebbségek oktatási és nyelvhasználati jogai ne lennének biztosítottak – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek alsó széle 50 bázisponttal 12,00 százalékra, felső széle 16,5 százalékról 250 bázisponttal, 14,0 százalékra csökken.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a családok és a gazdaság védelme érdekében a Mol vezetőivel, köztük Ratatics Péterrel, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökével, a Mol Fogyasztási Szolgáltatások ügyvezető igazgatójával tárgyalt - tájékoztatta az MTI-t a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden.
Három másik osztály pedig csak erősen csökkentett kapacitással tud működni. A kardiológiai ellátásra a váci kórházat is kijelölték, de ott már 2021 óta nincs ilyen fekvőbeteg ellátás.
Ahogy azt az atv.hu is megírta, már szeptember közepén eldőlt, hogy a kötelező akciókat a szeptember végi határidő helyett év végéig meghosszabbítja a kormány. Mint ismert, a kötelező akciózás mértékének - 20 termékcsoport esetében- legalább 15 százalékosnak kell lennie. De a kötelező akciózás már érinti azt a 8 termékcsoportot is, ami korábban árs
Jellegét tekintve hasonló lesz az időjárás a következő napokban is. A hajnalra kialakuló ködfoltok feloszlása után napos, száraz, meleg idő várható. Ugyanakkor már látszik az ősz.
Kunetz Zombor információi szerint komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, ugyanis az gyik belgyógyászati osztálya (endokrinológia, anyagcsere és diabetológiai osztály) teljesen leáll, míg a másik három belgyógyászati osztály (angiológia, kardiológia és gasztroenteorológia) csak erősen csökkentett kapacitással tud működni.
Orbán Viktor tegnap a parlamentben másodszorra mondta azt, hogy a benzinárnál, ha kell, beavatkozik a kormány. Nem kizárt az árstop, de inkább a jövedéki adó mértékére tér vissza a kormány?
Milliós csomagok hullottak a csillagos égboltról Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében. A légteret próbálták kihasználni a csempészek, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai sikeresen megakadályoztak.
Orbán Viktor tegnap a parlamentben másodszorra mondta azt, hogy a benzinárnál, ha kell, beavatkozik a kormány. Nem kizárt az árstop, de inkább a jövedéki adó mértékére tér vissza a kormány?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Balassa Péter, a Jobbik politikusa határozati javaslatot nyújtott be az óraátállítás megszüntetésének szükségességéről. A képviselő szerint az Orbán-kormánynak mielőbb lépnie kell azért, hogy a kétszeri óraátállítást eltöröljék, és a jövőben csak a nyári időszámítás maradjon - írja a 24..hu.
Kunetz Zombor információi szerint komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, ugyanis az gyik belgyógyászati osztálya (endokrinológia, anyagcsere és diabetológiai osztály) teljesen leáll, míg a másik három belgyógyászati osztály (angiológia, kardiológia és gasztroenteorológia) csak erősen csökkentett kapacitással tud működni.
A háztartások pénzeszközállománya világszinten 2,7 százalékkal zsugorodott, ami a legsúlyosabb visszaesés a 2008-as pénzügyi világválság óta. Ám míg az értékpapírok (-7,3%) és a biztosítások/nyugdíjcélú megtakarítások (-4,6%) esetében számottevő visszaesés látható, addig a bankbetéteknél erőteljes, 6,0 százalékos növekedés tapasztalható.
Az év végéig meghosszabbított kötelező akciókkal tönkre akarja tenni a kisboltokat a kormány - ezt állítják a vállalkozók. Sok faluban már a csőd szélére sodródtak a kisboltok a forgalomkiesés miatt. Úgy vélik, ha nem kapnak állami támogatást, akkor a következő négy hónapban sokan bezárhatnak.
Orbán Viktor szezonnyitó beszédével indította az Országgyűlés az őszi szezonját. A miniszterelnök mondandójára reagálva szólalt fel Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, aki azonban nem a beszéde miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért, mert a beszéd után is bekapcsolva maradt a mikrofonja, így lehetett hallani a közvetítésben, ahogy a me
Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéld című műsorában vendégeskedett kedd este, ahol Rónai Egon műsorvezető több témakörben is faggatta. Például arról, hogy a parlament őszi ülésszakának nyitónapján hogyan feszültek egymásnak Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Az év végéig meghosszabbított kötelező akciókkal tönkre akarja tenni a kisboltokat a kormány - ezt állítják a vállalkozók. Sok faluban már a csőd szélére sodródtak a kisboltok a forgalomkiesés miatt. Úgy vélik, ha nem kapnak állami támogatást, akkor a következő négy hónapban sokan bezárhatnak.
Kedden ismertette a 2022. évi népszámlálás végleges adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mint kiderült: összességében növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett folyamatosan öregszik is a társadalom.
A MÁV-Volán-csoport munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői a keddi csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén lefektették a jövő évre vonatkozó bértárgyalások alapjait - tájékoztatott a MÁV honlapján.
A műanyagok mekkora hányada hasznosul újra? Mekkora erőforrásigényt és környezeti terhet jelent egy karosszék? És vajon hogyan épül fel egy hulladékmentes, zöld város? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ ad hazánk első Nulla Hulladék Tanösvénye.
Egyes közigazgatási tárgyú törvényeket módosított kedden az Országgyűlés, amely 5,2 millió forinttal csökkentette Novák Előd képviselői tiszteletdíját.
Kerékpárút épül az Árpád fejedelem útja és a Lajos utca Zsigmond téri találkozásánál – közölte érdeklődésünkre Kovács Bendegúz, a BKK szakszóvivője, miután az InfoRádió hallgatói jelezték, hogy az érintett csomópontban az elmúlt hetekben munkálatok akadályozzák a forgalmat.
2024-ben megszűnik az illetékbélyeg-használat Magyarországon - hangzott el az Országgyűlésben hétfőn. Az egyik ellenzéki párt azt látja bele ebbe, hogy a kormány előbb-utóbb a készpénz alkalmazását is betiltja. A kabinet ezt már korábban cáfolta.
A 2022-es népszámlálás adatai szerint nő a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett folyamatosan öregszik a társadalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal elnöke kedden, a végleges adatokat ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
Meddőségi központot adtak át kedden a Debreceni Egyetemen (DE); a modern műszerekkel felszerelt létesítményt százmillió forintos beruházással egy felújított villában alakították ki.