Lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig a hétvégén az Európai Mobilitási Hét programjaihoz kapcsolódó autómentes hétvége miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Megjelent a Michelin 2023-as magyar kalauza, amelyből kiderült, hogy egyetlen új magyar étterem sem kapta meg a legrangosabb gasztronómiai díjat, a Michelin-csillagot.
Komoly összeg maradhat a háromgyerekes családok kasszájában, ha bevezetik az intézkedést, amit Orbán Viktor tegnap pendített meg a Demográfiai Csúcson. A Szépművészeti Múzeumban rendezett konferencián - amelyen Giorgia Meloni olasz kormányfő és Aleksandar Vucic szerb államfő is részt vesz - a magyar miniszterelnök a családokat támogató intézkedések
Nemzetközi összefogásra van szükség a családok, a hagyományos értékek védelmében – hangsúlyozta Azerbajdzsán házelnöke és Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja.
Vegyi fegyvernek minősülő kémiai vegyületeket találhattak az ELTE egyik laboratóriumában. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a honvédség szakemberei kedden este vonultak ki a helyszínre, ahol szarint, mustárgázt, illetve tabunt találtak több tucat fiolában.
Ma este 11-kor érkeznek haza a magyar barlangi mentők Törökországból a Magyar Honvédség Airbus A319-es repülőgépével – jelentette be a honvédelmi miniszter.
Az olasz miniszterelnök szerint 1956-ban a családok, az emberek identitását is tönkre akarta tenni a külföldi hatalom. A demográfiai konferencián Giorgia Meloni bátorságnak nevezte, hogy Novák Katalin kimondja: “A család a biztonság záloga".
Csütörtökön kezdődött az idei Budapesti Demográfiai Csúcs. A 2015 óta kétévente megrendezett eseményre idén már állam- és kormányfők, történelmi egyházak vezetői is érkeztek, hogy közösen gondolkodjanak a megoldásról, a családokat érintő legfontosabb kérdésekről.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nőiességében alázta meg férje Borkainé Havassy Myrtillt - mondta a korábbi győri polgármester felesége a Heti Napló stábjának. Borkai Zsolt neje Sváby Andrásnak adott exkluzív interjút, amelyben nyíltan beszélt sokakat foglalkoztató kérdésekről: például arról, hogy mit érzett a szexbotrány kirobbanása után, amikor emberek közé kellett mennie. A tel
Nőiességében alázta meg férje Borkainé Havassy Myrtillt - mondta a korábbi győri polgármester felesége a Heti Napló stábjának. Borkai Zsolt neje Sváby Andrásnak adott exkluzív interjút, amelyben nyíltan beszélt sokakat foglalkoztató kérdésekről: például arról, hogy mit érzett a szexbotrány kirobbanása után, amikor emberek közé kellett mennie.
Nőiességében alázta meg férje Borkainé Havassy Myrtillt - mondta a korábbi győri polgármester felesége a Heti Napló stábjának. Borkai Zsolt neje Sváby Andrásnak adott exkluzív interjút, amelyben nyíltan beszélt sokakat foglalkoztató kérdésekről: például arról, hogy mit érzett a szexbotrány kirobbanása után, amikor emberek közé kellett mennie.
Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban találkozott, hogy megvitassák a legfontosabb európai és nemzetközi kérdéseket, valamint Róma és Budapest kiváló kétoldalú kapcsolatait. A magyar kormányfő később Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt is fogadta – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnö
Olyan körülményeket teremtő intézményt sikerült létrehozni Gödön, amelyikben a gondozottak jól érzik magukat – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Pest vármegyei településen csütörtökön.
Vizsgálóbizottságot állított fel a 20. kerület annak megállapítására, hogyan szökhetett meg és sétálhatott haza két óvodás szeptember 5-én a pesterzsébeti Gézengúz óvodából. Szabados Ákos polgármester Híradónknak elmondta, nemcsak az óvodai dolgozók, hanem az intézményvezető felelősségét is vizsgálják. Az ATV Híradójának riportja.
Az Európai Mobilitási Hét hétvégéjén számos program várja a városlakókat. Emiatt több helyen nem lehet autóval közlekedni, és sok busz, villamos és troli módosítva közlekedik.
A legbensőbb érzéseiről, a sértettségéről és a megbocsátás folyamatáról beszélt Borkai Zsolt felesége, Borkainé Havassy Myrtill, aki a férje szexbotránya óta most szólalt meg először. A Sváby András műsorának, az ATV Heti Naplójának adott exkluziv interjúban elárulta, hogyan érezte magát, amikor nyilvánosságra kerültek a férjéről az adriai jachton,
A Soproni Szociális Intézmény 20 thai munkást kölcsönöz, akik a magyar személyzet mellett, az ő munkájukat segítve dolgoznak majd. Ők pótolják a Burgenlandba (Ausztriába) ingázó helyieket.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: az emberek itt biztonságban voltak, vannak, és egyre inkább azért is érkeznek ide, hogy ezt a biztonságot élvezzék, de ezen folyamatosan dolgozni kell, a kormányzat munkájának nagy része, hogy ennek a módját megtalálja.
Igent kell mondani a jövőre, "ki kell tenni a kirakatba" a család, a nagycsalád értékeit – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke.