2023. augusztus 26. szombat

aug. 26
0:50
Győrfi Pál egy életveszélyes internetes hírt cáfol (Infostart)
Nincs változás, ahogy eddig, úgy szeptembertől is a 112 a mentők hívószáma.
aug. 26
0:50
Az MTVA közvetíti 2029-ig a világbajnokságokat, a Gyémánt Liga és a Continental Tour versenyeit (hirado.hu)
Az MTVA közvetíti 2029-ig az atlétikai Gyémánt Liga-sorozatot, az összes sportági világbajnokságot és a Kontinentális Sorozat arany fokozatú versenyeit.
aug. 26
0:54
A kormányfőnek címzett levelet minden harmadik, az alapellátásban dolgozó orvos aláírta (Infostart)
Több ezer aláírás gyűlt össze - mondta Keczéry Attila háziorvos az InfoRádiónak. Hozzátette: az alapellátásban dolgozó szakdolgozóknak tehát a nővéreknek, szakápolóknak az elmaradt, ám július 1-jétől már folyósítandó béremeléséért indított aláírásgyűjtési akciót.
aug. 26
0:54
Áder János: Nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért (hirado.hu)
Nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök.
aug. 26
4:57
Mindene odaveszett a 80 éves Géza bácsinak: "Végignéztük, ahogy összeomlik a ház" (Blikk)
Szinte egyik pillanatról a másikra veszett oda mindene Saranyik Gézának egy pusztító lakástűzben. A nyolcvan esztendős szurdokpüspöki férfi a tűzoltókkal együtt nézte végig, ahogy életének elmúlt 25 éve a lángok martalékává válik, mindössze az autója, az állatai, és az a ruha maradt meg neki, amit éppen viselt.
aug. 26
5:45
Belestünk a szellemfaluba: két tucat luxusvilla áll üresen Tiszakécskén (Blikk)
Itt élet-halál harc folyik. A legnagyobb csendben, magányban, immáron két évtizede - a természet, és egy gyönyörűre megálmodott, s csaknem készre épített üdülőpark között. A sok százmilliós beruházás az utolsó etapban félbeszakadt, a beruházó tönkrement, a hitelezőkhöz, bankokhoz került a tulajdonjog. Aprajafalva egyedi villái még mindig büszkén ma
aug. 26
6:00
Budapesten nem a szúnyogot, hanem a szúnyoggyérítőt akarták lecsapni (Infostart)
A permetet szállító kocsiban anyagi kár keletkezett. A továbbiakban közterület-felügyelők és polgárőrök kísérik a járműveket a XVII. kerületben.
aug. 26
6:30
Orbán Viktor: Megvan a terv arra, hogy Magyarország gazdag, erős és tiszteletreméltó legyen (hirado.hu)
Magyarnak lenni nem véletlen, hanem feladat, küldetés, valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése – ezt mondta Orbán Viktor Tihanyban, a nyárzáró Tranzit fesztiválon.
aug. 26
6:42
Friss adatok jöttek a forró Balaton algahelyzetéről (Infostart)
Nőtt a fonalas kékalgák és a fecskemoszatok aránya a Balaton vizében, de pánikra nincs ok - írja a likebalaton.hu
aug. 26
7:00
Óriási a nyomás a magyar határon – idén már több mint 100 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök (hirado.hu)
Az idén immár hét rendőr sérült meg a támadások nyomán, a migránsok 113 járműben is kárt okoztak és rendszeresen megrongálják a határkerítést.
aug. 26
7:30
Pressman az amerikai–magyar kapcsolatokról: Túl sok minden forog kockán (Telex)
Navracsics Tibor meghívására Veszprémbe látogatott az amerikai nagykövet. David Pressman reméli, minél hamarabb javulni fog a két ország kapcsolata, az őt "leférgező" megjegyzésekre pedig azt mondta: ez a kormány ügye.
aug. 26
7:36
Eufóriát és megdöbbenést hoztak az utolsó kísérletek az atlétikai vb-n (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 26
7:42
Fontos fejlemény az M0-s befejezése ügyében (Infostart)
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján egy műszaki térképen már az M200-as jelölés szerepel, annak az új autóútnak a jelölésére, amelynek a Magyarországon áthaladó kelet–nyugat irányú tranzitfogalom megosztása lenne a feladata.
aug. 26
7:48
Elkeserítő tendencia: egyre több nyugdíjas dolgozik Magyarországon (ATV)
A KSH adatai alapján számuk a 65-69 év közötti korosztályban nőtt a leginkább. A nyugdíjas szervezetek szerint a jelenség egyáltalán nem örömteli, mert azt mutatja, hogy a magyar nyugdíjrendszer valójában elszegényíti a nyugdíjasokat.
aug. 26
8:27
Felfüggesztették a kamionstopot a hőség miatt (Blikk)
Hét végén is közlekedhetnek a kamionok. 2023. augusztus 26-27-i hétvégén a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását a hőségre való tekintettel az Építési és Közlekedési Minisztérium felfüggesztette.
aug. 26
8:29
Elindultak a maratoni futók, útlezárásokra kell számítani a fővárosban (Blikk)
Megkezdődtek az atlétikai világbajnokság maraton versenyszámai.
aug. 26
8:30
Kezdőknek és profiknak is – Új évaddal folytatódik a Főmenü (hirado.hu)
A Duna Főmenü című gasztroműsorának évadnyitó adásába Füredi Krisztián érkezik.
aug. 26
8:45
"A két szolgáltató bokszol egymással, ebbe nincs beleszólásunk" – Elszámolási vita hátráltatja a Budapest–Solymár vízvezeték üzembehelyezését (SzMo)
A solymári polgármester szerint a kánikula ellenére egyelőre nem gond, hogy egy csepp víz sem folyik át a vadonatúj vízvezetéken. De azért furcsállja a huzakodást az átadási árról.
aug. 26
9:00
Életmentő tojáshéj: csontpótlót csinált belőle egy magyar kutatónő (Telex)
Európában már kísérleteznek vele, de hazai orvoscsapatot még nem találtak.
aug. 26
9:12
Bakondi György: Valamennyi európai fő migrációs útvonalon növekszik az illegális bevándorlók száma (hirado.hu)
Növekszik az illegális migránsok száma, Magyarországon idén már százezer esetben kellett intézkednie a hatóságoknak – mondta Bakondi György.
aug. 26
9:18
Ételmérgezés miatt bezártak egy balatoni gólyatábort (Infostart)
A kormányhivatal szerint 71-en lettek rosszul Balatonlellén.
aug. 26
9:36
Kiderült az igazság: így fogadták Tóth Gabi új kapcsolatát az énekesnőhöz legközelebb álló emberek (ATV)
Úgy tűnik, a munkatársak és a családtagok is nagyon örülnek a pár boldogságának.
aug. 26
9:54
L. L. Junior nem érti, miért nem azok ellen indítanak eljárást, akik a marihuánafogyasztásról posztolnak (ATV)
L. L. Junior azt mondta, vállalja a felelősséget és a következményeket, azonban nem érti, hogy miért nem indul eljárás azok ellen, akik folyamatosan marihuánafogyasztásról posztolnak.
aug. 26
9:54
Akkora a forróság, hogy az egész országban tűzgyújtási tilalom van (Telex)
Kánikulával búcsúzik a nyár, a lehűlés pedig lassan, de érkezik.
aug. 26
9:57
Tömeges ételfertőzés miatt szakadt félbe a Bme gólyatábora Balatonlellén (SzMo)
71-en lett rosszul, közülük két embert kórházba is kellett szállítani. Minden érintett ugyanazt az ételt fogyasztotta.
aug. 26
10:00
Több mint huszonkétezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 207 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 26
10:21
Siralmas adatok érkeztek: egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon (Blikk)
Az előzetes adatok szerint 2023 júliusában 7744 gyermek született, és 9240 ember halt meg. A születések száma 7, a halálozásoké 15, a házasságkötéseké pedig 29 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 26
10:30
Demcsák Zsuzsa segíti Győzike öccsét Nógrádmegyerben a 2024-es önkormányzati választásokon (444.hu)
Polgármester lenne Gáspár Zsolt, aki kommunikációs tanácsokat kap a TV2-s műsorvezetőtől.
aug. 26
10:36
Váratlan fordulat Prigozsin halálának ügyében: kiderült, ki állhat a merénylet mögött? (ATV)
A brit hírszerzés szerint a GRU egyik vezető tisztje állhat a merénylet mögött, akinek az egysége Putyin elnök utasítására külföldön hajt végre műveleteket.
aug. 26
11:00
Alapjogokért Központ: Az amerikai nagykövet megpróbál beavatkozni a magyar belpolitikába (hirado.hu)
A szakértő szerint nagy átrendeződés látható a világban, az Egyesült Államok hegemón pozíciója kezd meginogni, amit kétféle módon kezelnek.
aug. 26
11:06
EM: szabályozott keretek között két gigawattnyi új ipari energiatermelő és -tároló csatlakozhat az áramhálózatra (hirado.hu)
210 tervezett fejlesztés befektetői 2065 megawattnyi új kapacitást kötöttek le a hálózati engedélyes társaságok most lezáruló első közzétételi eljárásában.
aug. 26
11:18
Öt személyautó rohant egymásba, tíz kilométeres a torlódás (hirado.hu)
Baleset miatt torlódik a forgalom az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, Halásztelek térségében.
aug. 26
11:21
Hiába süllyed egy budai utca, a tiltás ellenére sem állt le a szálloda építése (SzMo)
Napról napra nagyobb lyuk tátong az úton a XI. kerületi Barackmag utcában. A környéken zajló építkezés a tiltás ellenére sem állt le.
aug. 26
11:24
Nagy a torlódás az M0-son Halászteleknél (Infostart)
Baleset történt Halásztelek térségében.
aug. 26
11:33
Megsérült a külügyminisztérium Airbusa augusztus 20-án (Blikk)
Ki kellett vonni egy időre a forgalomból, de a tervek szerint jövő héten újra munkába állhat.
aug. 26
11:36
Durva és életveszélyes álhír terjed a mentőkkel kapcsolatban (ATV)
A közösségi médiában kezdett el terjedni az álhír, miszerint megváltozik a mentők telefonszáma.
aug. 26
11:36
Egy pohárral sem! Marad a teljes alkoholtilalom autóvezetés előtt (Demokrata)
Az alkoholos állapotban való vezetésben érvényes teljes tilalom élénk társadalmi vitát váltott ki az elmúlt hetekben.
aug. 26
11:45
Madárral ütközött az állami Airbus A330-as az augusztus 20-i légiparádé alatt, azóta is javítják (SzMo)
Az üzemeltető Wizz Air szerint a madárral ütközés nem veszélyeztette a szállítógép biztonságos működését.
aug. 26
11:48
Mit jelent magyarnak lenni? - Orbán Viktor így válaszolt a kérdésre a Tranziton (Metropol)
A miniszterelnök a magyarok sikerének kulcsáról is beszélt a Tranziton.
aug. 26
11:54
Nem lassít a hőség, kiadták a vörös kódot: ezek a megyék nem ússzák meg (Pénzcentrum)
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat öt vármegyére, ahol a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat a hét utolsó napján.
aug. 26
12:06
Sokkot kaptak a helyiek: A harmadik emeletről ugrott a mélybe egy fiatal nő Érden (ATV)
A helyiek szerint a nő a párjával veszekedett, amikor hirtelen az erkélyhez lépett és levetette magát. A fiatal nő szerencsére túlélte.
aug. 26
12:09
Ne dőljön be neki! Életeket veszélyeztető álhír terjed a Facebookon a mentőkkel kapcsolatban (Blikk)
Tömegek osztják meg a Facebookon, hogy a jövő héttől megváltozik a mentők 112-es hívószáma. Az információ azonban természetesen nem igaz.
aug. 26
12:15
Orbán Viktor 3+1 pontba szedte, miért érdemes magyarnak lenni, és annak maradni (BorsOnline)
A miniszterelnök is részt vett a 2023-as Tranziton.
aug. 26
12:15
Itt vesznek leginkább külföldi ingatlant a magyarok, 30 millióért már mediterrán lakóparkban kapsz lakást (SzMo)
A magyar vásárlók többsége saját használatra vásárol lakást külföldön, míg csak kisebb rész vesz ingatlant befektetési céllal.
aug. 26
12:36
Dráma a vb-n: rosszul lett a magyar atléta, félbeszakította az interjúkat (ATV)
Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett.
aug. 26
12:42
Orbán Viktor: örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között (Metropol)
A miniszterelnök szombaton a Magyar Zene Házában az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett műsoron és fogadáson vett részt.
aug. 26
12:48
Orbán Viktor: Örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Magyar Zene Házában az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett műsoron és fogadáson vett részt, ahol a világ sportvezetőivel és sportdiplomatákkal találkozott.
aug. 26
12:50
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A huszár mi vagyunk! (hirado.hu)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján mondott beszédet.
aug. 26
12:54
Nézze, kitől kap segítséget Győzike öccse a választáson (ATV)
Gáspár Zsolt már korábban bejelentette, hogy elindul a 2024-es önkormányzati választásokon, most pedig azt is elárulta, hogy ki fogja felkészíteni a nyilvános beszédekre.
aug. 26
13:00
"A huszár mi vagyunk" – így jelentette be a honvédelmi miniszter, hogy megint lesz huszáregység a Magyar Honvédségben (444.hu)
De egy másik fontos miniszter is tett egy másik rendkívül fontos kijelentést ezen az iszonyatosan forró napon, csak ő a "magyar külügyről".

Keresés