A Wagner-vezér sorsa már a júniusi lázadáskor eldőlhetett. Prigozsin likvidálása egyfajta üzenet is lehet azoknak, akik kritizálják az oroszok ukrajnai háborúját.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette Lukács László György, a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezetőjének népszavazási kezdeményezését, ami a kötelező 5 ezer forintos kereskedelmi és iparkamarai hozzájárulás eltörléséről szól.
A mentők a hőség veszélyeire figyelmeztetik a budapesti atlétikai világbajnokság hétvégi programjaira kilátogatókat, felhívva a figyelmet arra, hogy péntektől harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Az alanyi adómentességnek is van éves értékhatára, amelyet átlépve az áfát fel kell számítani és megfizetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-nek küldött közleményében.
Az egész országot érintő kánikula miatt augusztus 26-tól az ország teljes területén tűzgyújtási tilalmat rendel el a hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Meghirdette az eddig elmaradt rezidensösztöndíjakat az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), a pályázati kiírás lehetővé teszi, hogy ez év januárjáig visszamenőleg is megkapják járandóságukat a szakorvosjelöltek - tájékoztatta a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) pénteken közleményben az MTI-t.
A táborok legfőbb célja az volt, hogy életre szóló barátságok alakuljanak ki, élményeket és emlékeket szerezzenek a táborozók, de kiemelt cél volt a magyar kultúra és a magyar nyelv ismeretének és szeretetének megerősítése is.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatásával a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert, amely 62 élelmiszer termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak átlátható módon történő összehasonlítását, egyúttal jelentősen fokozza a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi sze
Az egész országot érintő kánikula miatt augusztus 26-tól az ország teljes területén tűzgyújtási tilalmat rendel el a hatóság – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
A kultúra része sok más mellett az értéket teremtő kertművelés is, amely az egyéb értékekkel együtt a térséget Európa élvonalába emeli – mondta Navracsics Tibor.
Megjelent az ázsiai lódarázs Magyarországon, 19 évvel azután, hogy behurcolták Európába. Ez a faj valamivel kisebb termetű mint a nálunk élő európai lódarázs.
A nyár egyik nagy polémiája volt, hogy a Balatonon vagy a horvát tengerparton érdemes inkább nyaralni. Ennek a vitának az egyik kiemelt része volt, hogy hol magasabbak az árak. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő talált egy összehasonlítható terméket, amelyben a horvátok jobbak
,,Gyújts esővizet debreceni lakó" – erre ösztönzi az önkormányzat a kínai CATL akkugyár környékén lakó embereket. Csaknem 450 esővízgyűjtő tartályt osztottak szét a napokban. A tartályok egy részét a kínai befektető fizette. A helyi civilek úgy reagáltak, hogy értékelik a befektetők humorérzékét.
A Fidesz viszi az EP-választást, Kaletának pedig súlyosabb büntetést kellett volna kapnia, ezekben egyetértett a miniszter és a hódmezővásárhelyi polgármester a fideszes Tranzit fesztivál vitáján. Márki-Zay szerint Gulyás az egyik legtisztességesebb miniszter, de az emberek egy aberrált, bűnöző pártra szavaztak. Közben egy meglepetésvendég hallgatt
,,Gyújts esővizet debreceni lakó" – erre ösztönzi az önkormányzat a kínai CATL akkugyár környékén lakó embereket. Csaknem 450 esővízgyűjtő tartályt osztottak szét a napokban. A tartályok egy részét a kínai befektető fizette. A helyi civilek úgy reagáltak, hogy értékelik a befektetők humorérzékét.
,,Gyújts esővizet debreceni lakó" – erre ösztönzi az önkormányzat a kínai CATL akkugyár környékén lakó embereket. Csaknem 450 esővízgyűjtő tartályt osztottak szét a napokban. A tartályok egy részét a kínai befektető fizette. A helyi civilek úgy reagáltak, hogy értékelik a befektetők humorérzékét.
Nagy meglepetéseket, váratlan kijelentéseket, kínos elszólásokat nem, pontosan adagolt mondatokat, időnként egy-egy szellemesebb kiszólást, kölcsönös egyet nem értést azt hozott a Tranzit fesztivál Márki-Zay–Gulyás vitája. Szolid patronpuffogtatás mindkét oldalról.
Átvehették VV Fanni személyes tárgyait szülei a rendőrségtől. A lány után néhány személyes tárgy illetve 4,5 millió forint maradt a bizonyítékraktárban. Édesanyja emlékhelyet készíttetne a pénzből.
Azt szeretné, hogy Magyarország gazdag, erős, biztonságos, tiszteletreméltó ország legyen. A magyar kormány óriási külső erőkkel harcol: a liberálisok uralják az intézményeket, az ellenzék többszörös erőfölényben volt 2022-ben, az Európai Unióban pedig a birodalmi gondolkodás hódít. A miniszterelnök a Tranzit Fesztiválon bő egy órát elmélkedett.
Az atlétikai világbajnokság futószámai utáni gyalogoshíd bontási munkái miatt hétfő éjszaka lezárják az Andrássy út egy részét, majd kedd éjszakától szerda hajnalig a Hősök terét – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
L.L. Junior megtörte a csendet és megszólalt a vezetés közben készített videójáról, ami miatt rendőrségi eljárás is indult: „elnézést kérünk mindenkitől, akit megbotránkoztattunk, esetlegesen negligenciát sugalló tegnapi videónkban" – üzente a sztár.
Magyarország gazdag, erős, biztonságos, tiszteletreméltó ország legyen - ezt szeretné Orbán Viktor kormányfő, erről beszélt a tihanyi Tranzit fesztiválon. A terv megvan, de a megvalósításhoz kell még tíz év. Orbán szerint a magyar kormány óriási külső erőkkel harcol még jelenleg is: az ellenzék többszörös erőfölényben volt 2022-es választáson, az