A Science-ben azt írták, a vakcinák mellékhatásai lényegesen ritkábbak és enyhébbek, mint azok a tünetek, melyet a koronavírus-fertőzés okoz az oltatlanoknál.
Az osztrák vasúttársaság, az ÖBB hálózatán végzett karbantartási munkálatok miatt augusztus 12-étől 31-éig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakembereinek csak tavaly több ezer robbanótestet kellett hatástalanítaniuk, de szerencsére már jó ideje nem tett kárt emberéletben egyetlen olyan bomba vagy más robbanótest sem, amely a második világháború után a földben maradt.
Bár Lázár János listáján korábban "Nem! Lezárni!" megjegyzéssel szerepelt a beruházás, a kormány továbbra is elszánt az átalakított felsőoktatás zászlóshajójának nevezett egyetemi központ bővítésével kapcsolatban.
Mivel Paks 2 csúszik, tolódik az az időszak, amikor párhuzamosan kell működtetni Paks 1-gyel. Így viszont egyre nagyobb az esélye, hogy túlságosan felmelegszik a Duna vize, amit az erőművek hűtéséhez használnak fel.
A Népszavának nyilatkozó háziorvosok szerint, ha a nyakukba ömlik az összes időpontfoglalás, az kezelhetetlen helyzetet teremt majd a rendelőkben. Egy júniusi egyeztetésen már jelezték a Belügyminisztériumnak, hogy számukra elfogadhatatlan, hogy a házorvosi rendelőket call-centerekké alakítsák.
Az IDEA Intézet felmérése szerint az inflációt átlagosan 35 százalékkal becsülték felül júliusban, míg a munkanélküliségi rátát nagyjából háromszor nagyobbnak gondolták a valóságos szintnél.
Milliárdos galériatulajdonos holttestét találták meg Budapesten, állítólag a Margit hídról ugrott a Dunába. A férfi a celebvilágban is ismert volt, ismerősei megdöbbentek a tragédián.
Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések és rekord közeli kifizetések várhatnak a biztosítótársaságokra a múlt hétvégi pusztító viharok miatt – mondta el az InfoRádióban Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Augusztus 9-én 70 éves lett Delhusa Gjon, a kerek évforduló alkalmából pedig nem is akárkitől, hanem magától Orbán Viktor kormányfőtől kapott egy hivatalos üdvözlőlapot.
Pályakarbantartás miatt az 59-es és 59A villamos helyett pótlóbusz jár jövő hétfőtől augusztus 31-ig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Sok milliárdos fejlesztés helyett már a közeljövőben átadandó három zebrának is örülni kell. A Nyugati tér múltját taglaló kiállításból bántóan hiányzik a jelen és a jövő.
Az országszerte vizsgált 185 street food vendéglátó-létesítménynél 14 alkalommal szabtak ki bírságot és egy létesítmény tevékenységét korlátozták; a higiéniai és nyomonkövethetőségi problémák voltak a leggyakoribbak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Bódi Attila tűzoltó őrmester és a XIX. kerületi tűzoltók a 2023. június 23-ai viharkárok felszámolása közben egy fiókát találtak. A zoopedagógusi gyakorlattal is rendelkező őrmester gondolkodás nélkül úgy döntött, hogy megadja az életben maradás esélyét az árválkodó fiókának és magához vette a madarat.