Negyvennyolc mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
A Duna nagy múltú kívánságműsorának, az Önök kértéknek háziasszonya a közelgő hétvégi esemény kapcsán idézte fel emlékeit arról, hogyan töltötte az elmúlt években a nemzeti ünnepet.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a fővárosra, valamint Fehér és Pest vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház – derült ki egy nemrég nyilvánosságra került levélből, illetve a kórház határozatából.
Mint azt az atv.hu is megírta, a vihar miatt csúszott az atlétikai vb rajtja. Végül kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be a jövő vasárnapig tartó budapesti atlétikai világbajnokságon.
Noha még csak társadalmi vitára bocsátott rendelettervezetből tudható, hogy hogyan alakul a két hét múlva kezdődő 2023/24-es tanév rendje, annyi már kiderült, hogy a tavalyihoz képest egy héttel hosszabb lesz.
Mint azt az atv.hu is megírta, a vihar miatt csúszott az atlétikai vb rajtja. Végül kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be.
Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház - írja a Telex a kórház honlapjára feltöltött határozat nyomán.
Idén is segít a tűzijátékok miatt elkóborolt kutyák azonosításában a Mol; a cégnek immár több mint kétszáz töltőállomásán működik chipleolvasó, a hazai benzinkútjaiknak körülbelül a felén - közölte a Mol az MTI-vel szombaton.
Mint minden évben, idén is kitelepült a Duna stábja, hogy a csodálatos Révfülöpön a Balaton partjáról köszöntsék hétköznap délelőttönként a Nyár 23 nézőit. Azért, hogy az élő adások zavartalanul menjenek, mintegy 40 főnyi profi stáb felel, amely a teljes évadban közel 800 beszélgetést és nagyjából 300 zenei produkció közvetítését vezényli le.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M4-es autóút Budapest felé vezető oldalát, Monor közelében - közölte az Útinform szombat délelőtt az MTI-vel.
Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor majd 11 óra 16 perckor két földrengés észleltek egymás után. A rengések erőssége a Richter-skála szerinti 4-es erősségű volt, és az eddigi jelzések szerint több településen is érezték.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái egy gárdonyi parkban láttak neki a lepukkant padokat lefesteni, amikor megjelent egy polgárőr, a rendőrök és a fideszes polgármester a helyszínen.
Mint azt az atv.hu is megírta, augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kiadott határozat szerint az ellátást az intézmény orvosigazgatója, dr. Vendrei Gábor mondta le kapacitáshiányra hivatkozva.
Spanyolország szerezte meg a budapesti atlétikai világbajnokság első aranyérmét, miután Álvaro Martín 1:17:32 órával megnyerte a férfi 20 kilométeres gyaloglást. Helebrandt Máté egyéni csúccsal a 23. lett.
Nemzeti ünnep, 15 vendég, 72 óra meló - Orbán Viktor a Facebookon jelezte, nem unatkozik a nemzeti ünnepen, bizony diplomáciai tárgyalások zajlanak, méghozzá nagyüzemben.
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt passzivistái három padot tettek rendbe a településen. Miután végeztek, négy és fél órás kihallgatás következett a rendőrségen.
A német Rheinmetall harci járműveket gyártó üzeme mellett tesztpálya és kísérleti csarnok is van, így egy helyen lesz a gyártás és a kutatás-fejlesztés is.
Nemrég derült ki, hogy a héten péntektől szombatig nem tudják fogadni a szülő nőket a fővárosi Honvédkórházban. Az intézmény reagált és elárulták, mi ennek az oka.
Karbantartják a SimplePayt. A volt közlekedési államtitkár szerint ideje lenne olyan banki partnert találni, aki fel tud nőni a 24 órás szolgáltatás feladatához. A cég cáfol, szerintük maximum fennakadások lehetnek.
Ahhoz, hogy a hit, a nyelv, a kereszténység és a magyarság megmaradjon, mindenkinek el kell végeznie a feladatát, nem szabad másra várni - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a székelyföldi Csíkajnádon.
Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be a tárca közlés szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A helyszínen több százezren szurkolnak majd a sportolóknak. A televíziós közvetítéseknek köszönhetően pedig egymilliárd ember nézheti a tévék előtt a világbajnokságot.
Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között - jelentette be a tárca közlés szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.