Meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés a Rákosrendező-Rákospalota-Újpest-Dunakeszi vonalszakaszon, emiatt 20-30 perccel hosszabb a vonatok menetideje a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti az életének 72. életévében kedden elhunyt Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművészt, a Zeneakadémia egykori zongoratanárát – tudatta a tárca szerdán az MTI-vel.
Tóth M. Gábor szerint mindez annak ellenére történt, hogy a törvény rendelkezése szerint a sértett képviselője ezen az eljárási cselekményen - vagyis a bizonyítási kísérlet során - jelen lehet, ezért jogorvoslattal fog élni.
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton Budapest II., V., XII. és XIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
Közzétette első két, lezárt vizsgálatának összefoglalóját az Integritás Hatóság. Az egyik projektnél a még ki nem fizetett 800 millió forintos pályázati forrás visszatartását javasolták.
Döbbenetes történetet osztott meg Facebook-oldalán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy 29 éves váci férfi ugyanis rendszeresen zaklatja az egyik kollégájukat.
A Budapestnek járó állami támogatások felfüggesztését teszi lehetővé egy frissen elfogadott törvény abban az esetben, ha a főváros nem fizeti be a szolidaritási adót. Karácsony Gergely a hírrel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy továbbra is úgy gondolja, a szolidaritási hozzájárulás 25 milliárd forinttal több, mint amire a törvény lehetőséget adna.
Tóth M. Gábor szerint mindez annak ellenére történt, hogy a törvény rendelkezése szerint a sértett képviselője ezen az eljárási cselekményen - vagyis a bizonyítási kísérlet során - jelen lehet, ezért jogorvoslattal fog élni.
A legális gyorsulási versenyek szervezője szerint a rendőrségnek és a közlekedési hatóságnak is ki kéne járnia ezekre az eseményekre, mert részben az autós szubkultúra és a hatóságok közti párbeszéd hiánya termeli újra a baleseteket.
Nem biztonságos nagy mennyiségű készpénzt a kasszában tartani - többek között ezzel érvelnek a kisboltosok a júliustól hatályos jogszabály ellen. A vásárlók többsége örül, hogy már pénzt is lehet felvenni a boltokban, azonban a boltosok nagy része szerint nem fenntartható az új rendszer - hangzott el az ATV Híradó riportjában.
A három és fél millió forintért eladott nő szerint szerelme nem ölt meg senkit, a tárgyaláson mégis rohadt gyilkosoknak nevezte az áldozat édesanyja őt és mostani párját.
Kiadta az Európai Bizottság a negyedik jogállamisági jelentését, Magyarországra vonatkozóan ismét újabb ajánlásokat fogalmazott meg. A Kormányzati Tájékoztatási Központ ezt kikérte magának.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Közel 400 kilométert megtéve hétfőn Siófokra érkeztek a Bahart új hajói. A következő hónapok még a hajók üzemképessé tételéről fognak szólni, ősztől viszont már az utazóközönség szolgálatába állhatnak az új járművek – mondta az InfoRádióban Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
Varga Zs. András szerint az idegen érdek által kikényszerített igazságügyi rendszer nem stabil és nem fog tudni működni, mert valakik szándékosan ilyenre formálták. A vitákat zárt ajtók mögött tartaná, mert az emberek emelkedettséget várnak a bíróktól, nem veszekedést, és a Kúriának inkább nem lesz új elnökhelyettese, mint hogy az OBT-nek tetsző je
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Skandináv lottó július 5-én megtartott, 27. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki:
„Orbán Viktor katonája vagyok, legszebb katonája” – ez a dal az egyik legélesebb emlékem a budai, Bem rakparti R56 Sörözőből, aminek több mint egy éven át állandó vendége voltam. A PestiSrácok klubsörözőjének tulaja, Huth Gergely nemrég jelentette be, hogy bezár a kocsma, ahol interjút adott többek között Kásler Miklós és Novák Előd is. És a kocsma
Az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat - derült ki a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosításokból. A képalkotó vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, ezek vagy a teljes szolgáltatást, vagy a kórházakban közreműködőként biztosítják a betegek ellátását. A Magyar Orv