2023. július 9. vasárnap

júl. 9
13:39
Orbán Balázs kiakadt, nagyon beolvasott az ellenzeki politikusnak (ATV)
Szerinte Hadházy Ákos már megint össze-vissza hazudozik.
júl. 9
13:45
Amikor azt gondolnánk, ennél már nem lehet melegebb, megint rákapcsol a nyár: földi pokol lesz az országban (Blikk)
Hétfőtől következő fokozatra kapcsol a nyári hőség: a megszokott 25-35 Celsius-fok helyett melegebb lesz a hőmérséklet. Izzasztó napok jönnek, lesz, ahol közel negyven fokra ugrik a tikkasztó meleg.
júl. 9
14:03
Rács mögött marad: letartóztatták az Árpád hídi baleset okozásával gyanúsított férfit (Pénzcentrum)
30 napig biztosan letartóztatásban marad az Árpád hídi halálos baleset okozója. A Mercedesével száguldozva balesetező, 33 éves férfi azt mondta: nem versenyeztek a hídon, és sajnálja a történteket. Úgy tudni, teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását.
júl. 9
14:15
Felújították Gyula egyik legrégibb lakóépületét, a Máriás-házat (hirado.hu)
Felújították Gyula egyik legrégibb lakóépületét, a Máriás-házat, amely tájházként, a német nemzetiségi önkormányzat kulturális központjaként és közösségi házként működik majd.
júl. 9
14:17
Megérkeztek a képek: kisiklott egy tehervonat (hirado.hu)
.
júl. 9
14:21
Több vasúti teherkocsi is kisiklott Kétpónál (Infostart)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, emiatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon - közölte a Mávinform.
júl. 9
14:21
Rétvári Bence: Háborús időkben is megvédjük a nyugdíjasok biztonságát! (hirado.hu)
A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát; ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
júl. 9
14:39
Rétvári Bence üzent a nyugdíjasoknak: "igyekszünk még többet adni" (ATV)
A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát; ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
júl. 9
14:48
Rétvári Bence: háborús időkben is megvédjük a nyugdíjasok biztonságát! (Demokrata)
Az ukrajnai háború, az elhibázott szankciók, az infláció, az áremelkedések a nyugdíjasokat veszélyeztetik leginkább.
júl. 9
14:57
Nagy Márton a Huaweinél tett látogatást (Infostart)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és a tárca delegációja a Huawei pekingi Bemutató Központjába látogatott, ahol Csang Henkannal, a Huawei értékesítésfinanszírozási részlegének elnökével folytatott megbeszélést - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
júl. 9
15:21
A lakosság több mint fele szerint kritikus a kórházak tisztasági állapota - adatok (Infostart)
A legerősebb kritikát a kórházak tisztasága és higiéniás állapota váltja ki. Ettől függetlenül a megkérdezettek csaknem 30 százaléka látott már olyan kórházat, ahol a mostoha körülmények ellenére kiváló gyógyító munkát végeznek - derül ki a Magyar Target–Pulzus Média Kutató friss, reprezentatív felméréséből.
júl. 9
15:39
Több vasúti teherkocsi is kisiklott Kétpónál, jelenleg pótlóbuszok járnak (ATV)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, emiatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon – közölte a Mávinform.
júl. 9
15:48
Feljelentést tesz a ferencvárosi szivárványos pad átfestése miatt az Amnesty International (SzMo)
Azt írják, a padot újrafestik, mert az annak a szimbóluma, hogy mindenkinek van helye. Szemtanúk jelentkezését is várják.
júl. 9
16:03
Az egri kislány tragédiája után most megszólalt a gyászoló édesapa: „Én magam öltöztettem fel, úgy vitték el” (Blikk)
Megszólalt az egri kislány, Dorina édesapja. A gyermek néhány nappal ezelőtt hunyt el, és bár mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, az életét sajnos már nem tudták megmenteni.
júl. 9
16:06
Fokozódik a kánikula (Demokrata)
Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében.
júl. 9
16:09
Milliók zsebébe vágó szigorításra adta áldását a parlament (Menedzsment Fórum)
A költségvetést megalapozó törvény elfogadásával a képviselők a szabálysértési bírságok növekedését is megszavazták.
júl. 9
16:09
Az Árpád hídi gázoló a legsúlyosabb büntetést fogja kapni (ATV)
Bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett döntött a bíróság az Árpád hídi gázolóval kapcsolatban – írja az Index. A baleset okozója már a következő 30 napot is a börtön tölti majd.
júl. 9
16:18
Amnesty: a padot újrafestjük (Demokrata)
Feljelentést tett az Amnesty az LMBTQ-pad megrongálása miatt.
júl. 9
16:21
Nem csitulnak az indulatok az LMBTQ-pad körül (ATV)
Az Amnesty International feljelentést tesz a szivárványos pad megrongálása miatt – írja a Mandiner.
júl. 9
16:23
Maruzsa Zoltán elmondta, meddig kell kötelezően dolgozzanak a felmondó tanárok (ATV)
Az egész évezredben nem volt ekkora egyeztetés, mint a státusztörvény megszavazása előtt – fogalmazott Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
júl. 9
17:30
Október végéig kell dolgozniuk azoknak a pedagógusoknak, akik nem írják alá az új szerződést (Telex)
Maruzsa Zoltán nem számít sok távozóra, mert a státusztörvény végső verziója szerinte igenis kedvező a pedagógusoknak.
júl. 9
17:48
Rettentően drága a gyász Magyarországon – hatalmasat emelkedett a temetkezés ára (SzMo)
Óriási a különbség a hamvasztásos és a koporsós temetés között, de mindkettő sokkal többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.
júl. 9
17:51
Úgy látszik, nem jutnak munkához a diákok (ATV)
Általában nagyjából 200 ezer diákmunkás dolgozik Magyarországon, idén azonban kevesebb emberre van szükség, mert a cégek a magas költségek miatt inkább kevesebb emberrel dolgoznak – írja a Napi.hu.
júl. 9
18:09
Már szinte luxusnak számít temetkezni, ezért egyre többen kényszerülnek spórolásra (ATV)
Egy év alatt a negyedével lett drágább a koporsós és a hamvasztásos temetés is Magyarországon. Júniusban egy koporsós szertartásért már 400 ezer forintot is ki kellett fizetni – írja a 24.hu.
júl. 9
18:15
Így ünnepelt cellatársaival Herczeg Zoltán a rácsok mögött (Blikk)
Herczeg Zoltán a rácsok mögött is megadta a módját az ünneplésnek, cellatársa születésnapján egy Máté Péter-dallal lepte meg a kétfős közönséget, akik hatalmas lelkesedéssel fogadták az előadást.
júl. 9
18:15
István a veséjét ajándékozta a 25. házassági évfordulójukra a feleségének (ATV)
A történet főszereplője egy házaspár, István és Szilvi. Szilvinek új vesére volt szüksége, ezt pedig a férjétől kapta meg: a műtétet pont május 23-án végezték el, a házaspár 25. házassági évfordulóján. A pár ugyan nagyon izgult a műtét előtt, de Szilvinek szüksége volt egy új vesére, hogy ismét teljes értékű életet tudjon élni. A Heti Napló riportj
júl. 9
18:18
Orbán Balázs: Hadházy Ákos, a sunyi, sompolygó róka a Harry Potterről is hazudik (SzMo)
A politikus szerint a könyvet a piaci szokásoknak megfelelően mindig így védik a sérüléstől.
júl. 9
18:27
István a veséjét ajándékozta a 25. házassági évfordulójukra a feleségének (ATV)
A történet főszereplője egy házaspár, István és Szilvi. Szilvinek új vesére volt szüksége, ezt pedig a férjétől kapta meg: a műtétet pont május 23-án végezték el, a házaspár 25. házassági évfordulóján. A pár ugyan nagyon izgult a műtét előtt, de Szilvinek szüksége volt egy új vesére, hogy ismét teljes értékű életet tudjon élni. A Heti Napló riportj
júl. 9
18:33
Beiktatták az EU első nyíltan meleg elnökét (444.hu)
Letette hivatali esküjét Edgars Rinkevics, Lettország új elnöke.
júl. 9
18:42
Elkészült az első közösségi kerékpártároló a II. kerületben (SzMo)
Egy üresen álló, utcáról nyíló helyiséget alakítottak át. A tárolót a kerületi lakosok vehetik igénybe.
júl. 9
18:48
Novemberig dolgozniuk kell a távozó tanároknak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 9
18:48
Wizz Air: Zavartan viselkedett az amputált lábú ukrán katona, ezért nem engedték fel a repülőgépre (Telex)
A légitársaság szerint a férfi lábprotézise nem volt akadálya az utazásnak, a többi utas biztonságát tartották csak szem előtt.
júl. 9
19:03
Közel ezer négyzetméteren ég a hulladék Nyíregyházánál (ATV)
Mintegy ezer négyzetméteren ég a szemét Nyíregyháza külterületén egy hulladéktelepen – közölte a katasztrófavédelem.
júl. 9
19:21
Robbanást hallottak az utasok egy szegedi pótlóbuszon: most kiderült, mi történt pontosan (Blikk)
Egy helyi közösségi oldalon látott napvilágot a történet, miszerint egy „robbanás” volt hallható a 19-es trolipótló buszon, amely után leszállították az utasokat.
júl. 9
20:03
Nem engedtek fel a Ryanair járatára egy mozgássérült fiút és a családját: az édesanya azt állítja, hogy meg is fenyegették őket (Blikk)
Elképesztő történetről számolt be egy családanya! Egy 9 tagú család szeretett volna Ciprusra utazni, de végül nem jutottak fel a Ryanair járatára. Hatalmas anyagi kár érte őket a történtek miatt.
júl. 9
20:24
Betett a magyar dinnyének a tavaszi hideg, még heteket kell várni a hazaira (Telex)
Nyögvenyelősen indul a dinnyeszezon július elején, a szegedi kereskedőknél főleg import található.
júl. 9
20:27
Meglepetés a narancssárga Nagykőrösön: a független jelölt legyőzte a fideszest (444.hu)
Az egyesült ellenzék nem indított jelöltet.
júl. 9
20:33
Csúnya, amit a 28. hétre tartogat az időjárás: kínkeserves hőséget hoznak a következő napok (Pénzcentrum)
A jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg mérséklődik a meleg. Csütörtökön többfelé előfordulhat zárpor, zivatar.
júl. 9
20:39
A baloldali ellenzék jelöltje nyerte az oroszlányi időközit (444.hu)
A Fidesz nem indított jelöltet.
júl. 9
20:42
Veszélyes anyag szivárgott a Mezőtúr közelében kisiklott tehervonat egyik kocsijából (Telex)
Megrongálódott a vasúti pálya és a felsővezeték, a kár több százmillió forint.
júl. 9
21:30
Kikapott a Fidesz az idei utolsó időközi önkormányzati választáson (Telex)
A fideszes vezetésű Nagykőrösön nem jött össze a győzelem a kormánypárti jelöltnek. Oroszlányban behúzta az utolsó időközit az ellenzék.
júl. 9
22:48
Újra szivárványszínben tündököl a ferencvárosi pad (Telex)
A csütörtökön felavatott szivárványos padot szombatra lefújták a Fradi szurkolói, vasárnap estére azonban visszakapta az eredeti színeit.
júl. 9
23:06
Erdei luxus helyett csalánrengetegtől gyógyulhat a villánykövesdi szellemhotelben urbexezve (Telex)
Meglepően jó állapotban van a villánykövesdi gyógyhotel, aminek öt év után a teljes, 782 milliós pályázati támogatását visszakövetelik.

Keresés