en, a XVIII. kerületben sem lehetnek teljesen nyugodtak a kutyasétáltatók. A legújabb trend az állatellenesek körében, hogy tepertőbe rejtenek csavarokat, és ezt szórják szét csalétekként közterületen.
A kormány döntésének értelmében a következő tanévtől rugalmasabbá válnak a pedagógusképzések, ezzel is segítve azokat, akik szívesen választják a pedagóguspályát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
A kormány a legnagyobb szelettel kezdené leszalámizni a befagyasztott uniós támogatások feltételeit, de olyan, mintha a többi teljesítése helyett másra játszana.
Vanda pontosan azt csinálta, amit az orvos javasolt neki, mégis meghalt nem sokkal a szülés után. A pár nemrég költözött haza Németországból, ahol az első három gyerekük született.
Három kilométeres kamionsor alakult ki az M43-as autópályán a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely előtt szombat délután - közölte honlapján az Útinform.
A Mol-vezér beszélt a rezsicsökkentés újragondolásáról, a Corvinussal kapcsolatos ügyekről, és arról, hogy került fel majdnem a Mol is egy olyan listára, amilyenről most a kormány le akarja szedetni az OTP-t.
Még mindig kómában van az 18 éves farkaslyuki férfi, aki a hét elején lett rosszul, miután egy héten keresztül csak energiaitalt fogyasztott. Összesen 24 dobozzal ivott meg, rosszul lett, kórházba vitték, majd kómába esett. Elképzelhető, hogy koffeinmérgezést kapott - hangzott el az ATV Híradó riportjában.
A magyar gazdaság rosszabbul áll, mint bármelyik más európai országé, ez pedig nagyrészt Orbán Viktor választások előtti pénzosztásának tudható be – írja a Neue Zürcher Zeitung.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vágó Bernadett musicalszínész sok éven keresztül játszhatta a Budapesti Operettszínházban Sisi szerepét. Talán ezért is áll szívéhez oly közel az egykor Erzsébet királyné rezidenciájaként szolgáló Gödöllői Királyi Kastély. Hazánk legnagyobb barokk palotájának titkos folyosóját a Vár a Kárpát-medence nézőinek is megmutatta.
Az ukrajnai invázió több mint ötszáz nappal ezelőtti megindítása óta Európa háborús pszichózisba süllyedt, és a közös külpolitika leszűkült erre az egyetlen témára – mondta Szijjártó.
Az Európai Unió működését ma meghatározó ideológiai viták hátterében az áll, hogy a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután Esztergomban.
A tanév első két hetében tízen kíséreltek meg öngyilkosságot. Most több mint ezer diák megkérdezése alapján kiderült, hogy több mint az ötödük szexuális abúzus áldozata.
Az egyik nagymama otthagyta munkahelyét, hogy felügyeljen a gyerekekre, a legkisebbet a szomszédok viszik majd óvodába, hogy az apa tovább dolgozhasson.
Az Európai Unió működését ma meghatározó ideológiai viták hátterében az áll, hogy a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután Esztergomban.
A leendő európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az Európai Bizottságnak, a nettó befizető államoknak és a hazai ellenzéknek áll érdekében a konfliktus.
A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő; a közlekedőknek a hétvégén és a következő napokban is telítettebb sávokra kell számítaniuk, főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
A magyar kormánynak nem érdeke konfliktus fenntartása az Európai Unióval, abból csak az EU-s intézmények profitálnak – mondta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szombaton Esztergomban.