2023. július 26. szerda

júl. 26
16:00
Hamarosan bejelentéseket tesz a kormány (Infostart)
A héten is ülésezett a kormány és az előzetes hírek szerint fontos kérdésekben döntéseket is hozott. A döntések részleteit csütörtökön délben Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár ismerteti majd a Kormányinfó sajtótájékoztatón.
júl. 26
16:00
Simicskó István: A fiatalok haza iránti szeretetét erősítik a honvédelmi táborok (hirado.hu)
A fiatalok haza iránti szeretetét, kötődését erősítik a honvédelmi táborok – hangoztatta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán a szolnok-szandaszőlősi sportrepülőtéren, a szervezet által rendezett ejtőernyős táborban.
júl. 26
16:06
Borzasztóan teljesítettek a magyar diákok szövegértésből (ATV)
A friss kompetenciamérésből kiderül, hogy a magyar diákok eredményei az eddigiekhez képest is romlottak: a szövegértési képességük egyenesen rettenetes, sokan valószínűleg csak betanított munkára lesznek alkalmasak felnőtt korukban – írja a Hvg.
júl. 26
16:06
Komoly a baj: mélyponton a magyar diákok szövegértési kompetenciái (SzMo)
A magyar diákok harmada annyira gyenge, hogy nehéz elképzelni, hogy betanított munkán kívül bármi másra alkalmasak legyenek.
júl. 26
16:12
Az újbudai rendőrgyilkost élete végéig kényszergyógykezelésen tarthatják (ATV)
Az újbudai rendőrgyilkoson kívül 213 személyt tart nyilván az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI), akik kényszergyógykezelést kapnak – írja az Index.
júl. 26
16:24
Rejtélyes hangrobbanás rázta meg Salgótarjánt, még Szlovákiában is észlelték (hirado.hu)
Sokan nem tudták mi történt, mikor darabjaira robbant a világűrből érkező méretes meteor - írja az Időkép.
júl. 26
16:24
A fiatalok haza iránti szeretetét erősítik a honvédelmi táborok (Demokrata)
„Szülőföldünk csak egy van, ezt megvédeni minden bajtól szép és nemes kötelesség.”
júl. 26
16:27
Intim módon közeledett egy bódult férfihez a fiolás ember a Balatonnál – Furcsa idegen kábíthatta el a parti kocsma vendégeit (Blikk)
Egyre furcsább dolgok derülnek ki arról a kocsmai buliról, ahol hárman lettek rosszul különös körülmények között péntek éjjel Balatonalmádiban. Az intézmény tulajdonosa szerint lehetséges, hogy valaki partidrogot csempészett a vendégek italába. Történt már hasonló szerte az országban, itt azonban nem fiatal lányok voltak az áldozatok, hanem férfi v
júl. 26
16:36
Vitézy Dávid kiakadt: egyetlen lerobbant mozdony miatt összeomlott fél Kelet-Magyarország közlekedése (SzMo)
A közlekedési szakember, volt államtitkár utazási kálváriája a teljes rendszer működésképtelenségének tökéletes illusztrációja.
júl. 26
16:45
Legyőzték a polgármestert: nem lesz vízi élménypark Balatonvilágoson (Blikk)
A balatonvilágosi képviselő-testület visszavonta annak a balatonvilágosi vízi élményparkot létesíteni akaró cégnek kiadott engedélyeit, ami komoly konfliktusokat gerjesztett a helyi nyaralótulajdonosok körében az utóbbi időben.
júl. 26
16:47
Tragédia Tarnaörsön: segíteni akart a tetőjavításban, de lezuhant és meghalt az 52 éves férfi (Blikk)
Az 52 éves férfi egy mezőgazdasági épület tetejét akarta megjavítani, amikor beszakadt alatta a tető és hat méter magasból a földre zuhant.
júl. 26
16:54
Az újbudai rendőrgyilkost élete végéig kényszergyógykezelésen tarthatják (ATV)
Az újbudai rendőrgyilkoson kívül 213 személyt tart nyilván az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI), akik kényszergyógykezelést kapnak – írja az Index.
júl. 26
16:54
Ide menekítik a pénzüket az élelmes magyarok a megsarcolt betétek helyett: tényleg brutál jó ajánlat? (Pénzcentrum)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 2023. július 26-án új konstrukciójú Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) hirdet meg a lakosság részére. A 2033/I sorozatú, 2033-as lejáratú PMÁP, évi 14,75% induló kamatozású, amelynek éves kamatprémiuma 0,25%. A 2033/I PMÁP-sorozatot a lakosság 2023. augusztus 1-től vásárolhatja meg online vagy személyesen.
júl. 26
17:06
Újabb gondok Márki-Zay Péter körül (ATV)
Hónapokon át törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottsága, ezért csaknem negyven előterjesztést újra kellett tárgyalni.
júl. 26
17:06
Orbán Viktor: Három év alatt két meteorral is összeütköztünk (BorsOnline)
Ekkor fogunk tudni visszakapaszkodni a letérített pályáról.
júl. 26
17:06
Siralmas a magyar diákok szövegértése, derült ki a legújabb kompetenciamérésből (Telex)
2008 óta egyetlen vizsgált évfolyamon sem volt annyira gyenge eredmény, mint 2022-ben.
júl. 26
17:21
Orbán Viktor megismételt egy kormányzati ígéretet (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök az inflációnak üzent hadat ismételten.
júl. 26
17:24
Kormányzati szinergiák: Az Index vezérigazgatója is bekerült a Libri igazgatóságába (Telex)
A testületbe bekerült A blokád forgatókönyvírója, a felügyelőbizottságba pedig a Magyar Krónika főszerkesztője.
júl. 26
17:30
Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a termelők, gyakorlatilag nincs kereslet (ATV)
Visszaesett a fogyasztás, ebben Éder Tamás és Máhr András is egyetértett az ATV Start című műsorában. A szakemberek beszéltek a július 1-jétől életbe lépett EPR-rendeletről is, Éder Tamás szerint monopolhelyzet jött létre, ami meg fog jelenni az élelmiszerek árában.
júl. 26
17:39
Nem vállalja a Magyar Honvédség: elmarad az augusztus 20-i légiparádé Szolnokon (Blikk)
"Elmarad az augusztus 20-i légiparádé" - közölte Szolnok polgármestere a közösségi oldalán.
júl. 26
17:45
Magyar szakértő: több ország is nyitottabb lesz az ufóakták kivizsgálására (Blikk)
Miskolci László ufókutató nyilatkozott a Blikknek.
júl. 26
17:54
Új védelmi rendszer bevezetését tervezi a kormány, hogy megvédje a lakosságot (ATV)
Lantos Csaba a 32. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén hosszabb interjút adott az Indexnek, amelynek keretein belül az orosz energiafüggőségről, Paks II.-ről és a fenntartható energiáról is beszélt.
júl. 26
18:06
Új védelmi rendszer bevezetését tervezi a kormány, hogy megvédje a lakosságot (ATV)
Lantos Csaba a 32. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén hosszabb interjút adott az Indexnek, amelynek keretein belül az orosz energiafüggőségről, Paks II.-ről és a fenntartható energiáról is beszélt.
júl. 26
18:08
Tragédia Szombathelyen: kiugrott egy fiatal férfi az ablakon (ATV)
Életét vesztette egy 33 férfi Szombathelyen, miután kiugrott egy 9. emeleti ablakból – írja a 24.hu.
júl. 26
18:18
Orbán Viktor vázolta, mi jön most, hogy túl vagyunk a nehezén (Infostart)
A kormányfő a következő időszakról írt a Facebookon. Habár a háború elhúzódni látszik, a jövő évvel kapcsolatban jó hírekkel érkezett.
júl. 26
18:24
Ide kerültek az összetört F1-trófea darabjai (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, az idei Magyar Nagydíjat a holland Max Verstappen nyerte meg, azonban a Herendi porcelánból készült trófeáját több darabban tudja hazavinni, mivel a második helyezett Lando Norris ugyanis nemes egyszerűséggel összetörte.
júl. 26
18:24
Nem lesz idén légiparádé augusztus 20-án Szolnokon (Telex)
A honvédség szolgálati leterheltségre hivatkozva lépett vissza.
júl. 26
18:30
Borzasztóan teljesítettek a magyar diákok szövegértésből (ATV)
A friss kompetenciamérésből kiderül, hogy a magyar diákok eredményei az eddigiekhez képest is romlottak: a szövegértési képességük egyenesen rettenetes, sokan valószínűleg csak betanított munkára lesznek alkalmasak felnőtt korukban – írja a Hvg.
júl. 26
18:45
Így állították talpra a győri állatkert 5 tonnás elefántját, Pembét (Blikk)
Látott már ilyet? Egyik pillanatról a másikra összecsuklott a győri Xantus János Állatkert kedves óriása, Pembe, az elefánt. Az 5 tonnás ormányos talpra állítása nem kevés munkát és erőfeszítést igényelt, de az állat szerencsére ép bőrrel megúszta a történteket.
júl. 26
19:03
Omega-rajongó vette meg Kóbor János imádott hajóját (Blikk)
Távolban egy fehér vitorla. S ha esetleg ismerős lesz a hajó valakinek ott, a hullámzó Balaton közepén, az nem véletlen. Kóbor János imádott vitorlása immár új gazdát szolgál.
júl. 26
19:15
Így él most a Legyen ön is milliomos! egyetlen győztese, Cserey Gábor: elárulta, mi lett a főnyereménnyel (Blikk)
Cserey Gábor közel húsz éve vitte el a fődíjat a Legyen Ön is milliomos! műsorában: most kiderült, mire költötte a sokmilliós nyereményt.
júl. 26
19:24
Nem emelne a főváros a lakosság vízdíján (ATV)
Nem emelné a Fővárosi Önkormányzat a lakossági vízdíjat, csak azt szeretné elérni, hogy a gazdasági szereplők piaci áron kapják a vizet – erről Tüttő Kata beszélt híradónknak. A főpolgármester-helyettes szerint fenntarthatatlan, hogy a bevételek duplájába kerül a víz előállítása Budapestnek. A főváros működési hitelszámlálója egyébként már 8 milliá
júl. 26
19:36
A 40 év alattiak többsége Magyarországban és saját lakásban gondolkodik (Infostart)
A magyar fiatalok nagyobb része 2050-re saját lakást, házasságot, gyermekeket és magyarországi életet lát maga előtt - derül ki az Ifjúságkutató Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet tavaly év végén és ez év elején 1000 ember személyes megkérdezésével készítettek.
júl. 26
19:36
Két testőr is átúszta a Balatont Novák Katalinnal (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 26
19:54
Tisztelet a bátraknak: a Mávinform hősies küzdelme a totális összeomlás közepén (444.hu)
Jó ötletnek tűnt tapasztalatokat leszűrni egyhétnyi MÁV-os bejelentésből, de végül sokkal okosabbak nem lettünk. Erkölcsi győztest legalább sikerült találni.
júl. 26
20:12
Spohn Márton: a MÁV a saját szabályai mellett az uniós jogokat is megsértette (Infostart)
Több polgármester, köztük fideszes város- és településvezetők fordultak Lázár János építési és közekedési miniszterhez, hogy vonja vissza a vasúti mellékvonalak bezárásáról hozott döntését.
júl. 26
20:15
Hodász András-ügy: „A magyar egyházi vezetők már nem tehetnek úgy, mintha szexuális kérdések nem léteznének az egyházon belül” (Blikk)
Kamarás István egyházszociológus szerint kirekesztés helyett empátiával kellett volna Hodász András volt katolikus pap esetére reagálniuk a katolikus vezetőknek.
júl. 26
20:21
Döbbenet: félmeztelenül egykerekezett a Nagykörúton egy motoros, videó is készült róla (Blikk)
A motorost még az sem zavarta, hogy egy rendőrautó is elsuhant mellette.
júl. 26
20:24
Reagált a Booking.com a cég körül kibontakozó botrányra (ATV)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, nem érkeztek meg az összegek a Booking.com oldalt használó magyar szállásadók zsebébe egy fizetés hiba miatt. A cég most reagált a történtekre – írja az Index.
júl. 26
20:30
Itt vannak az idei felvételi ponthatárok: az ELTE pszichológia szakára 455 pont kellett (Telex)
Idén 126 ezer diák adta le a jelentkezését valamelyik magyar főiskola vagy egyetem képzésére, a legnépszerűbb szak a gazdálkodási és menedzsment volt. A BME népszerű mérnökinformatikus képzésére idén 390 helyett 399 pont kellett, a Corvinuson az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra 480 pontra volt szükség a bejutáshoz.
júl. 26
20:36
Kihirdették a felvételi ponthatárokat (ATV)
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
júl. 26
20:39
Megkérdeztük a Blikk olvasóit: ezekkel a hírességekkel cserélnének életet a magyarok (Blikk)
Megkérdeztük a Blikk olvasóit, melyik híresség bőrébe bújnának, ha lehetne.
júl. 26
20:48
Nyilvánosságra hozták a 2023. évi felsőoktatási ponthatárokat (Demokrata)
Az országban számos helyszínen szerveztek eredményváró rendezvényt.
júl. 26
21:00
NKE: Nagyot nőtt a felvett hallgatók száma (Demokrata)
Csaknem 2300 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az új tanévben.
júl. 26
21:24
Magasra kerültek a 2023-as felsőoktatási ponthatárok (Infostart)
Ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre.
júl. 26
21:54
Idén is az Elte a legnépszerűbb egyetem, megugrik a Szegedre járók száma – kihirdették a felvételi ponthatárokat (SzMo)
A fiatalok a Budapest Parkban zajló Pont ott partin is értesülhettek arról, hol töltik a következő éveiket.
júl. 26
22:06
Elmarad a szolnoki légiparádé augusztus 20-án a honvédség leterheltsége miatt (ATV)
Szolnok polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy elmarad az augusztus 20-i légiparádé – írta meg a 24.hu.
júl. 26
22:24
A papagájok kapták a fővárosi állatkertre hagyott 120 milliós örökséget (Infostart)
A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb összegű magánszemélytől érkező öröklési hagyatékaként egy több, mint 120 millió forintos adományt kapott a Fővárosi Állat-és Növénykert Állatkerti Alapítványa.
júl. 26
22:24
Megegyeznek a nagykövetek a szankciós nevekről? - Orbán Viktor pillangó hasonlattal írta le vétópolitikáját (ATV)
A kormány újabb nevet venne le az EU-s szankciós listáról - írta a Politico. Orbán Viktor Tusnádon azt mondta: „óvatosan kell Brüsszelben haladni, és a vétóval is csínján kell bánni. Nem szabad nyakra-főre alkalmazni, de vannak ügyek, ahol nincs mese, akkor elő kell állni a farbával”.

Keresés