Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet eddigi főigazgatója, Szentiványi Mátyás azt írta búcsúlevelében, a belügyminiszter vonta vissza megbízatását.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.
Teljesen megvan kötve a MÁV keze, mivel nincs elég forrás arra, hogy több modern, klímával felszerelt vonatot beszerezzenek, ezért alternatív módszerekkel próbálnak operálni.
Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A hatóság elnöke azt hangoztatta, hogy az integritásjelentésben megfogalmazott több mint 50 javaslat hozzájárul egy új gazdasági kultúra létrehozásához, valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához.
Hivatalosan is megindult az idei fesztivál szezon, miután tegnap megnyitotta a kapuit a Balaton Sound. A fesztivál az eddigi években is arról volt híres, hogy nem azért mennek oda az emberek, hogy olcsón berúgjanak, most viszont a tavalyi árakhoz mérten is jelentősen megdrágultak a fesztivál árai.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne. A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás
Szinte mindenhol falakba ütköztünk: az önkormányzat nem tartja illetékesnek magát, a kormányhivatal mélyen hallgat, a tulajdonosok nem akarnak nyilatkozni, miközben a kapunyílás kétharmadát beépítették. Az ügyben eljárás indult. Az épület bérlője a Schmidt Mária érdekeltségében álló BIF Nyrt.
Érdekes körlevelet kaptak tegnap a háziorvosok Takács Péter egészségügyi államtitkártól. A cukorbetegek régóta húzódó gyógyszer- és inzulinmizériájának újabb fejezete.
Júliustól fennakadások lehetnek a lakosság inzulinellátásában - derült ki egy levélből, melyet az egészségügyi államtitkár küldött a magyar háziorvosoknak. Dr. Takács Péter leveléből kiolvasható, hogy a készítmények felírása előtt az orvosoknak célszerű lesz érdeklődniük a közeli gyógyszertáraktól, milyen gyógyszer elérhető, hogy a betegek ki tudjá
A Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere friss interjút adott, amelyben úgy fogalmazott, hogy "Varga Juditnak soha nem volt meg a tárcához szükséges mentalitása".
A magyar miniszterelnök az EU-csúcs előtt közzétett videójában azt mondja, Brüsszel újabb tagállami hozzájárulásokat követel Ukrajna támogatására, a felvett hitelek kamataira, a migráció támogatására és a hivatalnokok fizetésemelésére.
Mielőtt még elkezdődött volna a miniszterelnöki csúcstalálkozó, Orbán Viktor videóüzenetben kérdezi Brüsszelt: hol a pénz? Két fontos kérdés szeretne feltenni az Európai Tanács ülésén.
Szörnyű, szinte kilátástalan helyzetben éli mindennapjait egy köztiszteletben álló miskolci tanárnő, akinek a gyógyíthatatlan beteg gyermekével együtt került veszélybe a lakhatása.