Harmincnégy embert állítottak elő egy 10 milliárd forintos pénzmosási ügy miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.
A főigazgató-helyettes szerint a nyilvántartott 39 ezer orvos elég lenne a jelenlegi közellátás fenntartásához, de nem mindenki teljes munkaidőben vesz részt a közellátásban.
Főként az ország északi, északkeleti részén várhatóak zivatarok, amiket jégeső és viharos szél kísérhet az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.
Az indoklás szerint bár az orvos-igazgató, a főigazgató-helyettes és az ápolási igazgató is „nagyszerű szakmai munkát végzett”, nem szóltak időben a kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak.
Példamutató a Mathias Corvinus Collegium társadalmi felelősségvállalása, hiszen anyagi támogatása tette lehetővé az állandó mentős jelenlétet a térségben.
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van - hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
Egy rendelettel dobott mentőövet a kormány. Így júliustól egytől csak azoknak lesz kötelező az adatszolgáltatás, akiknek a tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.
Az a kérdés rendeződni látszik, hogy a védőnői szolgálatok működési költségei is a kórházakhoz kerülnek. Még nem látni viszont, hogyan alakul át a létszám azután, hogy bár fizetésemelést kaphatnak a védőnők, egyéb juttatásaik, például a szolgálati lakás, elveszhetnek.
Friss interjút készített a Kossuth-díjas színművésszel a Meglepetés magazin és elmesélte, min ment keresztül és hogyan érzi most magát a súlyos betegsége után.
Bár a magyarok 61 százaléka úgy véli, jobban tud spórolni és ügyesebben be tudja osztani a pénzt, mint egy évvel korábban, honfitársaink háromnegyedének mégis hiányos a családi kasszája. Tudatosan készülnek az idei vakációra is: tízből négyen kifejezetten spórolnak erre a célra, az utazást tervezők harmada több mint fél éve gyűjt. A magyar családok
A miniszterelnök kedden tárgyalást folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a horvát, a belga, a luxemburgi, a szlovák és a svéd miniszterelnökkel.
A hazai börtönökben, mindenki dolgozik vagy tanul, akinek a büntetési fokozata megengedi, de senki sem tétlen - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Solton, az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó tésztaüzem sajtónyilvános bejárásán.
A júliusban kezdődő uniós elnökségi trió - Spanyolország, Belgium és Magyarország - programjának fontos eleme lesz a migrációs kihívások kezelése, az emberkereskedelem elleni fellépés, a biztonságpolitika, a demográfiai kérdések, valamint az antiszemitizmus elleni fellépés megerősítése - nyilatkozta a magyar igazságügyi miniszter kedden Luxembourgb
Az otthonokba olyan lakó költözhet be, akinek az állapota nem igényel folyamatos ápolást, tud közösségben élni, emellett fizetnie kell a lakhatásért és az élelmezésért – ismertette az ügyvezető.