Törvényben tiltaná meg a Fidesz az önkormányzatoknak a termőföld megadóztatását. A javaslat parlamenti vitájában az ellenzék is támogatta az indítványt, ugyanakkor emlékeztettek rá, hogy ilyen közterhet fideszes településeken is kivetettek a gazdákra.
Magyarország kormányának célja az, hogy az ország 2030-ra váljék az Európai Unió (EU) öt legélhetőbb országának egyikévé, egyben egy olyan országgá, ahol nincs különbség a városi és a vidéki létforma között - jelentette ki a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken Füzéren.
Sávzárás lesz a Liszt Ferenc repülőtérre vezető úton, mert az M4 autóút Vecsés-Üllő elkerülő szakaszán újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek június 19-én - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
Pintér Sándor nincs ott a parlamentben a státusztörvény vitáján. Maruzsa Zoltán az expozéjában azt mondta: a pedagógusképzés népszerű, lesz utánpótlás. A Fidesz és a KDNP “első lépésben” heti 24 órában fixálná a kötelező óraszámot, erre a módosításra kérik a kormányt.
A tihanyi alapítólevél, amelyben I. András király 1055-ben összeíratta a monostor birtokát, az egyik legfontosabb magyar nyelvű szórványemlék, amelyben a lejegyzett magyar szavak latin nyelvű szövegbe ágyazódnak be.
A Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront hirdetett közös demonstrációt a rendkívüli ülés napjára, a téren gyülekező tüntetők kivetítőn nézik a parlamentben zajló vitát.
A kormány szerint Brüsszel a hatalmával visszaélve döntött az illegális bevándorlók szétosztásának új mechanizmusáról. A téma napirend előtt került elő az Országgyűlés rendkívüli ülésén.
Két hét múlva, június 30-án rendezik a Magyarok Világszépe 2023-as döntőjét. Lapunk olvasói is voksolhatnak a szépségekre, akik közül a legtöbb szavazatot kapó hölgy a fináléban átveheti majd a Blikk különdíját.
Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Schmidt Ádám és Németh Balázs, Schiffer András, Resperger István, Rétvári Bence, Banai Péter Benő és Vukovich Gabriella.
Orbán Viktor szerint nem mindegy, hogy háborús időkben hol tartják a megtakarításaikat az emberek, a miniszterelnök szerint a legjobb ilyenkor, ha államkötvényben vagy kincstárjegyben tartják, és aki így tesz, azt jutalmazni is fogják. Az MNB egykori elnöke a miniszterelnök kijelentésére úgy reagált, hogy a magyar állampapírok valóban biztonságosak
Keddtől változik egyes közösségi közlekedési járatok útvonala a belvárosi Erzsébet tér környékén útfelújítás miatt - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben.