2023. május 6. szombat

máj. 6
14:06
Akciózni tehát kell (Demokrata)
Több európai országban működik már hasonló rendszer, a francia példa azt mutatja, hogy akár öt százalékkal is csökkenthető így az infláció.
máj. 6
14:36
Itt a csapás, Schobert Norbert most nagy bajban van (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal 40 millió forintra bírságolta a céget – közölte a GVH az MTI-vel szombaton.
máj. 6
14:45
Káosz az M1-es autópályán: 15 kilométeres a torlódás, sokáig a leállósávon haladt a forgalom (Blikk)
Ha teheti, ma kerülje el az M1-es autópályát!
máj. 6
14:48
Hatalmas káosz uralkodik az M1-esen, már 15 kilométeres a kocsisor Győr térségében (ATV)
Torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Győr térségében.
máj. 6
14:48
PDSZ: Valótlanul állítja Rétvári Bence, hogy a pedagógusbérek emelésének feltétele az uniós támogatás (Telex)
Közleményben reagáltak a pedagógusok az államtitkár Magyar Nemzetben közölt állításaira.
máj. 6
14:57
A szakszervezetek szerint a pedagógusok béremelés nem függhet az uniós pénzektől (Infostart)
Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) cáfolta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának állításait.
máj. 6
15:06
Ezt a képet még biztosan nem látta III. Károly koronázásáról, mert Novák Katalin készítette (ATV)
A magyar államfő és férje képviselte hazánkat III. Károly király és Kamilla királyné szombati koronázásán a Westminster apátságban.
máj. 6
15:24
Egészen hihetetlen, de Novák Katalin és III. Károly király rokonok (ATV)
Ezt eddig senki sem tudta a magyar köztársasági elnökről.
máj. 6
15:24
Hornung Ágnes: A gyermeknevelés a legcsodálatosabb dolog (Demokrata)
Ez a legcsodálatosabb dolog, a legboldogabb pillanatokat élik át a szülők.
máj. 6
15:36
Ötven éves Tücsök, a Fővárosi Állatkert veterán vízilova (ATV)
A maga 50 évével Tücsök, a víziló a legidősebb emlősállat a Fővárosi Állatkertben. Tücsök nemcsak a hazai állatkertekben élő vízilovak közül a legidősebb, hanem világviszonylatban is a legkorosabbak közé tartozik. Tücsköt vélhetően szinte minden magyar ember, legalább egyszer látta már életében, de azt kevesen tudják, hogy nem sok víziló éli meg ez
máj. 6
15:36
40 millió forintra büntette a Norbi Updatet a versenyhivatal (SzMo)
A hivatal szerint a megtévesztő videókkal célzott fogyasztói kör részben sérülékeny, mivel az állítások betegeket és túlsúllyal küzdőket is céloznak.
máj. 6
16:00
A sajtónyilvánosság miatt végül máshol rendezik meg a budapesti náci óriásfesztivált (444.hu)
Az esemény házigazdája visszalépett.
máj. 6
16:12
Egy időre a gázoló jármű, aztán két másik autó is megállt az M0-son elütött 92 éves férfi miatt (Telex)
Az áldozat családját képviselő ügyvéd a Telexnek cáfolta a horrorisztikus híreket, amelyek szerint 40 autó hajtott volna át a holttesten. A rendőrök forró nyomon vannak, az elkövető segítségnyújtás elmulasztása miatt akár három évet is kaphat.
máj. 6
16:36
Orbán Viktor különleges üzenetet küldött III. Károly királynak (ATV)
A miniszterelnök a közösségi oldalán üzent az Egyesült Királyság uralkodójának.
máj. 6
16:36
Felsővezeték-szakadás miatt Szeged felé pótlóbuszozni kell, másfél órával hosszabb az út (Telex)
Várhatóan Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszok fognak közlekedni.
máj. 6
16:48
Figyelmeztetést adott ki a MÁV, késnek a vonatok a szegedi szakaszon (ATV)
Egy meghibásodott felsővezeték okozza a problémát.
máj. 6
16:54
Visszakozott a neonáci rendezvény helyszínének a tulajdonosa, a szervezők szerint rendőrségi nyomásra (SzMo)
Ma lett volna az európai szélsőjobboldali csoportok fedett találkozója Budapesten, de új helyszínt kell keresniük.
máj. 6
16:57
Bejött a nagy újdonság: rengeteg vármegye- és országbérletet adtak el (Menedzsment Fórum)
Nagyon rákaptak a magyarok a május elseje óta létező bérlettípusra.
máj. 6
17:06
Orbán Viktor idei születésnapján is tartanak szentmisét a magyar miniszterelnökért (SzMo)
A szervezők felhívásukban kiemelték, idén 60 éves lesz a kormányfő, így kerek évfordulót ünnepelhetnek majd a templomban.
máj. 6
17:24
"Háromig számolok, ha addig nem adsz 5000 forintot, megszurkállak!" - Kiraboltak egy szegedi fiatalt a belvárosban (ATV)
A szegedi rendőrök néhány óra alatt fogták el a fiatal rablót.
máj. 6
17:36
Rendkívüli Kormányinfóra készül az Orbán-kormány, mutatjuk a részleteket (ATV)
Kiderült, ezúttal nem az újságírók fogják feltenni a kérdéseket.
máj. 6
17:54
Visszalépett a helyszín tulajdonosa, mégsem rendezik meg a budapesti neonácik titkos sporteseményét (ATV)
Az esemény házigazdája a kiszivárgott hírek és a rendőrségi nyomás hatására gondolta meg magát.
máj. 6
18:12
Porördög riogatta az embereket Ecseren – a semmiből jött, majd egyszer csak felszívódott (SzMo)
Boszorkánytölcsérként is ismerik a természeti jelenséget, amely erős felmelegedés hatására örvénylő légmozgásként alakul ki.
máj. 6
18:12
„Az első küzdelmek elkezdődtek” – írták a titkos neonáci találkozó szervezői (Telex)
Kiderült, hogy a Budapesttől 80 km-re lévő Csókakőn tartják a European Fight Night nevű találkozót. Az első fotó is megjelent az eseményről.
máj. 6
18:48
Visszalépett a helyszín tulajdonosa, új helyen rendezik meg a budapesti neonácik titkos sporteseményét (ATV)
Az esemény házigazdája a kiszivárgott hírek és a rendőrségi nyomás hatására gondolta meg magát.
máj. 6
18:48
Kivégezték a terrorizmussal vádolt iráni-svéd kettős állampolgárt Iránban (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 6
19:18
Egyre rosszabbul van Lagzi Lajcsi, a testvére tartja benne a lelket (ATV)
Galambos István friss információkat árult el a testvére jelenlegi állapotáról.
máj. 6
19:24
Most érkezett! Rendkívüli kormányinfó jön hamarosan: mire készülnek így szombaton? (Pénzcentrum)
Rendhagyó kormányinfóra készül a kabinet, méghozzá egy gyermeknapi különkiadásra. A gyerekek kérdéseket küldhetnek a kormánytagoknak.
máj. 6
19:45
Rossz hír: újabb üzemanyaghiánytól félnek a magyar autósok (Blikk)
Szomorú eredmény derült ki egy friss felmérésből: a tavaly decemberihez hasonló üzemanyaghiányra számíthatnak a magyar autósok.
máj. 6
19:48
Bezuhant a belföldi turizmus, a külföldi, tengerparti nyaralás is simán olcsóbb lehet a Balatonnál (SzMo)
A Szállodaszövetség a fizetések vásárlóértékének csökkenésével magyarázza a visszaesést.
máj. 6
19:54
Hálaadó misével készülnek Orbán Viktor 60. születésnapjára (Telex)
A misét tartó Osztie Zoltán plébános korábban azt mondta, Orbán Viktor „Isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát”.
máj. 6
20:12
Csókakőn tartják a neonáci küzdősport-gálát (444.hu)
Az első képek is megjelentek az eseményről, a szervezők szerint zajlanak a küzdelmek.
máj. 6
20:18
"Uralkodjon sokáig!" - Novák Katalin különleges üzenetet küldött III. Károlynak (ATV)
Twitter-üzenetben köszöntötte trónra lépése alkalmából III. Károly királyt Novák Katalin köztársasági elnök.
máj. 6
20:21
Alapos ellenőrzésnek vetik alá a háziorvosokat (Blikk)
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő háziorvosi szolgálatokat ellenőrzött. Mint kiderült, több rendelő nem felelt meg a szakmai követelményeknek, ezért a közeljövőben átfogó vizsgálatok várhatók országszerte.
máj. 6
20:42
Lappangó népbetegség terjed ismét Magyarországon: erre feltétlen ügyelj, ha el akarod kerülni! (Pénzcentrum)
Jelentősen javult a súlyos, áttétes bőrrákos betegek túlélési esélye az elmúlt tíz évben. A Semmelweis Egyetem szerint az áttörés az új kezelési lehetőségeknek, például az immunterápiának köszönhető, de továbbra is nagy szerepe van a megelőzésnek. A melanómás esetek száma 15 év alatt megduplázódott Magyarországon.
máj. 6
20:48
Szentkirályi Alexandra: Ismét lesz gyereknapi Kormányinfó Plusz (Demokrata)
Videó! Gyermeknap alkalmából ismét a gyerekek kérdéseire válaszolnak a Kormányinfó Pluszban.
máj. 6
21:12
Szalóki Ági: Tök oké, hogy néhány kordonbontót lefújtak könnygázzal a sorszámot viselő rendőrök (444.hu)
„Az arányérzékem azt súgja, hogy az ellenzékiek mostani jajongása kissé túltolt” - írja kommentben az előadóművész, aki a 2006-os helyzettel hasonlítja össze a Karmelitánál történteket.
máj. 6
21:36
Magyarország megérdemli, hogy ütőképes hadserege legyen (Demokrata)
A Honvéd Vezérkar új főnöke az első állománygyűlésén mondott beszédet.
máj. 6
21:39
Szentkirályi Alexandra bejelentette: rendhagyó kormányinfót tartanak (Blikk)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő rendhagyó kormányinfót jelentett be a közösségi oldalán.
máj. 6
21:57
Hangyasavat itattak egy egyéves gyerekkel Baktalórántházán: a nagypapa műanyag flakonjában volt a maró folyadék (Blikk)
Elképesztő dolog történt Baktalórántházán: egy egyéves kisfiúval az édesanyja itatott meg hangyasavat véletlenül. Kiderült, hogy a maró folyadékot a nagypapa vitte be a házba egy műanyag flakonban, de a gyermek édesanyja azt hitte, hogy csak víz van benne.

Keresés