2023. május 3. szerda

máj. 3
13:18
Budapesti Fidesz: A kormány azzal a feltétellel adta a pénzt a hídra, hogy 18 hónapnál tovább nem korlátozzák a járműfogalmat (hirado.hu)
A Lánchíd hatmilliárdos kormányzati támogatásának feltétele mindvégig az volt, hogy a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot – hangsúlyozták.
máj. 3
13:18
Itt az MBH Bank: megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója (ATV)
Sikeresen megtörtént az átállás, újraindultak a fióki és elektronikus szolgáltatások.
máj. 3
13:21
Romantikus rongálót fogtak a szegedi rendőrök (Blikk)
Egy budapesti férfi terepjárójával felhajtott a szegedi Fogadalmi templom kapuja elé, ezzel megrongálva annak lépcsőjét.
máj. 3
13:36
Lebukott a számlagyáros banda: milliós károkat okoztak az államnak (Pénzcentrum)
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító két férfi 2013 júniusától egy strómanok vezette cégből álló számlagyárat működtetett, amely jutalék fejében rendsz
máj. 3
13:36
Ferenc pápa látogatása rengeteg turistát vonzott a fővárosba (HírTV)
Budapest lett a legfelkapottabb úti cél a hosszú hétvégén. Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő szerint országimázs szempontjából is jelentős volt hazánk számára a pápalátogatás, ugyanis rengeteg tv néző ismerte meg világszerte hazánk turisztikai látványosságait.
máj. 3
13:36
Orbán bármitől megvédi a gyerekeket, de százezer lájkért simán kiárusítja az unokáit (Telex)
Annyira békepártiak vagyunk, hogy hadműveletből van a kolbász meg a sonka is, de a család az család, csak nem úgy. A gyermekvédelmi könnygáz eloszlik, mintha nem is lett volna. Bónusz: egy párt, aminek a teljes tagsága toplistás a lájkbajnokságban!
máj. 3
13:42
Jegyző volt a bűnöző polgármester mellett, maga is törvényt sértett, most állást kapott a belügynél (Telex)
Méhkeréken mindenki felfelé bukik!
máj. 3
13:48
Vita a Lánchídról: csak elméleti síkon terelik az emberek a tömegközlekedés felé? (ATV)
A decemberi újranyitás óta csak a buszok, a taxik és a kerékpárosok használhatják a Lánchidat, a személyautók nem. A BKK felmérése szerint a döntéssel nem csak a buszok menetideje csökkent 2019-hez képest, de a szén-dioxid kibocsátás és a hidakon tapasztalt dugók is. A szervezet ezért a jövőben sem változtatna a jelenlegi forgalmi renden. A javasla
máj. 3
13:54
Vita a Lánchídról: csak elméleti síkon terelik az embereket a tömegközlekedés felé? (ATV)
A decemberi újranyitás óta csak a buszok, a taxik és a kerékpárosok használhatják a Lánchidat, a személyautók nem. A BKK felmérése szerint a döntéssel nem csak a buszok menetideje csökkent 2019-hez képest, de a szén-dioxid kibocsátás és a hidakon tapasztalt dugók is. A szervezet ezért a jövőben sem változtatna a jelenlegi forgalmi renden. A javasla
máj. 3
13:57
Ismét emeli a béreket az egyik nagy hazai üzletlánc az ország egy bizonyos részén (Blikk)
Nagy bejelentést tett az ALDI: a népszerű hazai diszkonthálozat már készül a nyárra, ezért június 1. és augusztus 31. között 10 Balaton-környéki üzletét nagyobb forgalmi üzletté nyilvánítja. Ez azt jelenti, hogy több lesz a dolgozó, hosszabb lesz a nyitvatartás, valamint a béremelés sem marad el.
máj. 3
14:06
Az egészségiparban Magyarország a világ élvonalába tartozik (Demokrata)
Magyar fejlesztésű orvostechnikai eszközök kerülnek piacra Törökországban.
máj. 3
14:12
Elhajtottak a tolvajok az autóval Budapesten, de arra nem számítottak, hogy a hátsó ülésen az utas a meglepetésből felocsúdva előre hajol (hirado.hu)
Könnyű prédának tűnt a járó motorral hagyott Mazda az üzlet előtt, amikor azonban a tolvajok elhajtottak a lopott gépkocsival, arra nem számítottak, hogy az autó hátsó ülésén egy utas is tartózkodik.
máj. 3
14:18
Érdemes péntekig várni a tankolással, brutális árcsökkenés lesz a kutakon (ATV)
Újra jelentősen csökkennek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
máj. 3
14:18
Hátulról mentek bele Gyurcsány Ferenc autójába a Margit hídon (Telex)
Egy kék Suzuki Swift ütközött a pártelnök Škodájába.
máj. 3
14:27
Nem árt óvatosnak lenni! Újra megszaporodhatnak a varjútámadások Magyarországon (Blikk)
Június közepéig lehet számítani elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre a lakott településeken, ugyanis a fajnál április végétől akár június közepéig is eltarthat a fiókareptetés időszaka.
máj. 3
14:42
Mai napig használhatatlan a két éve leégett encsi iskola - konténerben tanulnak a diákok (ATV)
Az iskolaépület 2021 őszén égett le.
máj. 3
14:42
Törökországi tranzit nélkül nincs biztonságos energiaellátás Magyarországon (Demokrata)
Törökország megbízható és kiszámítható tranzitpartner.
máj. 3
14:45
Orbán Viktorék meglepő törvénytervezetet tettek közzé (Menedzsment Fórum)
A beruházások fenntarthatósága, a versenyképesség megőrzése érdekében kívánják szabályozni a Magyarországon foglalkoztatni szándékozott vendégmunkások státuszát egy frissen közzétett törvénytervezet szerint. A társadalmi vitára, véleményezésre még egy hét áll rendelkezésre.
máj. 3
15:06
Mezőgazdasági összeírást végez a KSH (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023. május 15. és július 15. között mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást hajt végre Agrárium 2023 néven. Az adatgyűjtés célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók szá
máj. 3
15:12
Csütörtökön kezdődik a CPAC Hungary, Orbán Viktor tartja a nyitóbeszédet (hirado.hu)
A rendezvény idei mottója: „Együtt erő vagyunk!”
máj. 3
15:18
A migráció elutasításáról fogadott el nyilatkozatot az Országgyűlés (hirado.hu)
Politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés a migráció elutasításáról és a kibocsátóországok helyben támogatásáról.
máj. 3
15:42
Az LMP és a Jobbik is megszavazta a migráció elutasításáról szóló nyilatkozatot (ATV)
Négy LMP-s és 7 jobbikos igent kapott a KDNP által kezdeményezett politikai nyilatkozat az Országgyűlés mai ülésén.
máj. 3
15:42
Május 4-től elérhetők a Gondoskodó Nemzet Program pályázati felhívásai (Demokrata)
Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai.
máj. 3
15:48
Ebbe fektetik most az élelmes magyarok a pénzüket: mit tudhatnak? (Pénzcentrum)
Még a lengyelek, a csehek és a szlovákok is bátrabban költekeznek, mint a magyarok - derült ki a Publicis Groupe második éve futó régiós felméréséből*. A kutatás az egyik leggyakrabban vásárolt fogyasztói kategóriákat köztük az édesség, az alkoholmentes ital, a gyógyszer, az állateledel és a kávé - vizsgálta, hogyan változnak az emberek fogyasztási
máj. 3
15:51
Rusvai Miklós virológus a maszkviselés eltörléséről beszélt: az is kiderült, fog-e a jövőben oltást felvenni (Blikk)
Lapunk a koronavírus egyik hazai szakértőjét kérdezte meg arról, mi is a helyzet Magyarországon a járvánnyal.
máj. 3
16:00
Fontos bejelentést tett Karácsony Gergely: ezekről a kérdésekről szavazhatnak a budapestiek (SzMo)
A főpolgármester nyilvánosságra hozta a Budapesti Lakógyűlés utolsó két kérdését. A másik két kérdés a fővárost sújtó kormányzati elvonásokról szól majd.
máj. 3
16:09
Elképesztő akció a Ryanairnél: nevetséges áron repülhetünk bizonyos városokba (Blikk)
A Ryanair meghirdette tavaszi akcióját, amellyel fillérekből utazhatunk el jó pár európai városba.
máj. 3
16:12
Potápi Árpád János: Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai (hirado.hu)
A Nemzeti újrakezdés programról Gondoskodó nemzet programra változtatták az elnevezést.
máj. 3
16:15
Csilivili oválpályát építenek Magyarországon (Infostart)
A keretmegállapodás szerint többek közt egy 4,5 kilométeres oválpályát építenek, ami új nyomvonalon épített útként jöhet létre.
máj. 3
16:18
Jourová: Nagyon jó lépés az igazságügyi reform elfogadása, de még nem a történet vége (444.hu)
A biztos szerint még túl korai arról beszélni, hogy mikor érkezhetnek Magyarországra uniós források.
máj. 3
16:24
Először bizonyosodott be! Mikroműanyagok és gyógyszermaradványok vannak a Balatonban (hirado.hu)
A vizsgálatok hétfajta polimertípust azonosítottak az 50-100 µm mérettartományban.
máj. 3
16:36
Rangos nemzetközi elismerést kapott a budapesti repülőtér (hirado.hu)
A tavalyi éves forgalom 164 százalékkal haladta meg a 2021. évit, amely a pandémia második éve volt.
máj. 3
16:39
Tornádó csapott le Szombathely környékére (Blikk)
A felvételt alaposabban szemügyre véve jól kivehető, hogy a tölcsér a talaj közelében felkavarta a port, azaz az örvény földet ért.
máj. 3
16:48
Már nem akarja röghöz kötni a pedagógusokat a kormány (444.hu)
Újabb engedmények.
máj. 3
16:48
Szigorú ellenőrzés a záhonyi határon (HírTV)
A kormány megvédte a magyar gazdákat hangsúlyozta a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra Záhonynál megnézte, hogy a NAV hogyan ellenőrzi az Ukrajnából érkező gabona szállítmányokat.
máj. 3
16:51
Amint Ferenc pápa kitette a lábát, előszedte a kormány az ellenzéket (Infostart)
Az ellenzéket bírálta a kormány egyházi államtitkára a pápalátogatás kapcsán az Országgyűlésben. "Egy ünnep mindig szép, de sajnos mindig vannak olyanok, akik el akarják rontani" - fogalmazott Soltész Miklós.
máj. 3
16:51
Egyre nagyobb a baj: veszélyes anyagokat találtak a Balatonban (Blikk)
A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy a tóban jelen vannak különféle mikroműanyagok, ráadásul gyógyszermaradványok is kötődhetnek hozzájuk - közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szerdán az MTI-vel.
máj. 3
16:53
A polgármester riadót fújt: a bocsával kóborol egy anyamedve Nógrádban (Blikk)
A szakértő azt javasolja, ne menjen senki a környékre gombászni, ha mégis, ne egyedül.
máj. 3
16:57
Egy szintre került a londoni Heathrow és a budapesti repülőtér (Blikk)
Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
máj. 3
17:00
Négycsillagos légikikötő lett a budapesti repülőtér (Demokrata)
Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
máj. 3
17:06
Megszólalt a DK: nem vesznek részt az igazságügyi törvénycsomagról szóló szavazáson (ATV)
Nem veszünk részt a “szégyenletes eljárásban született, elégtelen igazságügyi törvénycsomagról szóló szavazáson” - tudatta Arató Gergely.
máj. 3
17:12
Ferenc pápa látogatása megerősítette a hitében Szandit (hirado.hu)
A Camino – Krisztus, a jövőnk című dallal köszöntötték Ferenc pápát hazánk ismert előadóművészei, köztük a kétszeres EMeRTon-díjas énekes, Szandi.
máj. 3
17:12
Magyarország energiaellátásáról tett bejelentést Szijjártó Péter (ATV)
Törökország megbízható és kiszámítható tranzitpartner, nélküle nem lenne garantálható a biztonságos energiaellátás Magyarországon - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ankarában.
máj. 3
17:12
Visszavonulót fújt a kormány: amnesztiát kapnának a háztartási kutak, nem kell őket engedélyeztetni (SzMo)
Az történhetett, hogy mivel esély sem volt arra, hogy összeírják a kutakat az országban, így jobb híján engedélyezik az 50 méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási és mezőgazdasági öntözési célú kutakat.
máj. 3
17:14
Ismét tüntetnek a státusztörvény ellen, de eddig meglehetős érdektelenség kísérte (SzMo)
Nem sokan gyűltek össze a Bazilika előtt, olyan 500-an indulhattak el az Alkotmány utcába a menettel.
máj. 3
17:15
Újabb BKK-automatáknál maradhat hoppon (Infostart)
Harminc jegy- és bérletautomatát tett készpénzmentessé a Budapesti Közlekedési Központ.
máj. 3
17:15
Kiadták a riasztást: brutális vihar csap le az országra hamarosan! (Blikk)
Elsőfokú, citromsárga riasztás van érvényben zivatarok kialakulása miatt! A Mátrában és Kaposvár környékén már dörög és villámlik is.
máj. 3
17:24
Perceink vannak hátra: brutális vihar csap le az országra (BorsOnline)
Kiadták a riasztást is, brutális vihar közelít.
máj. 3
17:27
Megtalálták egy eltűnt miskolci nő holttestét - családi dráma sejlik fel (Infostart)
Míg keresték, jött a hír férje öngyilkosságáról.
máj. 3
17:36
Nem küldte el Moszkvának a kormány az Országgyűlés békepárti határozatát (444.hu)
És nem is tervezi.

Keresés