Ukrajnával kapcsolatban Várhelyi Olivér uniós biztos azt mondta, a konfliktus megnehezíti az országban és a szomszédos államokban élő kisebbségek helyzetét.
Interjút adott a Válasz Online-nak Böjte Csaba, akit többek között a gyermekotthonokban történt bántalmazásokról és az elnöki kegyelemben részesülő Budaházy Györgyről is kérdezték.
2023-ban először elérte a 30 fokot a maximum hőmérséklet Magyarországon, az előrejelzések szerint pedig a következő napokban sem várható jelentős lehűlés.
Több mint egy hónapja lőtték ki a Svájcból érkező, jeladóval ellátott farkast Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Nemcsak az országban, de egész Európában is hatalmas port kavart az eset.
Mémekben fogalmazzák meg a politikai üzeneteket, leegyszerűsített, sarkos üzenetek ütköznek egymással, ez polarizálódás felé viszi Európát – mondta a miniszter.
Hétfő délelőtt átadták a felújított M3-as metróvonalat. A rekonstrukció három ütemben valósult meg, utoljára a déli szakaszt újították fel. Öt és fél év után végre teljes vonalon utazhatnak a fővárosiak. Az ATV Start című műsorában Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke, valamint Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke arról is beszéltek, hogy
Többek között egy szegedi alapítvány elnökét és az alapítvány által fenntartott egyik iskola volt igazgatóját, két volt szegedi fideszes képviselőt vádolnak azzal, hogy fantomdiákokra vettek fel állami támogatást. Ők nem értik, hogy hogyan kerültek a képbe.