2023. május 18. csütörtök

máj. 18
14:09
Rétvári Bencét felháborította egy LMBT-tiniképregény (Telex)
Az államtitkár szerint a szülők nem kérnek ilyen tartalomból.
máj. 18
14:11
Rétvári Bence: Már az egészségügyi leletek egy része is megtekinthető az Egészségablakban (hirado.hu)
Az államtitkár hozzátette, az applikációt több mint 2,2 millióan töltötték már le, az e-recept funkciót pedig 211 ezren használták eddig.
máj. 18
14:21
Nagy István: A termelés biztonságát csak öntözéssel lehet fenntartani (hirado.hu)
A tavalyi rendkívüli aszály megmutatta, hogy olyan mértékű az éghajlatváltozás, ami ellen tenni kell – hangsúlyozta Nagy István.
máj. 18
14:21
Aggódó édesanya írt levelet a magyar mentőknek (ATV)
A négyéves kislányához kellett riasztania a mentőket.
máj. 18
14:27
Fidesz-közeli szervezetekhez csorogtak vissza a Samsung akkumulátorgyárának pénzei (444.hu)
A fideszes megyei önkormányzat osztja újra azokat a bevételeket, amiket Gödtől elvettek.
máj. 18
14:27
Nagy István: A termelés biztonságát csak öntözéssel lehet fenntartani (Demokrata)
A miniszter ismertette: Magyarországon most a termőterületek két százaléka öntözött.
máj. 18
14:33
Piknik közben ítélték halálra a hazai politikai elitet – Posta Imre a bíróságon: „Néhány közszereplő állhatna itt helyettem” (Blikk)
A korábban rendszeresen megrendezett összejöveteleikhez képest szokatlan környezetben, a bírósági tárgyalóteremben találkoztak újra annak a szélsőséges közösségnek a tagjai, akik az egyik piknikjükön, két éve szeptemberben többek között Orbán Viktor miniszterelnökre, Áder János államfőre, a kormány tagjaira, főbírókra, járványügyi szakértőkre és ál
máj. 18
14:33
Elhunyt a Fradi legendás csatára (hirado.hu)
A Vásárvárosok Kupája mellett három bajnoki címet is nyert a Ferencváros labdarúgójaként.
máj. 18
14:33
Büntetőeljárások indultak a Karmelita kolostornál történt rendbontások miatt (Demokrata)
Hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, rongálás gyanújával kezdeményeztek büntetőeljárásokat.
máj. 18
14:39
Orbán Viktor: Magyarország minden béketervet támogat (Demokrata)
Ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta a kormányfő.
máj. 18
14:45
Vigyázzon! Csalók élnek vissza sztárorvosok nevével: életveszélyes szerekkel verik át az embereket (Blikk)
Ismert orvosok nevével élnek vissza és hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket ismeretlenek vásárlásra és fogyasztásra buzdítva az embereket – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) csütörtökön.
máj. 18
14:51
Fiatalkorú kábítószer-kereskedőt fogtak el a zalai rendőrök (hirado.hu)
A fiatal ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.
máj. 18
14:51
Az életünkkel játszanak a csalók: súlyos figyelmeztetés jött a Nemzeti Védelmi Szolgálattól (ATV)
Ismert orvosok nevével élnek vissza és hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket ismeretlenek vásárlásra és fogyasztásra buzdítva az embereket - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 18
14:51
Napos idő várható a hétvégén, gomolyfelhőkkel (Demokrata)
Általában napos-gomolyfelhős idő lesz a hétvégén, néhol előfordulhat zápor, zivatar.
máj. 18
14:51
Pikó: Sára Botond úgy kért bocsánatot, hogy közben újabb hazugságokat terjeszt (Telex)
A fideszes hivatalvezető valótlanul állította, hogy LMBTQ-propaganda folyik a józsefvárosi óvodákban, és erről már papírja is van.
máj. 18
15:03
Mávinform: Késnek a vonatok az egyik vonalon (hirado.hu)
A biztosítóberendezés helyreállítása várhatóan „hosszabb időt” vesz igénybe.
máj. 18
15:03
Horrorfilmbe illő jelenet egy szombathelyi benzinkúton (ATV)
Csak úgy lángolt a kisteherautó.
máj. 18
15:03
A bírósági ítélet ellenére nem sikerült Sára Botond főispánnak bocsánatot kérnie a melegpropagandázásáért, ezért Pikóék újra beperlik (444.hu)
Józsefváros polgármestere azt írja: „úgy látszik, a fideszes kormányhivatali vezető nem érti, hogy rá is vonatkoznak a törvények és a bírói ítéletek. Jogvégzett embertől ez még csak igen kínos, de a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetőjéhez méltatlan.”
máj. 18
15:03
Mostantól külön tervezhető a balatoni vonatozás az országbérlet weboldalán (Telex)
A MÁV cikkünk nyomán közleményt adott ki, mert az országbérletesek érdeklődése fokozódott a balatoni járatok iránt a nyár közeledtével.
máj. 18
15:21
A magyarok javára szolgált az enyhe tél: drasztikusan visszaesett a magyarok energiafogyasztása (Pénzcentrum)
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon. Az országos energiaigény nagyarányú mérséklését az átlagosnál többnyire melegebb tél mellett a lakosság és más fogyasztók tudatos ma
máj. 18
15:21
Óriási bajban a magyar élelmiszeripar – a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz a helyzet (SzMo)
Az ipar szereplőinek már rövid távon is óriási segítséget jelentene az ársapkák kivezetése. A fogyasztók vásárlási szokásain is egyre inkább meglátszódnak az elszabadult árak.
máj. 18
15:21
Az OTP az ukrán pénzek blokkolásáról: Nem egyeztettünk kormánytisztviselőkkel (Telex)
Az OTP következetesen távol tartja magát politikai témáktól.
máj. 18
15:33
Navracsics Tibor: Veszprémben nem felejtik el elődeiket (hirado.hu)
Veszprémben nem ez az első olyan beruházás, amellyel a tragikus módon megsemmisült zsidó közösség nyomait próbálják megőrizni – hangsúlyozta a miniszter.
máj. 18
15:33
Rendkívüli bejelentést tett a Mol (ATV)
Az Európai Bizottság véglegesen jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Sloveniját, ezzel a Mol-csoport jó úton halad afelé, hogy Szlovéniában a szegmens második legnagyobb piaci szereplőjévé váljon - közölte a Mol csütörtökön.
máj. 18
15:33
Navracsics Tibor: Veszprémben nem felejtik el elődeiket (Demokrata)
A Szél utcai zsidó temető rekonstrukciója mutatja, hogy Veszprémben nem felejtik el elődeiket.
máj. 18
15:45
Rágyújtotta a házat egy idős nőre egy miskolci férfi, életfogytiglanra ítélték. (hirado.hu)
Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
máj. 18
15:57
Ingyenes diákhitel számlát vezetnek be (Demokrata)
Minden eddiginél kedvezőbb folyószámla szolgáltatás lesz elérhető a diákhiteleseknek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
máj. 18
16:03
Brutálisan meggyilkolták Szűcs Tibort, az eltűnt vállalkozót (ATV)
A férfi meggyilkolásával három személyt gyanúsítanak.
máj. 18
16:15
Választási módosító: kikapcsoltatta Hende Gy. Németh mikrofonját, Répássy szerint nem “merénylet” a módosító (ATV)
Megszavazta a TAB nagytöbbséggel azt a módosítót, mellyel megváltoztatják az időközi önkormányzati képviselő-választás szabályait. “Kikérem magamnak!” - Hende megvonta a szót Gy. Németh Erzsébettől a vitában, mert a DK-s politikus azt mondta, hogy a kormányoldalon “visszaélnek” az EU-s forrásokkal.
máj. 18
16:33
Vérlázító: elgázolt egy kisiskolást, majd továbbhajtott a fekete audis Szigetszentmiklóson (ATV)
A 11 éves kisfiú a hasát és a mellkasát fájlalta.
máj. 18
16:39
Tízezer aláírást gyűjtöttek a mosonmagyaróvári kórházért, az agrárminisztert kinevették a közmeghallgatáson (Telex)
Régen nem látott civil összefogás a 100 ezer embert ellátó mosonmagyaróvári kórházért. Miniszteri biztos kinevezését kéri a testület.
máj. 18
16:45
Az országgyűlési választásokra is kiterjesztenék, hogy egy évvel a választás előtt nem tartanak időköziket (Telex)
Az a párt kapná a megüresedő mandátumot, amelyiknek a jelöltje volt a képviselő, és a párt az országos listáról választhatja ki az utódját.
máj. 18
16:47
Magyarországon ásták el egy felvidéki magyar üzletember holttestét (Telex)
Szűcs Tibor május másodikán tűnt el.
máj. 18
16:51
Most van csak bajban Kenderesi Tamás? (ATV)
Megszületett az elsőfokú ítélet a Kenderesi Tamást érintő doppingügyben. Az ítélet még nem jogerős, a sportoló, a Nemzetközi Úszószövetség, valamint a WADA is fellebbezhet.
máj. 18
16:51
Elfogadja Novák Katalin panasztörvény-vétóját a kormány és a Fidesz (444.hu)
Az alkalmazhatatlan, transz- és homofób törvényt eredetileg a visszaélés-bejelentési rendszerről szóló uniós irányelvre húzták volna rá. És az EU-ra hivatkozva engedik el.
máj. 18
16:51
Május végén perli be a főváros a kormányt a szolidaritási hozzájárulás miatt (Telex)
A budapesti Lakógyűlés költségeiről és a túlélőcsomag folytatásáról is beszélt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
máj. 18
16:57
Több mint 600 óvodát újítottak fel a Magyar falu programban (Demokrata)
2019-től három és fél év alatt 25 milliárd forintot fordítottak az óvodai nevelési intézményekre.
máj. 18
16:59
A jövőnk szempontjából a mezőgazdaság és az önellátás kulcskérdés (Demokrata)
Egy szakmát igazán a gyakorlatban lehet elsajátítani – jelentette ki Nobilis Márton.
máj. 18
17:27
Van olyan természettudományos tanárszak az ELTE-n, amire csak egy jelentkező akadt (444.hu)
A kormányzati intézkedések egyelőre nem tették vonzóbbá a pályát.
máj. 18
17:27
Videó: Vágó István nyilvános búcsúztatója a Szent István parkban (SzMo)
Ti is nézhetitek élőben a búcsúztatót.
máj. 18
17:33
Durva váddal illette az Orbán-rendszert a vizsgálódó EP-képviselő (Menedzsment Fórum)
Monika Hohlmeier, az Európai Parlament (EP) Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetője arról számolt be részletesen, hogyan akarják Magyarországon külföldi érdekeltségű cégek vezetőit eladásra bírni.
máj. 18
17:33
Vannak-e VIP-betegek a magyar egészségügyben? (ATV)
Vannak VIP betegek a magyar egészségügyben. Például politikusok, a nemzet színészei, a nemzet sportolói. Ők kiemelt ellátást kapnak. A VIP betegek körét kormányrendelet szabályozza - mondta híradónknak Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. Azt ugyanakkor sem ő, sem a DK árnyékminisztere nem érti, hogy a mentők adatlapján miért kell feltüntetni a VI
máj. 18
17:33
Rétvári Bence felháborodott egy képregényen, amiben fiúk csókolóznak (444.hu)
A belügyminiszter-helyettes gyors műelemzésében politikai cenzúráról, könyvdarálásról és genderlobbiról is ír.
máj. 18
17:33
Rétvári Bence felhergelte magát egy képregényen, amiben fiúk csókolóznak, és hosszú posztot írt róla (SzMo)
A „genderideológiát” a nácik és a kommunisták cenzúrájához és könyvégetéséhez hasonlította egy merész vonalvezetésű posztban a belügyi államtitkár.
máj. 18
17:35
Új feladatot kapott, lemondott a Hír Tv vezérigazgatója, és a Karc FM-től is elmegy (444.hu)
A Media1 szerint Répásy Bálint kisebb presztízsű feladatkörben folytatja a KESMA-nál.
máj. 18
17:39
Az Állami Számvevőszék visszautasítja a politikai nyomásgyakorlást (hirado.hu)
Az Állami Számvevőszék továbbra is pártatlanul és függetlenségét szem előtt tartva végzi munkáját.
máj. 18
17:39
Országszerte összefogtak az emberek az áradással szemben: Nógrádban a homokzsákok is előkerültek (Ripost)
Egész utcákat lepett el a víz az esőzések miatt.
máj. 18
17:41
Kormánybiztos: Több mint 600 óvodát újítottak fel a Magyar falu programban (hirado.hu)
Ezt a feladatot folytatni fogjuk – jelentette ki.
máj. 18
17:45
Mihály medve nyomába eredt a Blikk, megtaláltuk a gazdát, akinek széttépte a juhait – De ki fog fizetni? (Blikk)
A hatalmas állat a juhok belsőségeire pályázik, a húst egyszerűen otthagyja.
máj. 18
18:03
Karantén rendeltek el Moszkvában: felütötte a fejét a rettegett vírus (ATV)
Madárinfluenza miatt karantént rendelt el az orosz főváros több kerületében csütörtökön Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester.

Keresés