2023. április 3. hétfő

ápr. 3
18:39
Milliókat érő kincset talált elásva egy kerepesi birtokon egy sajónémeti férfi (Blikk)
Lopással gyanúsítanak egy sajónémeti férfit, aki ásás közben két fémkazettát talált egy kerepesi birtok kertjében, az ezekben talált régi, forgalomból kivont pénzt és az ékszereket eltette, majd mintegy kétmillió forintot beváltott és elköltött – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
ápr. 3
18:39
Átadták a Kárpát-medence első ökumenikus turistaútját Arnóton (hirado.hu)
A gyalog, kerékpárral és autóval is bejárható útvonal hat települést és több vallási felekezet templomát, épített örökségét érinti.
ápr. 3
18:39
Rétvári ma is közölte: 75 százalékkal nő a pedagógusok bére 3 év alatt (ATV)
A BM államtitkára azt mondta ma is, hogy három év alatt 75 százalékkal nő a pedagógusok bére, és bíznak abban, hogy 2025 januárjától 770-800 ezer forintos lesz a tanárok átlagbére.
ápr. 3
18:45
Döbbenetes összeg: ennyit keres Orbán Viktor főtanácsadójaként Szili Katalin (Blikk)
Szili Katalin távozott a miniszterelnöki megbízotti posztról a pécsi egyetemet finanszírozó kuratóriumi tagsága megtartásáért: a volt MSZP-s politikus Orbán Viktor főtanácsadójaként dolgozik tovább.
ápr. 3
18:45
Selmeczi Gabriella: Minden felnőtt felelős minden gyermekért (hirado.hu)
A kormánypártok ősszel tervezik benyújtani az Országgyűlésnek a következő gyermekvédelmi csomagot, amelynek kidolgozásában számítanak a gyermekvédelmi szervezetek közreműködésére is.
ápr. 3
18:45
Latorcai János: Sajnálatos módon tévesen szavaztam a békepárti javaslatról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 3
18:45
Selmeczi Gabriella: Minden felnőtt felelős minden gyermekért (Demokrata)
A kormánypártok ősszel tervezik benyújtani a következő gyermekvédelmi csomagot.
ápr. 3
18:57
Palócföld legismertebb úti céljai húsvéti fesztivállal várja a látogatókat (hirado.hu)
A Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre nemcsak a forrásvíz és a Szűzanya kegyszobra miatt érdemes ellátogatni húsvétkor.
ápr. 3
19:27
Nagyot harcolt ma a forint, ez lett az eredménye (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
ápr. 3
19:33
Magyar Levente: Ukrajna és Magyarország közös útja a szoros együttműködés (Demokrata)
Magyarország intenzíven jelen van az ukrajnai újjáépítésben – mondta az államtitkár.
ápr. 3
19:36
Itt az amerikai nagykövet válasza Orbán Trumpot támogató bejegyzésére (SzMo)
David Pressman a magyar külügyminiszter szavaival vágott vissza.
ápr. 3
19:45
Magyar Levente: Ukrajna és Magyarország közös útja a szoros együttműködés (hirado.hu)
Magyarország intenzíven jelen van az ukrajnai újjáépítésben, Ukrajna és Magyarország közös útja a szoros együttműködés – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Kijevben hétfői programjának eredményeit összegezve.
ápr. 3
19:45
Mégis az önkormányzatoknál maradhatnak a szakrendelők, de rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek (ATV)
A kormány nem veszi el a szakrendelőket azoktól az önkormányzatoktól, amelyek szeretnék megtartani az intézményeket - erről kapott tájékoztatást Csőzik László. Érd polgármestere ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az állam teljesen megvonná a szakrendelők fenntartására fordítandó támogatást, az megoldhatatlan helyzet elé állítaná az ön
ápr. 3
20:15
Tovább dagad a botrány a lombkorona nélküli lombkoronasétány körül (ATV)
Tömérdek mennyiségű komment árasztotta el az internetet a múlt héten, amikor az Átlátszó oknyomozó portál bemutatta a lombkorona nélküli lombkoronasétány történetét. Egy hozzászóló például azt írta, hogy „a következő projekt a víz nélküli Aquapark lesz”, míg más úgy fogalmazott: „Nem lennék most Brüsszel helyében. Alaposan túljártunk az eszükön.” A
ápr. 3
20:27
Az antifákról: Lehet, hogy ilyen megesik Németországban, de itthon többé nem fog (Demokrata)
Földesi Gyula megdöbbentőnek nevezte a fővárosban februárban lezajló támadássorozatot.
ápr. 3
20:33
Geotermikus energiára épít Tamási (Demokrata)
A Tolna vármegyei Tamási legfőbb idegenforgalmi célpontja a városi fürdő, de a termálvíz nem csak a turizmus számára érték.
ápr. 3
20:45
Simlis masszőr kezei közé került egy budapesti férfi, aki a kezelés végén kórházban kötött ki (ATV)
Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem esett nagyobb baja.
ápr. 3
20:48
13,7 millió forintért ad tanácsokat Szili Katalin a Miniszterelnökségnek (SzMo)
Az MSZP egykori alapítója 2015 óta dolgozik miniszterelnöki megbízottként, 2023 márciusában pedig a KDNP-be is belépett.
ápr. 3
20:57
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színművész (hirado.hu)
Életének 92. évében hétfőn elhunyt Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész – közölte a család az MTI-vel hétfő este.
ápr. 3
21:15
Gyászol az Operaház, elhunyt a legendás énekes (ATV)
65 éves korában elhunyt Egri Sándor operaénekes - közölte az Operaház munkatársa a közösségi oldalán.
ápr. 3
21:45
Elhunyt Géczy Dorottya színművész (ATV)
Életének 92. évében hétfőn elhunyt Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész - közölte a család az MTI-vel hétfő este.
ápr. 3
21:57
Hamarosan hatalmas változást vezetnek be a hiteleknél, Önt is érintheti (ATV)
A változást májustól vezetik be.
ápr. 3
22:15
A szülőkkel való szövetség fontosságát hangsúlyozta a TEK az iskolai lövöldözések megelőzése érdekében (hirado.hu)
Hajdu János azt mondta, így lehetne kiszűrni azokat a fiatalokat, akik lövöldözésre készülnek.

2023. április 4. kedd

ápr. 4
0:15
Halált okozó aflatoxin miatt hívnak vissza egy csokit húsvét előtt (Infostart)
Határérték feletti aflatoxin tartalom miatt visszahívják a Cachet márkanevű, 72 százalékos kakaóval készült mandulás étcsokoládét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
ápr. 4
0:18
Konténerházat intézett a falu Bélának, az utcára került kübekházi férfinak (Telex)
„Hirdettünk egy ilyen akciót, hogy összefogás Béláért” – mesélte a község polgármestere a fehérre mázolt kerítéssel körülvett új, apró lakról, amely a falu szélén található körforgalom mellett van.
ápr. 4
0:19
Gyászol az Operaház, elhunyt a közismert énekes (Infostart)
Elhunyt Egri Sándor operaénekes. Az Operház magánénekesét 65 éves korában érte a halál.
ápr. 4
0:22
Hirtelen, az iskolából vittek el kilenc államilag gondozott gyereket, nevelőszüleik szexuálisan bántalmazhatták őket (Telex)
Csak olyankor emelnek ki a gyermekvédelemben nevelőszülőktől ennyire hirtelen gyerekeket, ha erős a súlyos veszélyeztetés gyanúja. Az UNICEF gyermekjogi igazgatója szerint ez hatalmas törés a kicsiknek, de még mindig jobb, mintha maradnának a bántalmazó közegben.
ápr. 4
0:23
Autóval is bejárható, keresztény turistautat adott át a kormány (Infostart)
Az átadási helyszín Arnót volt. Az út 17 kilométer hosszú.
ápr. 4
0:26
Kiválasztottak nyolc tudományos kísérletet, amiket a leendő magyar űrhajós végrehajt majd (Telex)
Szijjártó szerint erről magyar egyetemekkel egyeztettek, és tizenkét magyar fejlesztésű műszer is érkezik majd az űrállomásra.
ápr. 4
0:27
Karácsony Gergely aggódik Lázár János minisztériuma miatt (Infostart)
A főpolgármester szerint súlyos problémákat vet fel az Építési és Közlekedési Minisztérium javaslatcsomagja, amely szerint a tárca vezérlésével kellene lezajlania a nagyobb részben önkormányzati vagy állami forrásból megvalósítani tervezett beruházásoknak.
ápr. 4
0:30
Ironikusan szólt vissza az amerikai nagykövet Orbán trumpos fotójára (Telex)
Felidézte, hogy Szijjártó korábban mintha azt mondta volna, hogy a magyarok „nem szólnak bele más országok belügyeibe”.
ápr. 4
0:31
Megvan, hogy mennyi ideig repül majd a magyar űrhajós és mit fog csinálni (Infostart)
A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
ápr. 4
0:34
Karácsony Gergely: Súlyos probléma a beruházások centralizációja (Telex)
A főpolgármester ezzel arra a javaslatra reagált, amelyben a Lázár János által irányított minisztérium magához vonná az összes önkormányzati vagy állami beruházás levezénylését.
ápr. 4
0:35
Több száz álláshelynek lőttek a közigazgatásban (Infostart)
Egy nem nyilvános határozat alapján.
ápr. 4
0:38
Az MTVA több autómosással és saját mosóval küzd a színvonalért (Telex)
Az évi 110 milliárd forintból működő intézmény eddig havonta költött annyit mosatásra, mint a minisztériumok évente, de a vezérigazgató szerint fokozni kell a tempót.
ápr. 4
0:42
Böjte a Budaházyért való imádkozásról: Én valójában az ilyen ítéletek miatt szenvedő gyerekekre gondoltam (Telex)
Böjte szerint oké volt a Budaházyért imádkozás, de „ő nem szeret senkivel veszekedni, ha másoknak más a véleménye, azt ő elfogadja”, ezért szedte le a videót.
ápr. 4
0:46
A Fővárosi Állatkert nevében hirdet nyereményjátékokat egy kamuprofil (Telex)
Uliya Nurjannahról Fővárosi Állatkertre átnevezett oldal már többeket átvert.
ápr. 4
0:50
Az újbudai önkormányzat kész segíteni az állam helyett, hogy ne maradjon el az általános iskola osztálykirándulása (Telex)
A XI. kerületi polgármester a Facebookon reagált a hírre, mely szerint a Bethlen Gábor általános iskolában elmaradhat az osztálykirándulás, mert nem kaptak rá pénzt a tankerülettől.
ápr. 4
4:57
"Tudunk olyanról, aki mindenét elvesztette", avagy egy váci lakópark drámája (Infostart)
Az sem biztos, hogy felépülnek a lakásaik.
ápr. 4
5:15
Újabb részletek a jogosítványhosszabbítás szigorításáról (Infostart)
A közúti közlekedési balesetek számának jelentős csökkentése érdekében számos új szabályt vezetnének be Európa-szerte.
ápr. 4
5:24
Pótolhatatlan látványosság, kultikus kilátó – ötven éve adták át a pécsi tévétornyot (Telex)
Pécs egyik legismertebb látványossága kilátóként, vendéglátóhelyként adóállomásként is működik.
ápr. 4
5:33
Szijjártó Péter az energiaellátás bizonytalanságaira figyelmeztetett, szerinte a következő tél sokkal nehezebb lesz (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, az elmúlt télen biztonságos volt az ellátás, de a következő tél már sokkal nehezebb lehet. Közben a Kőolaj Exportáló Országok Szervezete (OPEC+) úgy határozott, jelentősen csökkenti a kitermelést. A döntéstől az olaj világpiaci árának emelkedését várják.
ápr. 4
6:09
Szavazás: Önnek melyik a kedvenc karaktere a Mézga családból? (hirado.hu)
Ismét műsorára tűzi az M5 a Mézga család digitálisan felújított változatát.
ápr. 4
6:21
Hátrányos helyzetűeknek nyújtott segítséget a borsodi Gyerekesély Program (hirado.hu)
A Gyerekesély Program közösségi ház és közösségi terek működését tette lehetővé.
ápr. 4
6:21
Kilép az MSZP-ből Mesterházy Attila, új pártot alapít (ATV)
A volt pártelnök, miniszterelnök-jelölt 23 év után távozik az MSZP-ből, már nem hisz abban, hogy lehet változtatni az MSZP vezetésének stratégiáján.
ápr. 4
6:23
Tóth Gabiék nemrég vásároltak új házat, most mégis egy apartmanban élnek (ATV)
Az is kiderült, hogy mi ennek a pontos oka.
ápr. 4
6:33
„Valami bugris vidéki tuskónak állítanak be” (444.hu)
Toroczkai László március 15-én arról beszélt a Pilvaxnál, hogy Budapestet vissza kell venni az életképtelen, magyartalan romkocsma-töltelékektől. Megkérdeztük, hogy kikre gondolt és hogyan nézne ki a visszavétel, és innen nem volt megállás, teljesen esélytelenül próbáltuk utolérni őt és magunkat az egyre sokasodó kérdéseinkkel.
ápr. 4
6:45
Ha nem kérik, akkor nem veszi el az állam a szakrendelőket az önkormányzatoktól (ATV)
A kormány nem veszi el a szakrendelőket azoktól a településektől, amelyek megtartanák – tájékoztatta a Népszava információi szerint Érd önkormányzatát Aradszki András, Pest vármegye 1. választókörzetének kormánypárti országgyűlési képviselője.
ápr. 4
6:57
Két óra alatt 130 gyorshajtó - kaszáltak a rendőrök (Infostart)
Elkapták azt a sofőrt is, aki a megengedett sebesség több mint kétszeresével robogott Kakucs belterületén.
ápr. 4
6:57
A testvéregyházak is készülnek a budapesti pápalátogatásra (hirado.hu)
Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatása április 28-én kezdődik, csúcspontja pedig a Kossuth téri szentmise lesz, április 30-án.

Keresés