Új bizonyíték került elő a Hableány balesetének ügyében: a sétahajó kormánya beleakadhatott egy kötélbe közvetlenül a baleset előtt. Ha mindez beigazolódik, az hatással lehet a büntetőügyre és a kártérítési perekre is hatással lehet.
Saját magától jelentkezett a rendőrségen az a 84 éves, Kansas Cityben élő férfi, aki egy hete fejbelőtt egy 16 éves fiút - írja a Hvg.hu a CNN alapján.
A Szabad Európa cikke szerint ritka, hogy így jönnek-mennek a diplomaták egy követségen. Különös antennák is nőttek a Bajza utcai nagykövetség tetejére.
A budapesti Három Hét Galériában nyílt kiállítás a Liberov házaspár háborús képeiből. Az ukrán nagykövetség ügyvivője szerint béke csak Ukrajna győzelmével lehetséges.
A többség nem gondol rá, de egy-egy haláleset után a vagyon mellett az elhunyt hiteleinek törlesztői is a rokonokra szállnak. Bár csak az öröklött vagyon mértékéig terhelhetik ránk ezt a felmenőnik által a saját nyakukba vett adósságot, fontos tisztában lenni az öröklés pontos körülményeivel eladósodott szülőnk, nagyszülőnk, vagy egyéb rokonunk hal
A csomag egyik része, hogy a fővárosi cégeknél és intézményeknél átütemezik a kiadásokat. A BKK 24 milliárdos hitelt vesz fel. A beruházások kifizetését átütemezik az év végére, ami érinti a Lánchidat is. Karácsony szerint a nehézségek fő oka a kormányzat, ami ellen pert is indít a közigazgatási bíróságon.
Márciusban a DataHouse előzetes adatai szerint 72 300 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 12 százalékkal haladja meg a februári 64 600-as mennyiséget. Augusztus óta először fordult elő, hogy a belföldi átírások száma átlépte a 70 ezres szintet - írta szerdai közleményében a Datahouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu kereskedő portál.
Hosszú napja lesz a szerdai Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy ma tartja szokásos heti kormányülését, ám ezúttal egy különleges vendég is érkezni fog hozzá délután.
Múlt héten megerősítette a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy eljárás folyik a hazánkba érkezett M237 jelű farkas elejtése kapcsán. Az esettel azóta számos helyen foglalkoztak és több álhír is kering róla – olvasható a WWF Magyarország blogján.
A főváros likviditási nehézségeinek orvoslása érdekében jelentett be szerda délelőtt intézkedéscsomagot Karácsony Gergely főpolgármester. A városvezető kifizetések átütemezése mellett éven belüli hitelfelvételt, kormányzati tartozások behajtását is bejelentette. A túlzottnak vélt szolidaritási adó csökkentése céljából pedig közigazgatási pert indít
Érdemes ellátogatni a Tóth Árpád sétányra, ahol rózsaszínben pompázik a a főváros legszebb díszcseresznye-fasora. A lenyűgöző látványt a hirado.hu fotósa, Horváth Péter Gyula képein keresztül adjuk át olvasóinknak.
Az utóbbi hetek tárgyalásai során a kormány megkapta az elvárt garanciákat az Európai Unió és a 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni országot tömörítő csoport közötti megállapodással kapcsolatban, így Magyarország hozzájárul annak aláírásához – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Mauri
A tudományos kutatással eltöltött idő soha nem számít elvesztegetett időnek, a tudományos diákköri munka emellett fejleszti a kitartás képességét, megtanít a kudarc tűrésére és a siker elviselésére is – mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora szerdán Budapesten.
A magyar kormány a kezdetektől fogva elismerte Ukrajna önvédelemhez való jogát, és nagymértékű humanitárius segítséget biztosított Ukrajnának és Kárpátaljának.
Ápoljuk és tovább építjük Szlovénia és Magyarország jó kapcsolatát – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Natasa Pirc Musar szlovén köztársaság elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, szerdán Budapesten.
Az energiaárak folytatódó visszaesése miatt a következő években a GDP növekedése akár tartósan meghaladhatja a 4 százalékot – legalábbis erre számítanak a Magyar Bankholding szakemberei. De nem ez az egyetlen pozitív várakozásuk. A makrogazdasági elemzők szerint a következő negyedévtől elindulhat az infláció tartós csökkenése: év végére akár 6-7 sz
Olyan mennyiségű gabona érkezett tavaly Ukrajnából, ami közvetlenül veszélyeztette a magyar gazdák megélhetését - ezt válaszolta az Agrárminisztérium a Pénzcentrum azon megkeresésére, amely a gabonabehozatali tilalomról érdeklődött. Kiderült végre az is, hogy mielőtt még ukrán gabonából készült étel kerülne a magyarok asztalára, azt a NÉBIH alaposa
“Ukrajnát nem szabad felelőtlenül módon úgy bátorítani, hogy irreálisak legyenek a háborúval kapcsolatos elvárásaik, várakozásaik, és pontosan tudniuk kell, mennyi segítségre számíthatnak a jövőben” - jelentette ki a köztársasági elnök egy sajtótájékoztatón, és úgy fogalmazott: a segítségnek van határa.
A Spar Magyarország 915,7 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2022-ben, 15,6 százalékkal többet az előző évinél - mondta a vállalat elnök-ügyvezetője a cég szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Le akarta mondatni a helyi választási bizottságot azzal, hogy egyszerre 150 népszavazási kérdést nyújtottak be, ám a Helyi Választási Iroda vezetője áthúzta a számításaikat.
Akár már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez – derült ki a jegybank alelnökével készült interjúból. A piac ezt úgy értelmezte, hogy jegybanki lazítás jöhet, és a forintot vissza is ütötték a reggeli 371-es szintről egészen 377-ig az euróval szemben - írja az Index.hu.
Csaknem hárommillió forint értékű adózatlan cigarettát és finomra vágott fogyasztási dohányt találtak a pénzügyőrök egy Bács-Kiskun vármegyei családi ház számos rejtekhelyén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.