Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Munkabeszüntetéssel indulhat április utolsó hete az iskolákban. Eközben már 4000 fölött van azoknak a tanároknak a száma, akik petíciójukban kijelentették: felmondanak, ha a vitatott státusztörvényt bevezeti az Orbán-kormány.
Az ATV Öt című műsorában derült ki: Somogyi Zoltán szociológus kreatív cége készítette a Nyugati pályán Facebook-csoport által megrendelt, de az Egyesült Államok nagykövetsége által támogatott "Ruszkik, haza" plakátkampányt.
20 milliárd forintos uniós támogatásból újul meg Budapest ivóvízhálózatának jelentős része - közölte Facebook-posztjában a főpolgármester. Karácsony Gergely a kormánynak is üzent: azt kérte, tartsák be a korrupcióellenes szabályokat, hogy minden EU-s pénz megérkezhessen Magyarországra. A Híradónk által megkérdezett korábbi vízügyi államtitkár szeri
Megdörrent az ég északkeleten. Az ország több megyéjében rettentő jégeső pusztít. Északkeleten és a déli határ közelében is jégeső hullott hétfő délután.
Vasárnap délután megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord: Kovács Krisztián egy 95 cm hosszú, 34,05 kg-os halat akasztott Balatonakarattyán, a Gumirádli strandon.
Hétfőtől egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását a rendőrök az ország közútjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
Több millió forintos többletköltséget jelent majd azoknak az 50 méternél mélyebb mezőgazdasági kutaknak a bevizsgálása, amelyeket korábban engedély nélkül létesítettek, hamarosan azonban lejár a rájuk kivetett moratórium. A kisebb kutak esetében viszont adminisztratív könnyítéseket vezet be a kormány - hangzott el az Országgyűlésben.
A Svájcból egészen Magyarországig vándorló, vélhetően lelőtt rekorder farkas nyomkövetője nemrégiben Hidasnémetinél került elő a a Hernád folyóból, a Blikk pedig egy közeli településen rábukkant a vadász nyomára, akit összefüggésbe hoztak a bűncselekménnyel. Információink szerint N. György Nyíregyházán él a családjával, de számos földterülettel és
Három nagyszabású óvodai energetikai fejlesztés zárult le a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) tagóvodáiban több mint 664 millió forintból – tájékoztatta a vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-t.
A 70 év feletti gépjárművezetők alkalmasságának ötévenkénti felülvizsgálatát kezdeményezi az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács. A magyar kormány nem támogatja a javaslatot. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az orvosi vizsgálatok rendszerét szigorítaná.
Sosem volt még ekkora jelentősége a szentatya magyarországi látogatásának, amelynek a Lánchíd az egyik legfontosabb szimbóluma – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az M1-en.
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasá
A Blikk egy borsodi kistelepülésen találta meg a vadász egyik portáját, ahova rendszeresen ellátogat, és ahol a húsvéti hétvégén rajta akartak ütni a rendőrök. Csakhogy eltévesztették házszámot. Mint kiderült: a lakcím-nyilvánttartóban szerepel rosszul a házszám.
Akár 33-66 százalékkal is megemelhetik a bruttó fizetést a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél a kormány egy, a honlapjára felkerült friss kormányrendelet-tervezet szerint.
Nem minden fizetésemeléshez kell uniós forrás. Egy kormányrendelet szerint emelhetik a minisztériumi és más, kormányzati főhivatali vezetők bérét: 33-66 százalékkal nőhet a havi bruttó, akár 2 millió forintig - szúrta ki a Hvg.hu.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mindez csak opció, a tervezet szerint a lehetőség még nem jelenti azt, hogy automatikusan meg is emelik a minisztériumi és más, kormányzati főhivatali vezetők bérét.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4326-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5698-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Van, aki tavaly december óta nem tudja kiváltani az egyik leggyakrabban alkalmazott szorongáscsökkentő gyógyszert a hazai patikákban. Sok beteg egyre jobban aggódik, mert van, ahol már a helyettesítő készítményekből sem kapnak utánpótlást.
Kamion hátuljába csapódott egy kisteherautó kedd reggel az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 86-os kilométerénél, a Komárom-Esztergom vármegyei Kisigmánd térségében, ezért a torlódás több kilométeres.
Két és félmilliárd forintból, hat helyen, összesen 14 kilométeren újulnak meg utak Békés vármegyében – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.
Bő húsz év után kiszabadulhatnak a fővárosi villanyoszlopok az ESMA fogságából, de könnyen lehet, hogy az ellenzéki városvezetés ismét a kormánypárthoz közeli céggel szerződik - írja a Népszava.
Magánéleti problémái voltak, ezért előbb a fürdőkádban akart véget vetni az életének egy nő Budapesten. Mire a rendőrök kiértek, a lakásban már hűlt helyét találták, s csak azután vették észre, hogy a nő a 17 emeletes toronyház ablakából lóg a mélységbe. Csoda, hogy túlélte.
Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Győztesről beszélni értelmetlen – jelentette ki Szijjártó Péter a BBC Hard Talk című műsorában.
A legtöbb esetben a vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a DreamJobs állásportál legfrissebb kutatása szerint.