A magyar kormány magyar származású munkácsi katonák családját részesítette támogatásban: eddig tizenhat család kapott ilyen támogatást – írja az Index.
Orbán Viktor egy újabb határozata szerint leváltják Semperger Imre Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint már az utódja is megvan – írja az Index.
Ülést tartott kedden az Őszentsége Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A törzs tagja mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hajdu János, a TEK főigazgatója is.
A Volvo-Alfa Civis 12 típusú autóbuszok a szerződések lejártával április végéig közlekednek a fővárosi utakon - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.)
Kiderült jó pár részlet a budapesti pápalátogatásról, leginkább az V. kerületet érintik majd a forgalomkorlátozások. Biciklit, rollert és kutyát nem lehet majd bevinni a Kossuth téri misére. Tilos bevinni bármilyen olyan jelképet, transzparenst, molinót, ami a rendezvény szellemiségével nem összeegyeztethető.
A fogvatartottak összeverekedtek, amely során a grúz férfi egy székkel támadt a zárkatársára a Szegedi Csillagban – írja a Büntetés-Végrehajtás közleményében.
Johnny Depp Budapesten szeretett volna elfogyasztani egy kellemes vacsorát, de egy olyan éttermet nézett ki magának, ahol épp teltház volt, ezért nem kapott vacsoraasztalt – írja az Origo.
Nyilvánosságra hozták a legfrissebb adatokat, 2022-ben csaknem 800 orvos kért hatósági bizonyítványt többek között németországi, ausztriai, vagy angliai munkavégzéshez.
Konkrétan azt találták szabálytalannak, hogy az alapító párttal közös használatú ingatlan bérleti díját önállóan fizette, azt nem osztotta meg a használat arányában, továbbá egy táboroztatás költségeit a 2020. és 2021. években az alapító párt helyett az alapítvány finanszírozta.
Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia egyetértési megállapodást kötött az azeri földgáz Közép-Európába szállításáról az úgynevezett Szolidaritási Gyűrűn keresztül, a régió energetikai infrastruktúrájának fejlesztése révén - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szófiában.
Sajtótájékoztatón ismertette a pápalátogatás részleteit az operatív törzs. A miniszterelnök-helyettes azt szeretné, ha felfüggesztenék a politikai harcot az egyházfő magyarországi tartózkodása alatt.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón közölte, minden készen áll Ferenc pápa fogadására. A Kossuth térre vasárnap nem vihető be kerékpár, roller, élő állat és fém termosz sem, s nem áll meg a metró, csak déltől.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 450 bázisponttal 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentették.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány döntése az árstop meghosszabbításáról. A döntésről már Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt másfél hete a Kossuth rádióban, majd a részleteket Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a csütörtöki Kormányinfón.
A CIB Bank egyes szolgáltatásai nem vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek szerdán este 10-től csütörtökön hajnali 1-ig az informatikai rendszer fejlesztése miatt - közölte a pénzintézet a honlapján.
Április 25-én, kedden délelőtt tartották a magyar milliárdos, Bige László vesztegetési és okirathamisítási ügyében a tárgyalást. A Nyíregyházi Törvényszéken délelőtt 10 órakor kezdődött meg a műtrágyakirály pere, a vállalkozót aztán első fokon felmentették - tudta meg a Blikk.
Számos forgalmirend-változás lép életbe a fővárosban Ferenc pápa április 28–30. közötti látogatása alkalmával – hívja fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság, kérve a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.