Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, annak kísérletét, vagy ne akadályoznák meg a titkosszolgálatokkal annak elindítását - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nyitrai Zsolt kiemelte, hogy a kormány és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége közötti partnerség és együttműködés kiemelkedő fontosságú az egyenlőség és az esélyegyenlőség terén.
Részmunkaidős tanárok, óraadó nyugdíjasok: így próbálják enyhíteni az iskolák a pedagógushiányt, a tankerületek pedig már a tanárok átvezénylésére készülnek.
Szenzációs okirat került elő több évtizedes lappangás után: a dokumentumot, amit maga Mátyás király (1443-1490) készíttetett, péntek este árverezték el a Hereditas Antikvárium aukcióján. A több évszázaddal ezelőtt íródott levél kikiáltási ára 10 millió forint volt, de ez az összeg valószínűleg csak részben mutatja meg azt, hogy milyen nagy dolognak
Advent első vasárnapján, azaz december 3-án immár harmadik éve változtatják az M0-s autóúton található Megyeri híd pilonjait százméteres karácsonyfákká. December 17-es és 27-e között még csúcsdíszt is kapnak a pilonok.
Önfeledt kikapcsolódásnak indult, ám egy szörnyű, kis híján végzetes kimenetelű balesetbe torkollott egy magyar férfi olaszországi nyaralása még hat és fél évvel ezelőtt. Gyuris Péter siklóernyőzés közben zuhant le és csapódott földbe körülbelül száz kilométeres sebességgel, a sokkoló tragédia óta pedig kerekesszékbe kényszerült.
Először meghibásodott a vonat biztosítóberendezése, majd a vonatpótlóbusz is meghibásodott: kínkeserves négy óra alatt lehetett eljutni pénteken Sopronba.
Magyarországon egyelőre nem elérhetők a legújabb Covid-vakcinák, amelyek már az Egyesült Államokban és több európai országban is megkapták a szükséges engedélyt – mondta az InfoRádióban az ELTE Természettudományi Karának dékánja. Kacskovics Imre immunológus abban bízik, hogy hozzánk is mielőbb megérkeznek ezek a védőoltások, az időseknek azonban ad
Adventbe léptünk, közeledik a karácsony és nincs karácsony hal nélkül! – írta Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Szári Zsolt vezérigazgató úrral
Aki nem tölti ki a konzultációs kérdőívet, arról egy biztosat tudunk mondani: rábízta a döntést azokra, akik visszaküldték és kitöltötték – szögezte le a Fidesz alelnöke.
A Fidesz nevében kért bocsánatot Karsai Dánieltől, a nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló párttag, amiért csütörtökön a parlamentben egyik kormánypárti politikus sem állt le vele beszélgetni a tragikus helyzetéről.
Jobbára felhős, borult idő várható a jövő héten, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Többfelé kell havazásra, havas esőre, esőre számítani, reggelente sokfelé lehet fagy, pénteken hajnalban a hófödte tájakon akár mínusz 10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, és a legmelegebb órákban sem emelkedik 8 Celsius-fok fölé a hőmérs
A honlap minden korábbinál teljesebb képet kíván adni a vizuálisan és tartalmában is megújult oldal látogatóinak a honi kereszténydemokrácia legfontosabb
Immár harmadik éve változtatja át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az M0-s autóúton található Megyeri híd pilonjait az ország legnagyobb, 100 méteres karácsonyfáivá.
30 éve még kuriózumnak számított, ma viszont már országosan elterjedt faj az aranysakál. A ragadozó állat emberre nem veszélyes, ugyanakkor szabálytalan kutyasétáltatás esetén háziállatunk akár a sakál áldozata is lehet - mondta az InfoRádiónak Heltai Miklós egyetemi tanár (MATE), a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója.
Magyarország elítéli a Fülöp-szigeteken vasárnap reggel történt támadást és gyorssegélyt juttat el a sérültek és elhunytak rokonai számára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Madárinfluenza tizedeli a vonuló darvakat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület becslései szerint 10-20 ezer közötti daru pusztulhatott el az elmúlt hetekben.
A magyar–ukrán határszakaszon több mint 20 kilométeres a torlódás, a beérkező és a kilépő kamionokat is leterelik az útról a rendőrök. A lengyel és szlovák határon több napja demonstrációk bénítják a teherforgalmat, ezért próbálkoznak sokan a magyar-ukrán határ-átkelőnél. Az ATV Híradójának riportja.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a világban "olyan extrém, hajmeresztő dolgok történnek, hogy nem akarunk oda eljutni", ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényre. A Momentum frakcióvezető-helyettese viszont "homofób törvénynek" nevezte a jogszabályt.