2023. december 27. szerda

dec. 27
16:42
Mostantól biztosan nem ér oda 15 percen belül a mentőhelikopter egymillió emberhez Nyugat-Magyarországon (Telex)
A Sármellékről Marcaliba átköltöztetett légimentőbázis miatt a 8-as főúttól észak-nyugatra eső országrész, benne közel egymillió ember került még messzebb ahhoz, hogy időben segítségére siessen a mentőhelikopter.
dec. 27
17:06
"Lesből támadsz, a fényképkérők közé bújva" – egy Szijjártó-interjú története (Telex)
Az Orbán-kormány minisztereit nehéz megszólaltatni, még egy rövid interjú erejéig is. Szijjártó Pétert egy kis szerencsével sikerült elcsípni, amikor rajongóival szelfizett a TEK-esek gyűrűjében. Kedvenc videóink 2023-ban, ötödik rész.
dec. 27
17:30
Sokkot kap, ha ezt meglátja: brutálisan drágul az üzemanyag még idén (ATV)
Bár lehetett számítani erre a fordulatra, tekintve, hogy a Brent olaj ára megemelkedett, mégis sokkoló lehet sok autós számára a drágulás.
dec. 27
17:30
Balog Zoltán levelet írt Karsai Dánielnek az eutanáziával kapcsolatban (444.hu)
A református püspök szerint súlyos károkat okozna az eutanázia legalizálása.
dec. 27
17:36
Egykori vezető fideszesek is beálltak az ellenzéki jelölt mögé, annyira vállalhatatlan nekik a kormánypárti vezetés ezen a településen (SzMo)
Somogyban már a fideszeseket is kikezdte a NER, most a város egykori jobboldali vezetői próbálják meg lenyomni a jelenlegi kormánypárti vezetést.
dec. 27
17:48
Ezt megint nagyon sokan benézték karácsonykor: most jöhet a düh, rengeteg család pénze lett oda (Pénzcentrum)
Az idei karácsonyi időszak sem volt sajnos munkamentes a tűzoltóknak, a 3 napos ünnep alatt 461 esethez riasztották a tűzoltókat, és ebből 104-szer volt szükség konkrétan tűzoltásra.
dec. 27
18:06
Ismét Szegedre repült az osztrák helikopter, amit Mészárosék használnak (Telex)
Várkonyi Andrea korábban elárulta, hogy kedden rokonlátogatásra mennek Szegedre, és valóban így is tehettek, ugyanis ismét feltűnt az osztrák fegyvergyáros Gaston Glock helikoptere a radaron.
dec. 27
18:48
Áll a bál az M1-es tömegkarambol körül: ezt már tényleg senki sem hiszi el, mégis megtörténik (Pénzcentrum)
Bár 30-an sérültek meg, egy férfi pedig meghalt idén márciusban egy M1-es autópályán történt tömegbalesetben, ám kilenc hónap után sincs gyanúsítottja az ügynek.
dec. 27
18:54
Orbán egyik szövetségese szerint Orbán másik szövetségese nem különbözik Hitlertől (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy fogalmazott: Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu "nem különbözik Hitlertől", és Izrael Gáza elleni támadásait a nácik zsidòkkal szembeni támadásaihoz hasonlította.
dec. 27
18:54
Annyira elviselhetetlennek érzik a helyzetet a volt fideszes városvezetők, hogy beálltak Barcson a helyi ellenzék mögé (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 27
19:00
Látványos képek a budapesti áradásról – a Parlament lépcsőjét nyaldossa a víz, de sok a "katasztrófaturista" (SzMo)
A Szeretlek Magyarország fotósa a rakparton és a Római Parton járt. Rég nem látott áradás van a fővárosban.
dec. 27
19:06
Balog Zoltán püspök együttérez a halálos beteg Karsai Dániellel, de... (Blikk)
Balog Zoltán szerint súlyos károkat okozna, ha megnyílna az aktív eutanázia jogi lehetősége a társadalomra való tekintettel. Ennek ellenére a püspök együttérez a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Karsai Dániellel.
dec. 27
19:12
Pikóék bíróságon támadják meg a kormány egyik friss rendeletét (Telex)
A karácsony előtti utolsó munkanap kihirdetett 625/2023-as rendeletében a kormány megtiltotta, hogy az önkormányzatok változtatási tilalmat rendelhessenek el olyan beruházásoknál, mint amilyen a Pázmány józsefvárosi kampusza.
dec. 27
19:24
Sikerült: befogták és titkos helyre vitték a Tápióbicskén két éve kóborló kengurut (Blikk)
Filmbe illő hajszával zárult Tápióbicske erszényes lakójának vadonbéli kalandja.
dec. 27
19:36
Idén is degeszre esszük magunkat virslivel az év végén (SzMo)
Több ezer tonnát veszünk belőle csak szilveszter előtt.
dec. 27
19:42
Az év utolsó meccse jön! (Nyíregyháza)
Balatonfüreden játszik a Fatum Nyíregyháza.
dec. 27
19:54
Összeomlik a forint? Nézze, mennyi most az euró (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 27
20:06
"Minden évben nagyjából ezer állatot jelentenek be, de ez csak a jéghegy csúcsa" – Így óvhatjuk a kedvenceinket szilveszterkor (Blikk)
A kedvencek számára különösen megterhelő a szilveszteri időszak. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Pintér Attila, a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet főszervezője válaszolt.
dec. 27
20:36
Látványos fotókon a telihold a budapesti Duna-partról (SzMo)
Több képen egyszerre látni a budapesti árhullámot és az év utolsó teliholdját.
dec. 27
21:24
Egyedül maradt hároméves gyermekével Károly, miután párja meghalt a kórházban: "Hogyhogy nincs velünk karácsonykor? Nincs felelős egy epekőműtétnél?" (Blikk)
Csehák Károly 5 hónapja maradt egyedül hároméves kisfiával miután 33 éves párja augusztusban meghalt egy epekőműtét után.
dec. 27
21:30
Óriási büszkeség! Teret neveztek el Újpesten a szolgálat közben meghalt fiatal rendőrről (Blikk)
2018 februárjában, mindössze 21 évesen hunyt el Mátyás Balázs Tamás, egy fiatal rendőr, aki éppen szolgálatot teljesített, amikor egy másik rendőrautóval ütköztek. A tragikus sorsú fiúról Újpesten neveztek el egy közteret, így emlékeznek rá.
dec. 27
21:36
Az áradás miatt elhagyja az A38 Hajót a Petőfi Rádió – ekkora a víz most a környéken (SzMo)
A szórakozóhely egyelőre kitart amellett, hogy megtartja a rendezvényeket, mert a helyszín egyelőre gyalog biztonságosan megközelíthető.
dec. 27
23:00
Balog Zoltán levelet írt Karsai Dánielnek, szerinte káros lenne, ha megnyílna a lehetőség az aktív eutanázia előtt (Telex)
A református püspök arra kérte az ALS-szel élő alkotmányjogászt, hogy ne akarja kinyitni ezt a kaput.

2023. december 28. csütörtök

dec. 28
0:09
Sárba ragadt ló, főzés zárt ablaknál - "hozta az átlagot" a katasztrófavédelem karácsonykor (Infostart)
Mukics Dániel OKF-szóvivő az InfoRádióban adott számot az emberi felelőtlenség és szerencsétlenség karácsonyi mértékéről - a számok nyelvén is.
dec. 28
0:13
Emelkedik a Babaváró összege januártól (Infostart)
Tíz százalékkal nagyobb összeget vehetnek fel 2024 első napjától azok a házaspárok, akik megfelelnek a kritériumoknak.
dec. 28
0:17
Meglepte a mentőket az idei karácsony (Infostart)
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor - közölte a Országos Mentőszolgálat.
dec. 28
0:21
Az Eurostat szerint a KSH-nak függetlenednie kellene a kormánytól (Infostart)
Az Eurostat 22 ajánlást fogalmazott meg, ezek egyike, hogy átláthatóbbá kellene tenni a KSH elnökének kinevezési eljárását.
dec. 28
0:25
Zárva van a bank? Lehet, hogy mégsem - elmagyarázzuk (Infostart)
A Magyar Nemzeti Banknak nincs egységes szabályrendszere, vagyis a hazai pénzintézetek a saját üzletpolitikájuk alapján döntik el azt, hogy egy-egy bankfiókjukban meddig teszik elérhetővé a pénztári szolgáltatást az ügyfeleik számára - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője, Binder István.
dec. 28
0:29
Ettől köhög-szipog az ország hetek óta - Rusvai Miklós vázolja a helyzetet (Infostart)
Várhatóan ezekben a napokban tetőzik a légzőszervi megbetegedések száma - vélekedett az InfoRádió által megkérdezett Rusvai Miklós víruskutató; világossá tette, az évekkel ezelőtt felvett koronavírus elleni oltás ma már nem ad védelmet.
dec. 28
0:33
Téli Balaton - hátborzongató élmény a strandon (Infostart)
Fáklyákkal a kezükben merültek a Pribék István tréner vezette Balatoni Jegesmedvék a háromfokos Balatonban a téli napfordulón, a csopaki strandon.
dec. 28
0:37
Balaton: Betelt a pohár, de az érintett még nem lép (Infostart)
A Balaton vízszintje december eleje óta közel 14 centiméternyit emelkedett, az értékek a 110 centiméteres üzemi vízszintmaximumot is meghaladták. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) továbbra is zárva tartja a Sió-zsilipet.
dec. 28
0:41
Csökkent is az egyetemisták aránya, meg nőtt is - ez a magyarázat (Infostart)
Az össznépességhez viszonyítva az elmúlt években csökkent Magyarországon a felsőoktatásban tanulók száma, a 19-24 év közötti korosztályt nézve viszont ez az arány még kis mértékben emelkedni is tudott - derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből.
dec. 28
0:45
Késik a fizetési kérelem és QR kódos fizetés - ezért (Infostart)
Új határidőt adott a Magyar Nemzeti Bank a három éve biztonságosan működő azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásainak bevezetésére.
dec. 28
3:24
A Fidesz elvesztett több százezer szavazót 2023-ban, de az ellenzék nem nyert ezzel semmit (Telex)
Az Európa-rekorder infláció a kormánypártok támogatottságában is megmutatkozott. Az idei év nyertese a Kutyapárt lett. Több parlamenti párt elvérezhet a jövő júniusi EP-választáson, ha önállóan indul. Összeszedtük az idei közvélemény-kutatások főbb trendjeit.
dec. 28
5:18
Az ÁGOTA Közösség elismeri és támogatja példamutató fiataljait (Gyulatelevízió)
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a saját családban nevelkedő kortársaik. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató éppen ezért különböző pályázatokkal motiválja a fiatalokat. Idén újra gazdára találnak a Kiválósági- és Hősötös-díjak, nemrégiben pedig lezárult a „Száz ok, hogy diplomázok” című ösz
dec. 28
6:12
2023.12.28. – Pápai Attila (Gyulatelevízió)
“Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embereknek, hogy kenyeret termeljen a földből.”
dec. 28
6:27
Ezeket tanácsolja a katasztrófavédelem, hogy elkerüljük a tűzijátékok okozta baleseteket (Infostart)
Minden évben tucatjával történnek a figyelmetlen szilveszteri tűzijátékozás miatti tűzesetek, és megriadt állatokat is sokszor kell menteniük a tűzoltóknak.
dec. 28
6:36
Hatalmas veszély leselkedik a magyarokra az utakon: kiadták a figyelmeztetést (ATV)
Az északkeleti tájakon akár egész nap ködös maradhat az idő.
dec. 28
6:54
Vajna Tímea őszinte vallomása: "úgy érzem, feladtam, nem bírom tovább" (ATV)
Andy Vajna özvegye, Palácsik Tímea a közösségi oldalán tudatta, hogy újra férjhez ment, de 2023-ban emellett egy mérhetetlen fájdalommal is szembe kellett néznie: elveszítette a kisfiát.
dec. 28
6:54
Nyíregyháza – többlet járatok a szakképzési intézményekhez január 2-től 5-ig (Nyíregyháza)
.
dec. 28
7:12
Gyorsított háborús előkészületekre szólított fel Kim Dzsongun (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 28
7:33
Csak jönnek és jönnek Ukrajna felől (Infostart)
Egy nap alatt bő hatezren lépték át a határt, de a román határon keresztül és érkeztek ugyanennyien a háborús övezetekből.
dec. 28
7:42
Megkérdeztük a kormányt, változtat a rezsicsökkentett árakon. Itt a válasz (ATV)
A kormány nem változtat a rezsi-csökkentett árakon – ezt közölte az energiaügyi tárca az ATV híradó megkeresésére. A kabinet korábban azt jelezte, hogy a jelenlegi rezsi-szabályozást december 31-ig tartja fenn, de a mostani válaszukból az derül ki, hogy január elsején nem várható változás. A szakértők szerint ugyanakkor jelentős mértékben lenne moz
dec. 28
7:45
Republikon éves felmérés - Határozottan nem csak a bizonytalanok tábora növekedett idén (Infostart)
A 2023-as év a pártok támogatottsága szempontjából nem hozott jelentős változásokat - vélekedett az InfoRádióban Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója éves felmérésüket összegezve. Novemberre a kormánypártok támogatottsága csökkent, de így is magabiztosan vezetik a népszerűségi versenyt. Ugyanakkor legalább annyi bizonytalan szavazó van,
dec. 28
7:54
Ezermilliárd forinttal nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona egy év alatt (ATV)
Több mint 591 milliárd forintos vagyonával Mészáros Lőrinc lett 2023-ban a leggazdagabb magyar - derül ki a Forbes magyar nyelvű kiadásának top ötvenes listájából. Mészáros egy év után került ismét az első helyre, megelőzve az OTP-elnök Csányi Sándort és Felcsuti Zsolt ipari befektetőt. A listán szereplő 50 személy összvagyona 6935 milliárd forint,
dec. 28
8:09
Épp most tetőzik a Duna Budapestnél (Infostart)
700 centi fölötti vízállás van, másodfokú készültség mellett vonul le szép lassan a tetőzés a fővárosnál. Van rá némi esély, hogy még idén megnyitják a rakpartokat.
dec. 28
8:12
Több lakóházat elöntött a Duna, ki kellett költöztetni a lakókat (ATV)
Karácsony napjaiban is homokot lapátoltak és zsákokat pakoltak a Duna alsó szakaszán élők. Baján már van olyan család, melynek tagjait ki kellett költöztetni az otthonukból, mert a ház vízben áll. A vízszint folyamatosan emelkedik, várhatóan további házak kerülnek majd az áradás fogságába.
dec. 28
8:12
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 59 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
dec. 28
8:14
A "Fasiszta majmok" és a Vörös polip (Demokrata)
Gondolták volna, hogy az idei év legjobb történelmi dokumentumfilm-sorozatát a közmédia készítette? Hátborzongatóan igaz eseményekről szól a Vörös polip.
dec. 28
8:21
Tragédiák vasúti átjárókban: nagyot csökkent a szám idén (Infostart)
A 61 baleset pont annyival több, mint amennyinek lennie kellene ideális esetben, a csökkenés mégis harmados.

Keresés