2023. december 24. vasárnap

dec. 24
9:03
Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk (Infostart)
Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából
dec. 24
9:27
Idén is ingyenes a parkolás az ünnepek alatt a fővárosban (Infostart)
Néhány kivétellel idén is ingyenes a parkolás december 24. és január 1. között a fővárosban - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
dec. 24
9:30
Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert (Demokrata)
Jézus az egyetlen, akit – hitünk szerint – az Atya megkérdezett, hogy meg akar-e születni.
dec. 24
9:39
Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert (Infostart)
Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából.
dec. 24
10:00
Schobert Lara letette az edzői vizsgát (ATV)
Rubint Réka és Schobert Norbi legidősebb gyermeke, Lara sikeresen letette az edzői vizsgát, erről pedig a közösségi oldalán is beszámolt.
dec. 24
10:24
Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 24
10:27
Fabiny Tamás: Jézus születése Isten mosolya komor világunkban (Infostart)
Jézus születése Isten mosolya komor, zavart, félelemmel teli világunkban - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából.
dec. 24
10:54
Az agráriumban terjeszkedik tovább Orbán Viktor vejének cégcsoportja (Menedzsment Fórum)
A BDPST csoport decemberben is lendületben maradt, ennek eredményeként pedig megszületett a BDPST Agráripari Zrt.
dec. 24
11:42
10 fok fölötti csúcshőmérséklet olvasztja el a fehér karácsonyt (Telex)
Hétfőn az ország egyes részein tavaszias meleg várható.
dec. 24
11:48
Megmozdult a zenészvilág: rekordszámú Petőfi-versmegzenésítés született idén (Nyíregyháza)
A költő születésének 200. évfordulójára több mint 700 pályamű érkezett.
dec. 24
12:00
"Ők vannak ma távol a szeretteiktől, ám közel a tűzhöz" – A katasztrófavédelem munkatársai az ünnepek alatt is tartják a frontot (Blikk)
Habár szenteste napján a legtöbben igyekeznek a szeretteik társaságában tölteni szinte minden percet, egyes munkákat az ünnepek napján sem szabad elhanyagolni: a tűzoltók ilyenkor is szolgálatban vannak.
dec. 24
12:24
Karácsony reggelén saját lakásában halt meg füstmérgezésben egy nyíregyházi férfi (Blikk)
Szenteste napján reggel kilenc órakor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Nyíregyházán egy holttestet és egy korábbi, már kialudt tűz nyomait találták meg. Az eset körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni.
dec. 24
12:30
A budapesti alsó rakpart szintje felett tetőzhet jövő hét elején az árhullám (Telex)
Az előrejelzések az olvadó hó miatt nagyon bizonytalanok.
dec. 24
12:45
Rászorulókon segített advent időszakában az MCC (Infostart)
Alaptevékenységei teljesítése mellett a rászorulókat is segítette a Mathias Corvinus Collegium (MCC) advent időszakában szerte a Kárpát-medencében - közölte az intézmény.
dec. 24
12:48
Itt a brutális árhullám: nagyon sok helyen veszélyesen magas a vízállás, mi lesz itt még? (Pénzcentrum)
A lehulló csapadék halmazállapota és a vízgyűjtő területeken olvadó hó mennyisége miatt nagyon nagy az előrejelzés bizonytalansága. Budapesten hosszan elnyúló árhullámra számítanak a Vízügynél, a tetőzés a legfrissebb adatok szerint a jövő hét első napjaiban lesz, nem sokkal az alsó rakpart szintje felett.
dec. 24
12:48
Rászorulókon segített az adventi időszakban az MCC (Demokrata)
Az MCC programokkal és akciókkal támogatta a magyar közösségeket.
dec. 24
12:48
Nagy közönségkedvenc előadásokat februárban is találhatunk  a Móricz Zsigmond Színház műsorán (Nyíregyháza)
Bemutatják a Szépség és a szörnyeteg előadást, a Don Juant, de lesz Életrevalók, Bolha a fülbe, Az öreg hölgy látogatása, Családi játszmák, de Bogyó és Babóca is műsoron marad.
dec. 24
12:54
"Elég volt a hazudozásból!!!" - Özönlenek a panaszok az eMag vásárlóitól, mert nem kapták meg a karácsonyi rendeléseket (SzMo)
A cég Facebook-oldalán szinte csak olyan kommentet lehet olvasni, ami arról panaszkodik, hogy nem érkezett meg a rendelése, a szállítást intéző partnercég, a Sameday Google-értékélése pedig az öt csillagból 1–1,3-on áll.
dec. 24
12:54
Fel kellene ébrednünk – Böjte Csaba hitről, békéről és tenni akarásról (Demokrata)
Büszke vagyok arra, hogy (.) az unokáink közül egy sem került vissza az intézetbe – mondta a Demokratának Böjte Csaba.
dec. 24
13:36
Már csaknem négyezer tévét ajándékozott kórházaknak egy alapítvány (444.hu)
A szervezet 2012 óta próbálja ezzel segíteni a kórházban lévők komfortérzetét.
dec. 24
13:45
Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei karácsonykor (Infostart)
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Hévízgyörkön tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
dec. 24
13:48
Elhúzódó árhullám várható Budapesten, de sok a bizonytalanság (444.hu)
Újabb jelentős tiszai árhullám viszont nem valószínű.
dec. 24
13:48
Elhúzódó árhullám várható Budapesten, más folyóinkon is árvízvédelmi készültség van (SzMo)
A Rába vasárnap tetőzik Körmendnél. Jelentősen emelkedhet az Ipoly vízszintje is, míg a Sajót karácsony napjaira érheti el az újabb árhullám. A Zagyván az I. fok fölé emelkedhetnek a vízállások, a Tarnán a II. fok elrendelése valószínű.
dec. 24
15:12
Karácsonyi fotózáson járt az Sma-val küzdő Zsombi: a végeredmény imádni való lett (Blikk)
Az SMA-val küzdő Zsombi anyukája nagyon édes karácsonyi fotókat tett közzé a közösségi oldalán. A család bővült is, hiszen a kisfiúnak született egy lánytestvére, aki a Luca nevet kapta.
dec. 24
15:18
Az ukrajnai harcokra hivatkozva engedélyezi a kormány a püspökségnek egy szegedi erdő kivágását (Telex)
A december 23-án éjjel kiadott rendelet felülírja a településképi védelmet, amivel a város eddig próbálta megakadályozni, hogy kivágják Szegeden az egyik utolsó nagyobb erdőt.
dec. 24
16:09
Martos Levente Balázs: a karácsony legmélyebb üzenete egy örömhír (Infostart)
Karácsonykor a legtöbb, amit tehetünk, hogy szeretjük azokat, akik ott vannak körülöttünk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Esztergom-Budapest Főegyházmegye segédpüspöke.
dec. 24
16:12
L.L. Junior a Rolls Royce-ával ment ki a hóba játszani (ATV)
A népszerű előadó is kihasználta, hogy tegnap országszerte havazott, és a mesés autójával ment ki a hóba szórakozni – írja a Blikk.
dec. 24
17:00
A kormány engedélyezi a szegedi erdő kivágását az ukrajnai harcokra hivatkozva (SzMo)
Ez már a második módosítás, amelynek révén a kormány biztosítani akarja a hat hektáros erdőterületen a zavartalan egyházi építkezést.
dec. 24
17:24
Félnapos áramszünetet kapott Szekszárd karácsonyra (Telex)
Reggel ment el az áram Szekszárd Újváros részén, délutánra átmeneti megoldással sikerült orvosolni a dolgot.
dec. 24
17:30
Elhúzódó árhullám várható a fővárosban (Demokrata)
A csapadék mennyisége csökken ugyan, de a hét elején felmelegedés kezdődik, amit hóolvadás követ a Duna vízgyűjtő területén.
dec. 24
17:42
Megjött a friss előrejelzés: kevesen számítottak ilyen időjárásra a két ünnep között (Pénzcentrum)
Karácsonykor akár 14-15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is lehet, majd szerdától kissé visszaesik a hőmérséklet, de így is általában 10 fok körüli maximumok várhatók, ennél hidegebbre csak a tartósan ködös területeken kell számítani.
dec. 24
17:42
Csalók árasztották el a Facebook piacterét, kifinomult módszerrel szedik el az áldozatok pénzét (SzMo)
Ma már olyan gyakorivá váltak a Marketplace-en, hogy már az alkalmazás hitelét veszélyeztetik, a Facebook anyavállalata, a Meta egyelőre nem tud érdemben lépni az ügyben.
dec. 24
18:00
Rendkívüli hiba miatt Szekszárd több részén fél napig nem volt áram december 24-én (Blikk)
A tolnai megyeszékhely egyes területein áramszünetet hozott ajándékba a Kis Jézus.
dec. 24
18:18
Így ünnepelnek a reformátusok (Nyíregyháza)
A reformátusok a hagyományokhoz híven december 24-én, 25-én, és 26 is várják a híveket a Kálvin téren.
dec. 24
18:24
Így néz ki a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház miserendje karácsonykor (Nyíregyháza)
A római katolikusok a hagyományos éjféli mise mellett karácsonykor számos alkalommal várják a híveket.
dec. 24
18:42
Karácsonykor többször is tart liturgiát a püspök a Szent Miklós székesegyházban (Nyíregyháza)
A görögkatolikusok 24-e reggelétől, egészen 27-ig karácsonyi liturgiákra várják a híveket a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházba.
dec. 24
18:57
Novák Katalin: minél többekhez eljut a békéért kiáltó szavunk, annál nagyobb hatása lesz (Infostart)
A magyar nemzet béke- és szabadságszerető - mondta a köztársasági elnök a Hír TV-nek adott karácsonyi interjúban, hangsúlyozva, abban bízik, hogy "a békéért kiáltó szavunk, minél többekhez eljut, annál nagyobb hatása lesz".
dec. 24
19:06
Novák: Sokan azt látják bennem, hogy ma Magyarországon semmi nem lehetetlen egy nőnek (Telex)
Beszélt Novák arról is, hogy a "tartsuk tiszteletben egymás véleményét" akkor is, ha nem értünk egyet; meg arról is, hogy Magyarországon béke van, de ez törékeny.
dec. 24
19:54
"Zsigmond első karácsonya" – Orbán Viktor nagyon cuki fotóval kívánt áldott karácsonyt (Blikk)
A kormányfő gyermekeivel és hat unokájával együtt ünnepel.
dec. 24
20:09
Telemedicina segítségével helyettesítik a hiányzó orvosokat (Infostart)
Több év szünet után ismét van egészségügyi ellátás a leghátrányosabb helyzetű településeken. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat guruló rendelői heti rendszerességgel járják a felzárkózó településeket, hogy telemedicina segítségével lássák el a krónikus betegeket.

2023. december 25. hétfő

dec. 25
0:12
Erdő Péter: érzékeljük, hogy a földre félelem borul, hogy sok emberen úrrá lett a rettegés (Blikk)
Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek.
dec. 25
6:21
Ez ám a jó hír a balatoni bringásoknak (Infostart)
A Kis-Balaton térségében négy települést összekötő, 12 kilométer hosszú új kerékpárút épült 647 millió forintból.
dec. 25
6:33
Zsúfolásig megtelt a budapesti bazilika (Infostart)
Karácsony ünnepe "ujjongó megvallása" annak, hogy a "világ meghitt otthonunk" és az "utolsó szó mindig a szereteté" - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén a budapesti Szent István-bazilikában.
dec. 25
6:51
Útlezárások az áradások miatt (Infostart)
Számos utat le kellett zárni az áradások miatt vasárnap. Itt a folyamatosan frissülő lista.
dec. 25
6:54
Négyszer indultak rohamra a magyarok idén az állampapírokért, háromszor jöttek ki belőle rosszabbul (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 25
7:48
Orbán: Vajon nem én megyek szembe a forgalommal? (ATV)
A szakkollégiumok világában folyamatosan vizsgálat tárgyává tették a saját álláspontjukat, mondta a miniszterelnök egy interjúban.
dec. 25
8:18
Erdő Péter: Jézus tanítása, élete, halála és feltámadása az örök mérce számunkra (Telex)
A bíboros a hagyományos éjféli misén arról is beszélt, hogy a keresztényeknek nem csupán egy jámbor, emberbarát filozófiát kell követniük.
dec. 25
8:27
Karácsony éjszakai tűzesetek futószalagon, egy kiskutyát is menteni kellett (Infostart)
Több tűzeset is történt karácsony estéjén és éjjelén.
dec. 25
8:36
Aki templomot épített a szeméttelep helyén – karácsonyi portré Iványi Gáborról (SzMo)
Apjától tanulta a mindent legyőző elszántságot, tartott istentiszteleteket egy babakocsi-tárolóban, ült rabként börtönben és képviselőként a parlamentben, ő áldotta meg Orbán Viktor házasságát, és temette el Kövér László édesapját.
dec. 25
8:36
Szenteste napján is rengetegen érkeztek Ukrajnából (Demokrata)
A rendőrség 58 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Keresés