Már közel 20 ezer deportál ukrán gyermek él távol hazájától, Putyin még mindig nem tett hivatalos bejelentést, hogy indul az elnökválasztáson. Háborús összefoglaló este.
Navracsics Tibor már a múlt héten elmondta, hogy az önkormányzati szféra is az általa vezetett Közigazgatási és Területfejlesztési tárcához kerül januártól - ma pedig Pintér Sándor is hivatalosan bejelentette ezt.
Témák: – Az Almásy-kastély Látogatóközpont történetének eddigi legjelentősebb eseményeként beszélt Fekete-Dombi Ildikó a csütörtökön megnyílt Munkácsy: a sikersztori című kiállításról. A másfél milliárd forint biztosítási összegű tárlat révén olyan művek láthatók Gyulán, melyek a világ bármelyik nagy múzeumában megállnák a helyüket. – Szerda délutá
Így bírálták az EP-képviselők Orbán Viktort. Egy diplomáciai forrás szerint az Orbánnal való nézeteltérés jelzésértékű lehet Putyinnak, de az amerikaiaknak is.
Napelemeket forgalmazó, adóelkerülő céget leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és több mint 13 millió forint adófizetési kötelezettséget állapított meg az ügyben - közölte a NAV.
Katalizátorokból kinyert nemesfémekkel illegálisan kereskedő cégre csapott le a rendőrség. A hatósági tájékoztatás szerint a telephelyen 2019 óta bontott gépkocsik katalizátorait szedték szét, majd az azokból származó őrleménnyel hatósági engedély nélkül, illegálisan kereskedtek.
Költséghatékonyságot vár a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság attól, hogy jövőre már 81 kórház üzemeltetési feladatait látja el. A KEF már felmérte azokat a területeket, ahol azonnali intézkedésekre van szükség, és azt is, hol szükséges energiahatékonysági beruházásokat elvégezni.
Kanász-Nagy Máté az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nem mondta ki egyértelműen, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon mindenképp Vitézy Dávidot indítanák Budapesten.
Újra lesz Nemzetgazdasági Minisztérium, de most nem a Pénzügyminisztérium helyett, az önkormányzatok január 1-jével kerülnek ki Pintér Sándor belügyminiszter alól.
Hiába szabadult már 17 évvel ezelőtt, Somogyi Tamás életére örökre rányomja a bélyegét, hogy belekeverték az évszázad bűnügyének nevezett rablás- és gyilkosságsorozatba, amit Olaszországban követett el egy banda 1987-1994 között. A Fiat Uno Bianca – vagyis fehér Fiat Uno – nevet a sajtó találta ki a bűnszervezetre 1991-ben, mert a támadásaikat gyak
Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzájuk nem érkezett semennyi pénz, így nem lehet illegális pártfinanszírozásról beszélni. A Momentum szóvivője pedig arról beszélt, hogy a számvevős
A jelek szerint semmi nem állhat Nagy Márton útjába, a gazdaságfejlesztési miniszter egyre befolyásosabb tagja az ötödik Orbán-kormánynak. Mostantól az uniós források felhasználása is az unortodox megoldásoktól meg nem riadó Nagy Márton részbeni felügyelete alá kerül, emellett az általa vezetett kabinet első helyen dedikált feladatköre az adópoliti
A Piramis együttes Ajándék című dala az utóbbi évek első számú hazai karácsonyi slágere. Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.
Ahogyan Moore a kor szorongásait és a szuperhősökről kialakult hagyományos elképzelés pusztulását jelenítette meg képregényében, úgy ez a találkozó is bőven ad okot szorongásra és arra is szükség lehet, hogy ezúttal ne a hagyományos módon tárgyaljanak egymással a felek.
Ráadásul ez nem csak nagyvárosi jelenség, mivel nem csak Budapest belvárosában szaporodtak el a lakatlan ingatlanok. Vannak olyan települések, amelyekben a lakások több mint a felét nem lakják. Térképen mutatjuk az üres ingatlanokat.
Idén már teljes kapacitással működött Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír tavaly átadott új dunaföldvári gyáregysége, amely a generálkivitelező STRABAG Generálépítő Kft-vel ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte a 2023. évi Építőipari Nívódíjat - közölte a vállalat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Közeledik a vizsgaidőszak a felsőoktatásban tanuló diákok számára. A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának hallgatói önkormányzata ennek ellenére talált alkalmat arra, hogy az itt tanulókat és oktatókat is meglátogassa a Mikulás. A hallgatói önkormányzat erős közösséget szeretne építeni Békéscsabán, ezt a programot is ezért találták ki. Ebben a
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Rolla János hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője - tudatta a gyászoló család tájékoztatása alapján a Zeneakadémia csütörtök este az MTI-vel.
Elgázolt egy embert egy Székesfehérvárra tartó személyvonat Dinnyés vasútállomás után, a nyílt vasúti pályán csütörtökön este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A kormány 2017-ben hozott egy rendeletet, hogy a világörökség részét képző ingatlanokra az államnak elővásárlási joga van, de ez májusban kikerült az érintett ingatlanok tulajdoni lapjából.
Az I. kerületi polgármester terjedelmes posztban magyarázza el, mi tartott ennyi ideig, amíg magántulajdonba adhatókká váltak az önkormányzati bérlakások a világörökségi területen.
Orbán Viktor ismét a TikTok-csatornáján jelentkezett, ám ezúttal egy már több évtizedes felvételt került elő a tárból: egy 1999-es videóban beszél arról, mit gondolt, amikor először miniszterelnöknek választották.
A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete országos versenyt hirdet középiskolásoknak, ének-zene és népzene kategóriákban. A verseny kétfordulós, gyakorlati, illetve szóbeli feladatokból áll.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét. Nagy Márton az adatok alapján pénteki közleményében kijelentette, hogy az infláció csökkentése jó ütemben halad, ami lényeges segítséget jelent a családok és a gazdaság számára egyaránt.
Rengetegszer megtörténik, hogy a Készenléti Rendőrség valamelyik szabadnapos rendőre vagy határvadásza szabadidejében intézkedik vagy segít. Most épp Kazincbarcikán mentett életet egy, a szabadidejét töltő rendőr.
Nőtt a minimálbér decembertől, ám az ehhez kapcsolódó juttatások, mint például a GYED és a GYOD csak februártól érkeznek nagyobb összeggel. Ennek kapcsán a Bankmonitor szakértői megvizsgálták, mire számíthat az, aki GYED, GYOD vagy éppen GYES jövedelemmel venne fel lakáshitelt. A dolog azért is érdekes, mert az új, szuperolcsó CSOK Plusz tulajdonké