Reményvesztetten böngészte a telefonját az a néhány utas, akik arra számítottak, hogy a meghirdetett sztrájk ellenére a Volánbusz sofőrjei mégis felveszik a munkát. Csakhogy hiába: a járatok tényleg nem indultak el.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Ringató Alapítvány Ezer család énekel című adventi gyerekkoncertjén beszélt erről az esemény fővédnökeként.
Vasárnaptól érvényes a MÁV-VOLÁN-csoport új 2023/2024-es menetrendje, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a HÉV-eket - közölte közlekedési társaság az MTI-vel.
Vasárnaptól érvényes a MÁV–Volán-csoport új 2023/2024-es menetrendje, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a HÉV-eket – közölte közlekedési társaság az MTI-vel.
A palota messze földön híres, több száz méter hosszan elnyúló, egymásba nyíló teremsora, az úgynevezett enfilade, a versailles-i kastély után a második leghosszabb volt Európában.
Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy ember vasárnap Maglódon - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
A hét közepén teljes erejével megérkezett a tél, a néhány nappal ezelőtti havazás pedig azt is jelenti, hogy a háztulajoknak meg kell ragadniuk a hólapátot, mert az előrejelzések szerint bőven látunk még majd havat. Gerő Tamás ügyvéd lapunknak azt mondta: egyáltalán nem mindegy, hogyan takarítjuk le a havat a járdákról, mint ahogy az sem, mit haszn
Amszterdam legtöbb útján péntektől szigorítják a sebességkorlátozást, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 30 kilométerre csökkentik - jelentette az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus. A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak
Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején többször kell esőre számítani, és kedden akár 12 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat, majd a hét második felében kisüt a nap, visszatérnek az éjszakai fagyok, és a legmelegebb órákban is csak 1-8 fok várható.
Felfoghatatlan tragédia. Létezhet-e annál szörnyűbb, minthogy a szerettünk a szemünk láttára haljon meg? Ünnepelni mentek, jól érezni magukat, mégis a saját lánya karjai között hunyt el egy 57 éves férfi a szalagavató ünnepségen. Csala Tibor, a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium bálján lett rosszul, az életét pedig már nem tudták megme
Advent második vasárnapján az evangéliumban meg jelenik Keresztelő Szent János. Előkészíti az Úr útját, ahogyan Izajás próféta megjövendölte. János, mint
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az anyanyelvhasználat jogát visszaadó ukrán nyelvtörvény ellenére sem támogatja Magyarország az ukrán uniós csatlakozást. Erről a miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára beszélt az állami rádió vasárnap reggeli adásában. Dömötör Csaba szerint túl sok a tisztázatlan kérdés, ezért a tárgyalások megkezdése sem időszerű. A Momentum szóvivője szerint
A magyarok évente csak 6,5 kilogramm halhúst fogyasztanak, ami jelentősen elmarad az unió 23-24 kilogrammos átlagától – mondta az InfoRádióban a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.
Vasárnap hivatalosan is sztrájkba léptek a Volán sofőrök. A menetrend szerinti járatok 20 százaléka nem indult el. Hétvégén általában jóval kevesebben utaznak, de sokaknak így is bosszúságot okozott a járatkimaradás. Hétfőn még többen járhatnak pórul, hiszen akkor már csak a járatok fele fog közlekedni. Az ATV Híradójának riportja.
Skócia négy év felkészülési idő után holnaptól lépteti hatályba az új szabályt, miszerint általános érvénnyel betiltják a járdán és gyaloglásra szolgáló közterületeken való parkolást - számolt be róla a volt közlekedési államtitkár a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy hasonló tiltás ötven éve érvényben van Londonban, de országos hatállyal eddig seho
Tiszteletre méltónak nevezte Józsa Judit önzetlenségét, amellyel saját állandó kiállításai mellett rendszeresen bemutatkozási lehetőségeket teremt alkotótársainak is.