A hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi László Elek Kórház és Rendelőintézet fül-orr-gégészeti osztályán, a betegek a békéscsabai kórház osztályára kerülnek.
Pénteken adják át a Szerencsejáték Zrt. által 2017 végén elindított "A játék összeköt!" program keretében épített berettyóújfalui befogadó játszóteret.
A volt tárca nélküli miniszter szerint Schadl vízzelhajtottautó-projektje többre érdemes, mint hogy 100 százalékig elfelejtsék. Nem is kellett győzködni arról, hogy megnézze. A miniszter és volt államtitkára máshogy emlékezett arra, mikor találkozott Süli először Schadllal, aki megköszönte az egykori államtitkárnak, hogy a vízes autó ügyében az ese
Az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben Magyarországon is sok nélkülözőnek és bajbajutottnak van szüksége támogatásukra, sőt most talán még többen szorulnak segítségre.
Idén is elérkezett az ideje a Magyarországon is 2009 óta elterjedt Movember hónap, azaz a férfiegészség hónapja, melynek célja, hogy a férfiak rendszeres szűréssel őrizzék meg egészségüket.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, jövőre jelentősen nőhet a minimálbér és a bérminimum is. A magyar kormánynak sikerült letörnie az inflációt, mely már október folyamán egyszámjegyűre csökkent. A miniszter arról is beszélt, hogy nem időszerű Ukrajna uniós csatlakozása. Továbbá a Kormányinfón szó volt a kiberbűnözés vissz
Mindenben megfelel Gyula a gyógyhely minősítésnek – ezt is jelenti az a díj, melyet a napokban, Bükfürdőn vehetett át Görgényi Ernő polgármester. A város a Magyarország Kincsei – Gyógyhely védjegy használatára jogosult. Ennek odaítéléséről a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület döntött. Ez a védjegy nem csak presztízs, nem csupán újabb hivat
Megemlékeztek a magyar jelnyelv napjáról a képviselők az Országgyűlés csütörtöki ülésén, majd megkezdték az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitáját.
A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fővárosi Önkormányzat azzal fenyegetőzik, hogy elzárja a vizet az agglomerációban élők elől és így több százezer állampolgár az Alaptörvényben rögzített joga ellenére ellátás nélkül maradjon - közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Budakeszi polgármestere, Győri Ottilia döbbenetes dologról számolt be a közösségi oldalán. Idegen férfiak próbáltak magukkal vinni kisgyerekeket két budakeszi óvoda környékéről.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, csütörtökön délután ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Mit, miért tesz a kormány? címmel. A sajtótájékoztatón elsősorban a szerdai kormányülés döntéseiről lesz majd szó.
Majd a halálbüntetéshez hasonlította az eutanáziát. Megtudtuk, hogy a háború mögött is Soros áll, és hogy az év végére végre egyszámjegyű lehet az infláció, amely az euróövezetben októberben már csak 2,9 százalék volt.
Orbán Ráhel a Brandfestivalon azt mondta, a szállodaiparban fontos a verseny. Mondjuk jelenleg leginkább a férje versenyzik édesapja gyerekkori jóbarátjával a piacon.
Ezúttal kora délután, 13 órától tartja a Kormányinfót a kormányszóvivő és a miniszterelnökséget vezető miniszter, miután szerdán ismét kormányülést tartottak.
A szervezet kiemelte, hogy a program a digitális hozzáférés mellett a nyertes pályázatot benyújtó intézmények munkatársai számára honlapszerkesztői képzést is biztosít.
10 százalék körül lesz az októberi infláció, decemberre 7 százalék körüli értéket vár a kormány - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A miniszter szerint a 2024-es bérmegállapodás egyezség-közeli helyzetben van, ami jelentős minimálbér emelés és garantált bérminimum emelést jelent.
A humorista a radiocafé Enyhe katarzis műsorában és podcastjében többek között beszélt a múltjáról és a jelenéről, a Markos-Nádas duó megalakításáról, a 80-as évekről, és arról is, hogy mennyire érdemes és kell ma bátornak lenni egy humoristának.
Az egynapos sebészet speciális, a többnapos kórházi ellátást kiváltó eljárás, amely – a kórházi ellátáshoz hasonló körülmények között – 24 óránál rövidebb ellátási időt igényel.
Gulyás Gergely hosszasan sorolta a gazdaság eredményeit a Kormányinfó elején. A miniszter szerint a jövő év a gazdasági növekedés és a béremelkedések éve lesz.
Idén is elérkezett az ideje a Magyarországon is 2009 óta elterjedt Movember hónap, azaz a férfiegészség hónapja, melynek célja, hogy a férfiak rendszeres szűréssel őrizzék meg egészségüket.
Az esemény napján a vakondjelmezben, vakondmaszkban vagy vakondarcfestéssel érkező gyermekek és diákok kedvezményes, 300 forintos áron megváltható jeggyel látogathatják az állatkertet.
A vasút és a Volán fejlesztése kötelesség, mert ha normális vasúti és közúti közlekedést biztosítunk az embereknek, akkor nem fognak elköltözni a szülőhelyükről, hanem az ingázást választják, amely megfizethető, komfortos, olcsó és elérhető - mondta az építési és közlekedési miniszter Kaposváron csütörtökön.
A jövő évi önkormányzati választásra való felkészülés, illetve a közbeszerzésekkel kapcsolatos változások volt a téma Nyíregyházán, a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma ülésén. Az informatív és eredményes tanácskozás mellett városunkban tovább erősödtek a szakmai és emberi kapcsolatok – szólt az összegzés a kétnapos eseményt záró