A színészlegenda egyszerű magyarázatot adott arra, hogy miért állt meg többször is a tilosban: "Sehol nem lehet megállni és ez elég nagy hülyeség" - magyarázta sóhajtozva. Kern András szerint a feljelentés "olyan ronda dolog."
Orbán Viktor miniszterelnök Kazahsztán fővárosába, Asztanába utazott, ahol hivatalos kétoldalú találkozóit követően részt vesz a Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján, amely keretében a magyar delegáció felavat egy Petőfiről elnevezett utcát.
1870. december 5-én szentelték fel a Szent Kereszt temetőben épített kápolnát, amelynek sírboltjában helyezték el gróf Wenckheim József földi maradványait. Kovács Péter plébános szerda délelőtt áldotta meg a 10 millió forintból megújult kápolnát.
Komplex karbantartás miatt nem indít és nem fogad vonatokat a budapesti Déli pályaudvaron november első hétvégéjén, szombaton és vasárnap - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján szerdán.
A Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyként olyan fontos kulturális tere az országnak, amelynél fontos a digitalizáció, és fontos, hogy az adatok bárki számára elérhetők legyenek - közölte a NÖRI.
A vonatok nagy része Kelenföldre érkezik és onnan indul a vidéki állomások felé. A Déli és Kelenföld között félóránként egész nap pótlóbuszok közlekednek.
Az egykori szépségkirálynőnek elege van a bántó kommentekből, éppen ezért drasztikus lépésre szánta el magát: a jövőben egy zárt közösségben osztja majd meg a magánéletének részleteit, és csak azokkal, akik igazán szeretik őt.
Alapvetően megyénként egy, de hat megyében és Budapesten két hazacsábító iroda is nyílik majd, ahol a jelenleg külföldön élő, dolgozó magyarok intézhetik a hazaköltözéssel kapcsolatos ügyeiket.
November 1-én lépett volna hatályba a kormány által visszavont vendégmunkás törvény. Szijjártó Péter a gazdasági bizottságban leszögezte: az nem lehet, hogy a külföldi munkavállaló a magyar elől vegye el a helyet. Csak akkor, csak annyian és csak oda érkeznek külföldi munkavállalók, ahol erre a gazdaságnak szüksége van - ígérte az M1-en a foglalko
A fiatal Szent Józsefet és a kis Jézust ábrázoló szobrot szenteltek Mindenszentek ünnepén, november elsején a gyulai Szent József Temetőben. Kovács Péter plébános elmondta, az új szobor a családi szeretetre emlékeztet, Szent József ugyanakkor a haldoklók pártfogója is.
A pásztói Líra könyvesbolt munkatársai arra lettek figyelmesek hétfőn délelőtt, hogy a kormányhivatal munkatársai távolságmérővel lemérték a könyvesbolt bejárata és az iskola, valamint a templom bejárata közötti távolságot.
Elon Musk Twitter-oldalán (X) osztotta meg a magyar köztársasági elnök bejegyzését, amelyben Novák Katalin arról szavaztatta meg követőit, hogy szerintük
Először csak tesztüzemmel, de a jövő év közepétől teljes termeléssel megy majd a gyártás, úgy, hogy a vasúti vágány és az útbővítés is csak közbeszerzési állapotban van.
November 1-jén, Mindenszentek ünnepét tartjuk világszerte. Sikeresen túlestünk október 31-e estéjén, a Halloween őrületen, és ma ténylegesen a normális ünneplésé
November 6-tól, azaz hétfőtől megkezdődik a termelés az iváncsai akkumulátorgyárban annak ellenére, hogy a termeléshez szükséges infrastruktúra és a lakosságot védő létesítmények sem épültek még meg.
Az iváncsai akkumulátorgyár hétfőn kezdi meg a termelést, bár jelen állás szerint még sok hiányosság övezi: egyebek között hiányzik az odavezető ipari vágány, illetve zajvédő fal sem épült körülötte.
Németország kiszervezi a menedékkérelmek feldolgozását Afrikába, miközben a menedékkérők száma egyre nő. A terv hasonló az Egyesült Királyságéhoz, ahonnan a
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.
Átalakul a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszere, megszűnik a különbségtétel az új és a használt ingatlanok között, a programba pedig minden, gyermeket vállalni akaró házaspár beléphet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jelentős tömeget lehet ilyenkor megfigyelni a hazai temetők környékén és a hozzájuk vezető utakon. A megfelelő figyelem és óvatosság segíthet elkerülni az ilyenkor jellemző bűncselekményeket. Fontos a zárt táskaviselés, a készpénz és a drága ékszerek elkerülése is.
Vonattal ütközött egy gépkocsi Dunakeszi és Göd között szerda délután, a helyszínelés és a műszaki mentés idején mindkét vágányon szünetel a forgalom - közölte a Mávinform.