2023. október 3. kedd

okt. 3
7:42
Orbánéknál pattog a labda - Kijev levette az OTP-t a háborús szponzorok listájáról (ATV)
Miután hétfőn végleg levette Kijev az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, az Orbán-kormány térfelén pattog labda, hogy feloldja-e az 500 millió eurós EU-s pénzek blokkolását az ukrajnai fegyverszállításra. A Politico azt írta diplomáciai források alapján, hogy ez kézzelfogható közelségbe került.
okt. 3
8:15
Megkérték a szülőket, hogy a gyerekek ne nagyon kötődjenek személyekhez, mert Julika néni lehet, hogy elmegy (SzMo)
A PDSZ-es Nagy Erzsébet szerint minden eddiginél nagyobb kihívást jelenthet az iskoláknak a státusztörvény miatt távozók pótlása. Van, ahol már bejelentették, hogy megszűnik a napközi.
okt. 3
8:18
Ágyi poloskák jelentek meg a budapesti Szent Margit Kórházban, át kellett költöztetni egy teljes osztályt (Blikk)
Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe.
okt. 3
8:30
Végzetes hibát követett el egy ajkai orvos, két betege is életét vesztette (ATV)
Az orvos 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
okt. 3
8:42
Egyszerűen borzalmas, ami a magyar határon történik, közleményt adtak ki a rendőrök (ATV)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta országból hazánk területére.
okt. 3
8:45
Visszavágott Vadai Ágnesnek a külügyminisztérium (444.hu)
A DK-s országgyűlési képviselő Szöllősi György diplomata-útleveléről érdeklődött.
okt. 3
8:51
Másfél éve küzd a főváros az áron alul eladott belvárosi ingatlanokért, egyelőre sikertelenül (Telex)
Az V. kerület tavaly 850 millióért adott el értékes ingatlanokat, a főváros bírósághoz fordult az ügyekben, hogy élhessen az elővásárlási jogával.
okt. 3
8:54
Magánklinikája miatt vették elő az orosházi kórház vezetőjét (Infostart)
Az Országos Kórházi Főigazgatóság soron kívüli vizsgálatot indított.
okt. 3
8:54
GFM: Az új vállalati és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány (hirado.hu)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyaló asztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a bankszövetség.
okt. 3
8:57
Ágyipoloska-fertőzés miatt átköltöztettek egy teljes osztályt a Szent Margit Kórházban (Telex)
Az érintett kórtermek melletti helyiségeket is lezárták.
okt. 3
9:00
Kriminális, ami a forinttal történik - Ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
okt. 3
9:09
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkorát románozott, mint ide Bukarest (444.hu)
Románszatyros bolgárokról írnak.
okt. 3
9:09
Ágyi poloskákat találtak a Szent Margit Kórházban, egy teljes osztályt ki kellett költöztetni (SzMo)
Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tiszta, üres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege.
okt. 3
9:12
Ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórház belgyógyászati osztályán (ATV)
Emiatt az osztály betegeit tisztaüres helyiségbe költöztették át.
okt. 3
9:15
Kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon (Demokrata)
Rétvári Bence azt mondta, Brüsszel visszaél a hatalmával. Videó!
okt. 3
9:18
Rétvári Bence: Kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon (hirado.hu)
Rétvári Bence rámutatott: Brüsszelben arra hivatkoznak, hogy jönnek az európai parlamenti választások, "jönnek a populisták, akik az emberek nézeteit képviselik" és könnyen alakulhat úgy a választások utáni helyzet, hogy már nem lehet a migrációpárti javaslatokat ilyen könnyedén átvinni.
okt. 3
9:21
Megint Orbán Ráhel ismerősét találta meg egy megbízással a Magyar Turisztikai Ügynökség (Telex)
Berényi Vince András volt már az MTÜ stratégiai marketingért felelős igazgatója is, most pedig az MTÜ alá tartozó Kisfaludy 2030 Zrt.-től kapja a megbízásokat.
okt. 3
9:23
Másfélfok: Tízszer gyakrabban fordulhatnak elő pusztító tüzek a jövőben a klímaváltozás miatt itthon is (Telex)
A leginkább veszélyeztetett terület az Alföld.
okt. 3
9:30
Koncz Gábor: "A magyart minden eszközzel védeni kell, mert veszélyeztetett faj" (ATV)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész idén töltötte be a 85. életévét.
okt. 3
9:36
PM: A kormány idén is csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot (hirado.hu)
A jövőre nézve Magyarország kilátásai kedvezők, köszönhetően a magyar gazdaság stabil alapjainak – szögezték le.
okt. 3
9:42
Ezért tette meglepő kijelentését Orbán Viktor, léptek Varga Mihályék (ATV)
Az elhúzódó orosz-ukrán háborúval és a nyomában járó brüsszeli szankciós politikával, a kedvezőtlen világgazdasági környezettel és az energiaválsággal indokolja a Pénzügyminisztérium, hogy  5,2 százalékosra módosítja az idei évi GDP-arányos hiánycélt.
okt. 3
9:48
Orbán Viktor számára itt a lehetőség az adócsökkentésre! (Menedzsment Fórum)
A január 1-jétől hatályos, benzinre és gázolajra is kiterjedő 32 forint 55 fillérre rúgó jövedékiadó-emelés helyett elég lenne a benzin esetében 19 forint 51 fillérrel, a dízel esetében pedig 17 forint 89 fillérrel emelni ezt az adótételt, hogy az megfeleljen az uniós előírásoknak. Ennek oka az, hogy a kormányzat korábban „ex has” módszerrel állapí
okt. 3
9:48
Magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai misszióját (hirado.hu)
Magyarország évtizedek óta részt vesz a regionális nemzetközi katonai missziókban.
okt. 3
9:51
Magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét (Demokrata)
Sticz László vezérőrnagy személyében egy éven keresztül magyar tábornok irányítja műveletet.
okt. 3
9:57
Elismerte a kormány: 900 milliárddal nagyobb lesz a költségvetési hiány (SzMo)
A Pénzügyminisztérium közleményt adott ki kedd reggel, majd a KSH a közlemény kiadása után félórával tette közzé a kormányzati szektor második negyedéves és egyben első félév pénzügyi adatait. Ezek alapján elég érdekes számok jöttek ki a hiányról.
okt. 3
10:00
Durván visszavágott a külügyminisztérium, ezt üzente Vadai Ágnesnek (ATV)
A diplomata-útleveleken megy a vita.
okt. 3
10:06
A sikeres NEA-pályázat alapja a valós társadalmi igény (hirado.hu)
Szalay-Bobrovniczky Vince a műsorban beszélt Kurt Waldheim egykori ENSZ-főtitkárról, osztrák köztársasági elnökről szóló könyvéről is.
okt. 3
10:09
Magánklinikát nyitott az orosházi kórház vezetője (444.hu)
Az új intézményben az állami kórház orvosai is dolgoznak.
okt. 3
10:09
Amerikai polip: támadás alatt a magyar szuverenitás (Demokrata)
A hazai baloldal felhasználásával zajlik a tengerentúli globalisták beavatkozási kísérlete.
okt. 3
10:12
A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben (hirado.hu)
A kormányzati szektor bevétele 15 366 milliárd, kiadása 17 662 milliárd forint volt az első fél évben.
okt. 3
10:21
Esztergomi tragédia: innen szerezhette a veszélyes vegyi agyagokat a robbantó (Pénzcentrum)
Újabb részletek láttak napvilágot az esztergomi robbantással kapcsolatban: 38 méteres, illegálisan épített alagutat találtak a robbantó kertje alatt. A szomszédoknak nem tűnt fel az építkezés.
okt. 3
10:24
Negyven hektáron gyűjtik majd a sikolyokat Kisvárdán (hirado.hu)
A Siratóházban "elhunyt japán szamurájok özvegyeinek" társaságában borzonghatnak az érdeklődők, míg az Aranymosónál "kegyetlen rablókkal" nézhetnek szembe.
okt. 3
10:27
Ön sem diplomata, mégis van diplomata-útlevele – szúrt vissza Vadainak a külügyi államtitkár (Telex)
A DK országgyűlési képviselője a Szöllősi-ügy nyomán érdeklődött Szijjártó Péternél.
okt. 3
10:30
Magyar parancsnok kerül az EUFOR élére (Infostart)
Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót - tájékoztatott a honvédelmi miniszter.
okt. 3
10:30
A kormány a következő években is folytatja a hiány- és adósságcsökkentést (hirado.hu)
A költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is biztosítja a családok támogatását, a rezsivédelem fenntartását és a nyugdíjak értékének megőrzését.
okt. 3
10:33
A ferencvárosi pad nemzeti színűre festése miatt rabosították a Mi Hazánk fővárosi elnökét (444.hu)
Állítja a párt. Romániában bezzeg elismerés járna tettükért.
okt. 3
10:36
Ha szaunázásra vágyik, most érdemes mennie (hirado.hu)
Október 7-én 16 órától valamennyi csatlakozó szaunában egységes tematikus szaunaprogram lesz:.
okt. 3
10:51
Egy pingvin alakú pendrive-ot rántott elő a bíró, Schadl titkárnője szerint ezen vezette a Völnernek csurgatott pénzeket (Telex)
Kiderült, hogy újabb autókat, hajót és repülőt is találtak Schadl birtokában, az ügyészség kérvényezte, hogy ezeket lefoglalják.
okt. 3
11:00
Kecskemét díszpolgára lett Matolcsy György (Infostart)
A jegybankelnök élete számos ponton kötődik Kecskemét város életéhez.
okt. 3
11:03
Fót fideszes polgármestere után a helyettese is jutalmat kapott (444.hu)
A jutalmat jótékony célra fordította, a felesége alapítványának is jutott belőle.
okt. 3
11:09
Rabosították Vékony Csongort, a Mi Hazánk budapesti elnökét, mert nyáron átfestette a ferencvárosi szivárványos padot (Telex)
Ujjlenyomatot vettek tőle, és rabosítási fénykép is készült róla. A párt panaszt tett.
okt. 3
11:12
Magyarország találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati beruházók számára (hirado.hu)
A tavalyi lett a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb éve, amikor is megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az export rekordja is.
okt. 3
11:15
Szijjártó Péter: márpedig ez az átállás Magyarországon történik (Demokrata)
Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is.
okt. 3
11:24
Öt százalék kamattal érhető el az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ (hirado.hu)
A jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben és az ennek következményeként kialakult magas kamatkörnyezetben az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ rendkívül jelentős segítséget jelent.
okt. 3
11:27
Magánklinikát nyitott az orosházi kórház vezetője, rendkívüli vizsgálatot rendeltek el (SzMo)
Egy szakértő szerint az nem ütközik jogszabályba, ha egy orvos a közellátás keretei között megvizsgálja a betegét, majd felajánlja neki a saját magánrendelésének a lehetőségét. Visszafelé viszont ez már nem szabályszerű, azaz a magánrendeléséről nem vihetné át és gyógyíthatná tovább a betegét az állami ellátásban.
okt. 3
11:27
Takarítóként kezdte, kriptomilliomos lett a magyar férfi (Hungarianpress)
Új közösségi platformmal hódítja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot. 2004-ben költözött Írországba, majd a világ számos pontján is élt Joe Bitter, vagyis Bitter József. A 76 országban működő E-commerce vállalkozásairól ismert magyar származású üzletember korai kriptovaluta portfóliójával emelte új dimenzióba a karrierjét. Noha a vállalkoz
okt. 3
11:30
Megérkeztek a képek az M5-ösön hajnalban történt balesetről (hirado.hu)
Cikkünkben a galériára kattintva tekintheti meg a többi képet.
okt. 3
11:32
Mi Hazánk: Nyilatkozzanak esetleges kettős állampolgárságukról a képviselők! (hirado.hu)
A politikus szerint ennek legegyszerűbb módja az volna, ha a vagyonnyilatkozati kérdőívet kibővítik egy ezzel kapcsolatos kérdéssel, majd sorolta a korábban nyilvánosságra került kettősállampolgársági ügyeket.
okt. 3
11:33
Ide menekítik most a pénzüket az élelmes magyarok: ilyet még az OTP-nél is ritkán látni (Pénzcentrum)
Sajtóbeszélgetést rendezett az OTP Bank, melynek témája a befektetési és megtakarítási piacon 2023 első felében tapasztalt változások voltak. Az eseményről élőben közvetített a Pénzcentrum.
okt. 3
11:54
Pénzért veszik Orbán Viktor TikTok-videóinak nézettségét? Megszólalt a miniszterelnök sajtófőnöke (Blikk)
A nézettség kérdése akkor merült fel, amikor egy korábban még fidelitasos influenszer megjegyezte, furcsa mozgolódások észlelhetőek Orbán Viktor TikTok-csatornájának követőtáborában. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke válaszolt a vádakkal kapcsolatban.

Keresés